Bartók Béla Elméleti Líceum

Hírek

Tök jó – Zöld hét!

A Lépésről lépésre előkészítő osztályosok a Zöld hét keretén belül az ősz bőséges termései közül a tököt választották. Móricz Zsigmond Iciri-piciri verses meséje köré építve a tevékenységeket, tökről szóló meséket, közmondásokat, körjátékokat tanultak. Megfigyelték, megtapintották, mérték, szagolták, kóstolták a sütőtököt, majd töklámpásokat készítettek. A gyönyörű őszi napokon sok időt töltöttek a szabadban. A természet által nyújtott kincseket érdeklődéssel fedezték fel a kincsvadászat ideje alatt. Élményekkel telitöltött tarsolyukkal, mosolygósan és elégedetten mentek a jól megérdemelt egyhetes vakációra. Osztálytanítók: Balázs Melinda és Kasza Gabriella

Tök jó – Zöld hét! Read More »

A XII.MB és TT osztályok kolozsvári kirándulása

Idén októberben immár második alkalommal került megrendezésre a Zöld Hét nevű kezdeményezés, melynek keretében, a XII. matematika-informatika és biológia-kémia, valamint a XII. társadalomtudományok osztály diákjai október 24-25 között egy kivételes, egyetemlátogatással összekötött kiránduláson vehettünk részt, Kolozsváron. Október 24-én, kedden, korahajnalban indultunk, majd egy pihentető hatórás utazás után, megérkeztünk Románia második legnagyobb városába, melyet a történelemben Kincses Városnak, valamint Erdély fővárosának is neveztek. Egy rövid pihenő után, városnézésre indultunk, mitöbb egy kellemes sétát tettünk a szeles, napsütötte, s nem utolsó sorban sokszínű őszi időben. Ennek során megtekintettük Kolozsvár belvárosát, amely magába foglalta a Szabók Bástyáját, a nemrég felújított Szent Mihály Templomot és Mátyás Király szülőházát, de ezenkívül szabadidőben meglátogattuk a helyi Botanikus Kertet, ahol számos egzotikus és változatos növényt megtekinthettünk és sok jó fényképet készíthettünk a napsugaras alkonyban, de ugyanakkor az operát is, néhányan felmentek a Fellegvárba, ami a város egyik legkülönlegesebb látnivalója, mely elképesztő kilátást nyújt a városra, kiváltképpen este. Másnap délelőtt kíváncsian léptünk be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületébe, melynek bemutatása képezte kirándulásunk fő programját. Itt az intézmény PR-felelőse Erdei Virág bemutatta, ezen felsőoktatási intézmény múltját és jelenét. Megtudtuk, hogy a ,,Sapi” 2000-ben jött létre, jelenleg négy karon folynak képzések, négy különböző településen, (Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy) továbbá, hogy Kolozsváron, ahol a rektorátus is található öt alapszakon van lehetőségük tanulni a hallgatóknak, mégpedig: környezettudomány, filmtudomány és média, táncművészet, nemzetközi kapcsolatok és jog (az országban egyedülállóan kétnyelvű, magyar-román előadási nyelvvel). Továbbá megnéztük az egyetem könyvtárát is és megismertük a Hallgatói Önkormányzat működését. Látogatásunk második felében mindenki érdeklődésének megfelelően részt vehetett egy részletes szakbemutatón, illetve nyílt órán, melyben megismertük a felvételi követelményeket s betekintést nyerhettünk az egyetemisták izgalmas életébe. Nagy örömünkre még egy kis ajándékkal is megleptek minket. Végsősoron elmondhatjuk, hogy a kolozsvári kirándulás egy olyan élmény volt, amit soha nem fogunk elfelejteni. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a csodálatos együtt töltött két naphoz! Külön köszönjük Virginás-Tar Judith tanárnőnek a szervezést és Păduraru Szilviának, hogy ő is velünk tartott. A csapat nevében: Major Barna (XII.TT)

A XII.MB és TT osztályok kolozsvári kirándulása Read More »

Zöld hét a Hagyományos előkészítő osztályban

Tartalmas és élménydús hetet zárt a Hagyományos előkészítő osztály. Az eltelt napokban a természet világával ismerkedtek, megfigyelték a természetadta kincseket, fákat, virágokat, bogarakat; beszélgettek az egészséges táplálkozásról és a környezetvédelemről. A hét folyamán sor került hajókázásra, a Répamese dramatizálására, gyümölcssaláta készítésére a nagycsoportos óvodatársakkal, egy látogatásra a piacon, majd egy alkotó- és játékműhely érdekes, izgalmas feladataira és természetesen sok játékra a szabadban. Köszönöm a szülők, nagyszülők támogatását, segítségét a sokszínű programsorozat megszervezésében. Osztálytanító: Milos Edit tanítónő

Zöld hét a Hagyományos előkészítő osztályban Read More »

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály)

Október 25-én került sor a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny megyei fordulójára az E-IV. osztályosok számára. A versenyre a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból, az óteleki, végvári, újszentesi iskolákból, valamint a Bartók Béla Elméleti Líceumból neveztek be gyermekek. Az E-II. osztályos kategóriában 17 kis ügyes mesemondó előadását hallgatták meg a szakmai zsűri tagjai: Marossy Boglárka magyar szakos tanár (Lugosi „Eftimie Murgu” Általános Iskola), Kasza Gabriella tanító (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Száva Enikő (a Csiky Gergely Állami Magyar Színház PR és marketing felelőse). Ebben a korcsoportban a következő díjak születtek: Bogdán Szófia, II.osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Demeter Ágnes (II.o.), harmadik díjban pedig Földvári Tessza (II.o.) kisdiák. Dicséretben részesültek: Keresztes Pelbárt (II.o.), Kása Hanga (II.o.) és Keresztes Ráhel (I.o.). Különdíjat David Andrei Ștefan (Végvári Általános Iskola), Răducan Sara Emilia(I.o.), Soky Loredana Anamaria (Óteleki Általános Iskola), Tóth Patricia (Óteleki Általános Iskola) és Necker Samirah Melisa (II.o.) tanulók kaptak. A III-IV. osztályos kategóriában 16 ügyes mesemondó előadását hallgatták meg és értékelték a szakmai zsűri tagjai : Tar Mónika színművész, Kocsó Alexandra magyar szakos tanár (Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum) és Ferencz Melánia újságírónő (a Szövegkovács nyelvőrző vállalkozás alapítója). Ebben a korcsoportban a következő eredmények születtek: Molnos Abigél, III. osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), harmadik díjban pedig Dorner Márk IV. osztályos kisdiák. Dicséretben részesültek: Szentpéteri Lenke, Illeș Ștefan, Gönczi-Fórika Attila, mindannyian a Bartók Béla Elméleti Líceum IV.osztályos tanulói. Különdíjat Albert Ákos (IV.o.), Kuglis Dalma Eliza (Újszentesi Általános Iskola), Gallo Cynthia (Óteleki Általános Iskola), Marconescu Roland (IV.o.) és Kovács Ádám (IV.o.) tanulók kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány,az Integratio Alapítvány, a Bokréta Néptánc- és Citeraegyüttes, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, valamint a Romániai Magyar Pedagógusszövetség ajánlotta fel. Felkészítő tanítók: Apró Julianna, Bakos Ágnes-Mónika, Boros Emília, Crepelca-Kovács Beatrix, Dénes Ildikó, Lőrincz Gyöngyi, Palkó Margit, Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese, Pál Krisztina, Stan Orsolya, Szabó Ferenc, Talpai Adél, Tamási Emese, Tasi Ottilia Gyöngyvér, Tóth Rozália, Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga. Temes megyét az I-II.osztályos korcsoportból Bogdán Szófia (Bartók Béla Elméleti Líceum); a III-IV. osztályos korcsoportból Molnos Abigél (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) tanulók képviselik az országos szintű versenyen. Gratulálunk minden versenyzőnek, büszkék vagyunk rájuk! További sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos szintű versenyen! Pál Krisztina és Milos Edit megyei szervezők Fotók: Orosz Sándor

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály) Read More »

Bepillantó a Zöld hét tevékenységeibe

A VI. A és VI. B osztályok osztályfőnökeikkel Herkulesfürdőre kirándultak. Összerázóként csoportos állóképeket mutattak be, amelyhez csak egy kulcsszót kaptak (munka, természet, harc, utazás, barátság) és Petőfi 200 alkalmából mindenki elmondott legalább kèt sort egy Petőfi-versből. Két túra keretében – a Fehér Kereszthez és az Erzsébet-kilátóhoz – a Domogled növény- ès állatvilágával ismerkedtek. Kísérő tanárok: Tóth Kinga, Balla Lóránt osztályfőnökök valamint Bódis Dóra és Bartyik Zita tanárnők Fernengel Rita, VI. B osztály

Bepillantó a Zöld hét tevékenységeibe Read More »

Legyen öröm az iskola! – szakmai konferencia

Október 20-21-én Sepsiszentgyörgyön került megszervezésre a ”Legyen öröm az iskola!-Innovatív, interaktív tevékenységek az alternatív oktatásban” című szakmai konferencia. A résztvevő 120 pedagógus között jelen voltak iskolánkból Boros Emília, Tasi Ottilia Gyöngyvér, Varga Ildikó tanítónők. Tartalmas előadásokon, izgalmas szekcióüléseken vettünk részt, mely a szakmailag gazdagított és erősítette a magyar tannyelvű alternatív módszert alkalmazó iskolák hálózatát.

Legyen öröm az iskola! – szakmai konferencia Read More »