Fák és madarak napja az iskolában
Kisdiákjaink munkáiból
Fák és madarak napja az iskolában Read More »
Kisdiákjaink munkáiból
Fák és madarak napja az iskolában Read More »
Három kor, három személyiség, egy templom: Szegedi Kis István és a reformáció, Szabolcska Mihály és az irodalom, Tőkés László és a kommunizmus elleni forradalom. Fodor Enikő történelemtanár
Rendhagyó történelemóra a XI.TT és KG.-val Read More »
Május 6-7-e között rendezték meg Marosvásárhelyen a harmadikos diákok számára a monda- és regemondó, a negyedikesek számára pedig a képrege verseny országos szakaszát.A versenyeken 15 megyéből és Bukarestből vettek részt gyerekek. Megyénket Demeter Ágoston és Szűcs Petra, iskolánk tanulói képviselték. A regemondó verseny szombaton délelőtt zajlott. A képrege versenyre korábban, a megadott határidőre kellett beküldeni a megye két legsikeresebb alkotását. Diákjaink nagyon ügyesen szerepeltek. Demeter Ágoston az Andorás vitéz című mondát adta elő, melyet a zsűri különdíjjal jutalmazott. Szűcs Petra Csodaszarvas rege illusztrációja I. helyezést nyert. Gratulálunk nekik! Köszönjük szépen a szervezőknek és vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást! Diákjaink tanítói Milos Edit és Szabó Ferenc. Palkó Margit tanító
Regemondó és Képrege verseny Read More »
2022. május 6-7. között a két nyolcadik osztállyal utolsó közös kirándulásunkon vettünk részt a Gyulafehérvár–Alvinc–Szászváros útvonalon. Egy csodálatos közösségi élménnyel gazdagodtunk mindannyian, már a buszozás is szuper volt, nem beszélve az Arsenal Kalandparkban szerzett pillanatokról és emlékekről. Mindenből volt egy kevés: Gyulafehérváron történelmet tanultunk, Alvincen buliztunk és szórakoztunk, mindenki elengedte magát, tábortüzet gyújtottunk, szalonnát és pillecukrot sütöttünk. Végül pedig az Arsenal Parkban töltekeztünk, sportoltunk és koronáztuk meg a kirándulás napjait. A fiúk főleg bicikliztek, a lányok pedig inkább a mászkálást választották a Kalandparkban. Mindenki kifáradt, sokan aludtak, az osztályfőnökünk mindenkit lefotózott, aki lehunyta a szemét, csodás fényképek születtek. Temesvárra feltöltődve és óriási mosollyal tértünk vissza. Köszönjük Păcurar Mária és Balla Lóránt osztályfőnököknek a szervezést, a lehetőséget! A csapat nevében Oláh Anna és Riskó Hanna
A VIII. osztályosok fejedelmi búcsúkirándulása Read More »
A XI. KG. osztály négy diákja, Miloș Annamária, Bugarszky Róbert, Pătrulescu Iulia, Korodi Izabella, 2022. áprilisában részt vett a Temesvári Közgazdasági Egyetem által szervezett „FEEA ECONOMICA RIPENSIS” országos versenyén. A komoly munka gyümölcse beérett, Milos Annamária a marketing versenyszekcióban dícséretben részesült, elérve azt a versenyeredményt, amely növeli a majdani egyetemi felvételin jegyzett pontjait. Iliescu Júlia szaktanár
A Bartók Béla Elméleti Líceum Ludatonátusz nevű csapata számára eseménydúsan, intenzíven teltek a tavaszi vakáció és az elmúlt hét napjai, ugyanis a XII. Bölcs diákok vetélkedő országos döntőjére készültek. Szombaton a XI. TT osztályos Andrásy Tamás, Cziprián-Kovács Kinga, Forray Zsolt és Kuglis Albert állt kamera elé, hogy összemérje tudását a döntőbe került kilenc csapattal. A Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben ebben a tanévben a verseny témájául a hagyományőrzést választotta. A verseny célja mindig a tanulók érdeklődésének felkeltése természeti és kulturális értékeik iránt olyan interaktív, szórakoztató feladatok segítségével, melyek az elméleti tudás gyakorlati felhasználása által átfogó, összefüggéseket kereső világkép kialakítására ösztönöznek. A felhívásra több mint 100 csapat nevezett be az ország számos középiskolájából, ezzel is mutatva, hogy igen népszerű a verseny a diákok körében, mert nem egy tantárgy ismereteit ellenőrzi, hanem a cél az irodalom, a tudományok: földrajz, geológia, biológia és környezetvédelem közötti összefüggések meglátása, az ötleteik gyakorlatba ültetése. A döntőbe jutott csapatok számára egy bemutatkozó jelenettel indult a végső megmérettetés, majd egy előzetesen rögzített jelenetet kellett bemutatniuk Karl May: Az Ezüst-tó kincse című regényéből. Ezenkívül egy másik kisfilmet is kértek, melyben egy hagyományt kellett bemutatni a közvetlen környezetből. Ezután egy harminc kérdéssorból álló feladatlap következett a megadott szakirodalom alapján. A csapat rutinos versenyzőnek számított, nagyon jól sikerült a bemutatkozó jelenete, a kisfilmeket is szinte maximális pontszámmal értékelte a zsűri, és kiválóan teljesítettek a feladatlap megoldásakor is. A győztesek nyereménye egy értékes könyvcsomag, egy túrafelszerelésekből álló csomag, és amit a legjobban várnak, egy egyhetes táborban való részvétel joga július végén, Nagyenyeden. Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanárának is ehhez a nagyon szép eredményhez! Cziprián-Kovács Kinga, XI. TT
Első helyezés a Bölcs diákok országos szintű transzdiszciplináris vetélkedőn Read More »
Az iskola múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetünk az intézményvezetőkkel: Tácsi Erikával, Halász Ferenccel, Nemes Andrással, Virginás Tar Judittal és Erdei Ildikóval. Közben Szövérdfi Szép Zoltán néhány remek bort is bemutat az érdeklődőknek. Ezúttal is támogatni lehet az iskola állandó programjait vagy kiemelt projektjeit. Három adománydobozt helyezünk el a díszterem bejáratánál: egyet a tehetséges diákok támogatására, egyet a nehéz anyagi helyzetben levő diákok támogatására, egyet pedig a zolti projekt támogatására. Az eseményre szívesen várjuk az iskola mindenkori támogatóit, a munkaközösség jelenlegi és volt tagjait, a szülői közösség jelenlegi vagy volt tagjait, volt diákokat, érdeklődőket. Mivel a helyek száma korlátozott, megkérjük, hogy részvételi szándékát e-mailben jelezze a következő címre: valdmankinga@gmail.com vagy telefonon, az iskola titkárságán: tel. 0256-493031.
50 éves az önálló magyar iskola Read More »
Május 6-8-a között rendezték meg Nagyváradon a Barangolás Európában című vetélkedő országos szakaszát. Iskolánkat és megyénket három negyedikes tanuló: Fórika Tamás, Gáll Laura és Gőcző Dávid képviselte, Apró Julianna és Stan Orsolya tanítványai. Már az odautazás élményt jelentett számukra, pénteken este gyorsvonattal érkeztek meg a csodaszép városba. A verseny szombaton délelőtt zajlott, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. A gyerekek érdekesebbnél érdekesebb feladatokat oldottak meg, melyek által nemcsak Európával kapcsolatos ismereteiket, hanem általános műveltségüket is bizonyították. Ebéd után meglátogatták a püspöki palota termeit és kiállítását, majd a palota alagsorában rendezett könyvvásár keretében személyesen is találkozhattak Berg Judit írónővel, aki válaszolt a gyerekek kérdéseire, elmesélte hogyan születtek meg eddigi írásai, és melyek a jövőbeli tervei. A díjkiosztó ünnepség előtt maradt még idő egy sétára is a város központjában. Diákjaink nagyon ügyesen szerepeltek, országos harmadik díjban részesültek. Nagyon jól érezte magát mindenki az elmúlt hétvégén, köszönjük szépen a szervezőknek és vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást!
Barangolás Európában Read More »
Május 4-8. között került sor iskolánk VI.B osztályának várva-várt székelyföldi kirándulására, ami a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola és a Bartók Béla Elméleti Líceum közös testvérosztály- kapcsolat program keretén belül valósulhatott meg. A temesvári diákok a Székelyföldön eltöltött napok alatt nagyon sok értékes, érdekes és élménydús programon vehettek részt: a csütörtök és péntek délelőtti tanórákon kívül a két osztály diákjai közösen látogatták meg a csíkszépvizi Székely Határőr Emlékközpontot valamint a csíksomlyói Kegytemplomot. A csíkszeredai fagyizás után a környék egyik legelismertebb kovácsmesteréhez indultunk, ahol a mester úr hitelesen mesélt a mestersége minden csínyjáról -binyjáról, megmutatta, hogy hogy dolgozik egy kovács, sőt lehetőséget biztosított egy kis vaskovácsolás kipróbálására is. Péntek délben András Éva tanárnő Csíkszentimre 15.századi Szent Margit kápolnájához vezette a csapatot, ahol a korabeli freskók látványa mellett a kápolna és a település helytörténetéről tanulhattak a diákok. Ezután a helyi katolikus templomot látogattuk meg, ahol a templom történelme mellett a környék leghíresebb nemesi családjáról, a Henter családról is mesélt a tanárnő. A helytörténeti interaktív séta után a diákok csapatokban egy közös Kahoot játékkal zártak, ahol a legügyesebbek jutalomban részesültek. Délután Bodokra kirándult a diáksereg, ahol egy újabb felejthetetlen élmény következett: a paintball – bajnokság. Szombaton a Nyerges-tetőn kezdtük a napot, ahol Borbély András,a Nyergestető Történelmi Kávéház tulajdonosa , tartott egy izgalmas előadást az Nyerges-tetői eseményekről. A történelmi kávéházban 48-as és II. Világháborús emléktárgyakat is lehetőség volt megtekinteni. Útunkat a Szent Anna tó irányába vettük, ahol előbb a Mohos – tőzeglápot, majd a szépséges Szent Anna tavat is meglátogattuk. A közös piknik után elindultunk Csíkszentimrére hiszen közeledett az esti Bagossy Brothers Company koncert a csíkszentsimoni sörgyár udvarán. A vasárnapot senki nem várta, hiszen az a hazautazást is jelentette egyben. A program rendkívül gazdag és tanulságos, emberi és élménydús volt. A temesvári diákok nagyon szerették és élvezték a székelyföldi napokat, mélyültek a barátságok és erősödött az identitástudat. Nagy köszönetet mondunk Tánczos Viktória tanárnőnek, a csíkszentimrei osztály oszijának a felejthetetlen program megszervezéséért és lebonyolításáért, a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola vezetősége és tanári kara nyitott és barátságos fogadtatásáért valamint a temesvári Bartók Béla Alapítvány támogatásáért! Külön köszönet a szentimrei és szentkirályi családoknak, akik a temesvári diákokat vendégül látták, családtagként kezelték őket, a program lebonyolításához hozzájárultak! Köszönjük a temesvári és székelyföldi diákok családjainak, hogy támogatják ezt a közös programot! Ha a jó Isten is velünk lesz, folytatjuk! Temesvári kísérő kollégák: Halápi Margit és Magyar Petra tanárnő. Programfelelős: Kiss-Pataki Adél
Testvérosztály kapcsolat – Székelyföldi látogatás Read More »
Mozgásműhelyek: bemelegítő, Kandia-körök (futás), kerékpározás, akadálypályák kicsiknek és nagyoknak, Wing Tsun Kung Fu önvédelmi óra, mozgásterápiás bemutató, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, tollaslabda, közös családi játékok, ügyességi játékok, szabadtéri tornagépek, célbalövés, mezítlábas ösvény, táblajátékok, aerobic-zárótánc. Kiegészítő pontok: egészségpont, könyvespolc, egészségbüfé, népszámlálás infópont. Műhelyvezetők: Balázs Melinda, Băruță Krisztina, Borbély Anita, Crepelka Kovács Beatrix, Fenyvesi Éva, Galgóczi Alina, Iliescu Júlia, Kasza Gabriella, Kovács Csilla, Kovács Krisztina, Mauzer Erika, Molnos Ildikó, Mureșan Noémi, Palkó Margit, Stan Pál, Szabó Csilla, Szilágyi Boróka, Vigdorovics Gyuricza Adél. Önkéntes diákcsapat tagjai: Barabás Adél, Benke Andrea, Pap Róbert, Péter Barbara, Spier Dávid. Szász Botond, Szilágyi Márta, Szömördi Mercédes, Tamás Krisztina. Köszönjük a közös élményt! Fotók: Orosz Sándor
VII. Családi Sportnap Read More »
Május 3-án érkezett meg iskolánkba a Domokos Géza által 1992-ben alapított csíkszeredai Kriterion Alapítvány jelentős könyvadománya, melyet a 2022. évi Könyvet iskoláknak program keretében adományozott iskolánk tanulóinak és pedagógusainak, valamint könyvtárának fejlesztésére (29.528,50 lej értékben). A program fő támogatója a MOL. Köszönjük szépen!
A Kriterion Alapítvány könyvadománya Read More »
Április 20-23-a között Kolozsváron szervezték meg a IV. Magyar matematika olimpia országos szakaszát, más néven a XXXI. EMMV-t. A verseny a líceumos osztályoknak két fordulóból állt, az V-VIII.osztályosoknak egy fordulóból. A tételeket a Babes-Bolyai Tudományegyetem termeiben oldottuk meg, majd a licis diákok részt vehettek egy városnézésen és bejárhatták a Botanikus Kertet. Az V-VIII. osztályos diákok Torda környékét látogatták meg a szabadidő alatt. Az eredményhirdetés előtti izgulást leszámítva a hosszú hétvége csakis pozitívan telt, hiszen lehetőségünk volt versenyezni, kikapcsolódni, megismerkedni más matekot kedvelő diákokkal. Sok tanulsággal és szép emlékekkel tértünk haza. Temes megyét Buculei Yana (VI. o.), Kudor Laura (VII. o,), Péter Hanna (VIII o.), Berta Evelyn-Boglárka (X. o.), Szász Dávid (XI. o.) és Jánosi Anett (XII. o.) bartókos diákok képviselték. Kísérőtanár: Harkay Gabriella. A csapat nevében, Berta Evelyn-Boglárka, X.MI osztály.
Beszámoló a IV. Magyar matematika olimpia országos szakaszáról Read More »
Szűcs Petra (IV.H) az elmúlt időszakban készült illusztrációjával részt vett a budapesti Szépművészeti Múzeum által meghirdetett Szép szörnyek című rajzpályázaton. A muzeológusokból, múzeumpedagógusokból és grafikusokból álló zsűri Petrának ítélte a 11-14 évesek korosztályának II. díját. Szívből gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk Rád! http://www.szepmuveszeti.hu/szep-szornyek/
Petra tehetségének újabb elismerése Read More »
A ,,Nem Vagyok Passzív” programunk egyből egy óriási sikerű Vita képzéssel indult, amit Incze Gáspár és Kende Ferenc Pasztor , Kolozsvári 2. Éves management szakos hallgatók tartottak. A képzés gyakorlati részében mindenki kinyithatta a száját (szerencsére), és megtapasztalhatta, hogy milyen is egy szervezett vita, ezt persze direkt, mint résztvevő. Vitánk témája, tételmondata ,,A gyakorlati tudás fontosabb, mint az elméleti tudás.” Ti mit gondoltok? Hogyha szeretnétek még ilyen programokon résztvenni és több mindent megtudni egymásról, a diákságról, a diáklétről, Temesvárról, sulinkról és sok minden másról, akkor nézzetek bele a két heti programba és jelentkezzetek, bármilyen DÖK-ös diáknal. Meg is nézhetitek a programot kicsit lejjebb a képeknél. Köszönjük szépen a Temesvári ,,Bolyai János” Szakkolégiumnak, hogy biztosították nekünk a helyszínt. Illetve még egyszer megköszönnénk a két képzőnek ezt a tartalmas délutánt.
Nem Vagyok Passzív Read More »
Idén második alkalommal szervezte meg a Sfântul Antim Ivireanul Líceum a ,,Noi și voi, noi pentru voi” regionális projekt keretében a ,,Bucuria cuvântului” című irodalmi és képzőművészeti versenyt. Diákjaink munkáikkal a próza és a rajz kategóriában szép helyezést értek el. A rajzok és az irodalmi alkotások az ember és a természet közötti közelséget illusztrálják a gyerekek szemszögéből. Az irodalmi alkotások szekcióban Kiss Réka (VI. B), Ada az állatkertben című története, III. díjas lett. A téli tájakat megörökítő alkotások alkotói és díjaik: Jakab Rebeka (VI. B) I. díj, Gál Abigél (VI.A) II. díj, Zwean Yasmina (VI. B) III. díj, Bán Zoltán (VI.A) dicséret. Gratulálunk nekik és további sok sikert kívánunk! Felkészítő tanár: Moldoveanu Melinda
Irodalmi és képzőművészeti verseny Read More »