Bartók Béla Elméleti Líceum

Hírek

Dusza Árpád Programozói Emlékverseny

A Dusza Árpád Programozói Emlékversenyen idén négy csapat képviselte iskolánkat. A weblap készítő kategóriában tizenkettedikes csapatunk, melynek tagjai Bódis Abigél, Farkas Endre és Ozsváth Dávid (12MI), remekül helytállt, a középmezőnyben végezték a versenyt. A hagyományos programozó kategóriában két tizedikes és egy tizenegyedikes csapatunk vett részt. Az Astro-Hungary csapat, csapattagok Androvici Róbert, Kaizler Krisztián, Rzpecki Dominik (11 MI) és a Free Pascal Users csapat, csapattagok Gáspár Lehel, Lőrincz Ervin, Szilágyi Bence és a Frisskenyér csapat, csapattagok Kudor Laura, Nagy Alexander, Orosz Mikolt (10 MI). A csapatok négy óra alatt egy komplex programozási feladatot oldottak meg. A miskolci zsűri döntése alapján a Frisskenyér csapat továbbjutott a Miskolcon, március elsején sorra kerülő döntőbe, ahol a továbbfejlesztett programjukat fogják bemutatni. Gratulálunk nekik! Köszönjük a versenyzőknek a részvételt, a szervezőknek a szervezést. Felkészítő és szervező tanárok: Mauzer Erika, Valkai Előd, Virginás-Tar Judith

Dusza Árpád Programozói Emlékverseny Read More »

Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny erdélyi forduló

  A marosvásárhelyi Sapientia Egyetem adott otthont a Nemes Tihamér Számítástechnika Tanulmányi Versenyen erdélyi fordulójának, melyre január 11.-edikén került sor. A versenyen Kudor Laura X. matematika-informatika és Farkas Endre XII. matematika-informatika osztályos tanuló képviselte iskolánkat, illetve Temesvárt. A jól felszerelt Informatika kar laborjaiban zajlott az öt órás verseny, melyen öt programozási feladatot kellett a versenyzőknek megoldaniuk. Tanulóink a verseny középmezőnyében helyezkedtek el. Felkészítő tanárok: Mauzer Erika és Virginás-Tar Judith. 

Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny erdélyi forduló Read More »

700. iskolai nap

A Lépéről lépésre IV. osztály január 27-én vidám hangulatban ünnepelte a 700. iskolai napot. A nap első felében, kreatív és szórakoztató alkotásokkal lepték meg egymást a diákok. Ezt követően ellátogattak a Cinema Citybe, ahol megnéztek egy izgalmas rajzfilmet, amely még színesebbé tette a napot. Mindenki jól érezte magát, az együtt átélt élmények felejthetetlenné tették ezt a különleges napot. Boros Emília és Varga Ildikó tanítónők

700. iskolai nap Read More »

Labdarúgó bajnokság

Január 29-én a hatodikosok focicsapata 6-0-ás győzelemmel továbbjutott korosztályuk megyei szintű labdarúgó bajnokságára. A csapat tagjai: Demeter Ágoston (VI.A), Kása Erik (VI.A), Musceac Norbert (VI.A), Schwarz Oliver (VI.A), Dotterer Máté (VI.B), Lokodi Bence (VI.B), Spier Márk (VI.B) és Szappanyos Róbert (VI.B). Gólszerzők: Spier Márk (2), Musceac Norbert (2), Kása Erik (1) és Szappanyos Róbert (1). Felkészítő: Magyar Petra Hajrá, Bartók!

Labdarúgó bajnokság Read More »

Implom József helyesírási verseny

2025. január 18-án került sor a Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceumban az Implom József helyesírási verseny megyei szakaszára. Ezen a versenyen középiskolás diákok mérhették össze helyesírási tudásukat. Gál Abigél IX. TT osztályos diákunk I. díjban részesült és részt vehet a hétvégén szervezett országos döntőn, amelyre Sepsiszentgyörgyön kerül sor. Abigél felkészítő tanára Oláh Katalin. Gratlulálunk az elért eredményhez, s egyben sok sikert kívánunk!

Implom József helyesírási verseny Read More »

Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny

Kiváló eredmények születtek a 2024-2025-ös tanévben a megyei Nemes Tihamér Számítástechnika Tanulmányi Versenyen. A megmérettetés helyi szakaszán iskolánk 25 tanulója vett részt. A megyei szakaszra továbbjutók közül 14 dolgozat pontszáma tette lehetővé, hogy továbbküldjük az erdélyi bizottságnak. Az összesítés után iskolánból a január 11.-én rendezett erdélyi fordulóba Kudor Laura X. osztályos, Péter Hanna XI. osztályos és Farkas Endre XII. osztályos tanuló jutott. A megyei fordulón elért pontszámaik 395, 382, illetve 395 pont a 400-ból. A megyei szakasz díjazottjai: IX. osztály: Tamási Ákos I. díj, Lazăr Adelin II. díj, Szilágyi László III. díj X. osztály: Kudor Laura I. díj, Orosz Mikolt II. díj, Lőricz Ervin III. díj, Konti Ákos-Barna, Nagy-György Csaba dicséret XI. osztály: Péter Hanna I. díj, Farkas-Erdély Kinga II. díj XII. osztály: Farkas Endre I. díj, Korpa Marcell II. díj, Bódis Abigél III. díj Gratulálunk a díjazottaknak! Köszönjük minden versenyzőnek a részvételt. Szervező és felkészítő tanárok: Mauzer Erika, Valkai Előd, Virginás-Tar Judith.

Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny Read More »

HÓDítsd meg a biteket, e-hód informatika verseny

Ha november, akkor Bebras, vagyis hód, pontosabban e-hód. Játék, verseny, szövegértés, informatika. Idén csaknem 50000 kisebb-nagyobb, magyar anyanyelvű hód vett rész a játékban, 402 iskolából. A feladatok színesek, érdekesek, eredetiek voltak, ahogy ezt megszoktuk ettől a kedves, barátságos versenytől. Iskolánkból kishódtól kezdve a szenior kategóriáig mindenféle hód képviseltette magát. Kiemelkedően jó eredmények születtek a benjamin és kadét részlegen, de az idősebb hódok sem vallottak kudarcot! A magyar hódok között első helyet ért el, maximális pontszámmal, Csóka Emese VIII B, és Szeghalmi Erika VI A osztályos tanuló, kadét, illetve benjamin kategóriában. Az első 10 helyezett között van még a benjaminoknál Fórika Tímea, Csóka Teréz (4. hely), Lokodi Bence (8. hely), Szövérdfi-Szép Noémi, Balázs Anna (9. hely), Iagos Áron (10. hely). A díjazottak meghívást kapnak Budapestre, ahol sor kerül a díjátadóra, valamint érdekes műhelyeken is részt vehetnek a jelenlévők.   Köszönjük a szervezőknek a remek versenyt, a versenyzőknek pedig a részvételt! A szervező tanárok: Mauzer Erika, Valkai Előd, Vancea Simona, Virginás-Tar Judith Idén ők voltak a legügyesebb hódok:

HÓDítsd meg a biteket, e-hód informatika verseny Read More »

Szülőnek lenni program

Január 17-én Pöltl Ákos volt a Szülőnek lenni program meghívottja. Előadásában kitért az online figyelemgazdaság kérdéseire, a képernyőfüggőség és a képernyők agyi fejlődésre gyakorolt hatására. A program az MCC partnerségével valósult meg.

Szülőnek lenni program Read More »

Retro89

Retro89 – A temesvári forradalom diákszemmel Folynak a tehetséggondozó program műhelyei… A Retro89 projekt a Nemzeti Tehetség Program részeként valósul meg

Retro89 Read More »

Továbbképzés

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja a Temes megyei tagszervezettel és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceummal együttműködve, továbbképzést szervez pedagógusok számára 2025. január – március időszakban. A továbbképzés célja, hogy a résztvevők képessé váljanak a 21. század kihívásaira megfelelő válaszokat és hatékony megoldásokat adni nevelési-oktatási munkájuk során. A pedagógusok olyan digitális pedagógiai eszközöket és módszereket ismernek meg, amelyek használatával képessé válnak tanulóik eredményes motiválására, tevékenykedtetésre és értékelésre digitális tanulási környezetben. Képző: Vancea Simona Szervező: Tasi Ottilia-Gyöngyvér

Továbbképzés Read More »

Látogatás a Szépművészeti Múzeumba

Mi, a 11. MB osztály tagjai, is ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzük a híres Caravaggio-kiállítást. A „Caravaggio fényei. A modernitás kezdete az európai festészetben” egyedülálló alkalmat kínál a közönség számára: bemutatásra kerül Caravaggio egy eredeti, 1597-ben készült festménye. A művet olyan, a mester stílusától inspirált művészek alkotásai kísérik, mint Lorenzo Lotto, Jusepe de Ribera, Gian Battista Caracciolo, Dirck van Baburen, Mattia Preti és Gerrit van Honthorst. A kiállítás célja, hogy bemutassa a „caravaggiói” stílus hatását az európai művészetre, kiemelve, hogyan forradalmasította Caravaggio a festészetet a fény és árnyék drámai kontrasztjaival, valamint a témák realista megközelítésével. Bár sokan először talán nem lelkesedtünk egy múzeumi programért, a kiállítás mindenkit lenyűgözött. Kísérő tanárok: Păcurar Maria és Szeles Andreea Az osztály nevében, Oláh Anna

Látogatás a Szépművészeti Múzeumba Read More »

Észpörgetők Matematika Klubja

Idén is működik a legkisebb diákok matematika tehetséggondozó programja, az Észpörgetők Matematika Klubja. A program a III-IV. osztályos kisdiákokak szól, a résztvevők nem szokványos, érdekes, gondolkodásra késztető matematikai feladványokat oldanak meg Kaslik Éva egyetemi oktató irányítása alatt. A program szervezője: Balázs Melinda tanítónő https://www.facebook.com/photo?fbid=1174249718038768&set=pcb.1174250848038655

Észpörgetők Matematika Klubja Read More »

Örökségünk őrei

Az RMDSZ ebben a tanévben is megszervezi az Örökségünk őrei – fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőt általános és középiskolás diákok számára. A napokban zajlik az idei megmérettetés megyei szakasza. A temesvári Bartók Béla líceum diákjai először vesznek részt a mozgalomban, az iskola két csapattal is benevezett. Hat hatodikos és hetedikes diák – Balázs Zsuzsanna Anna, Ciolac Csillag Alma, Forika Tamás, Kasza Noémi Réka, Rzepecki Maja Vivienne és Szabó Márk –, valamint mentoruk, Fodor Enikő történelemtanár eldöntötték, hogy sok emberrel megismertetik a város egyik legrégebbi épülete, a 700 éves múlttal rendelkező Hunyadi kastély történetét. Hogy hogy fogtak mindehhez, arról Lehőcz László kérdezte a csapatot. https://app.box.com/s/qylnuxop08qm7ydio9tyt8vuwkze2mar?fbclid=IwY2xjawIEigtleHRuA2FlbQIxMAABHQVxRrgQauuY4DqHwbFp6y0XYMzpWvg4UqH8W9WDfGJXKWso-AgdKlY3Bw_aem_wCcw3aFZHwlX-xAZygnLrA

Örökségünk őrei Read More »

Accessibility Toolbar