Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Vezetői fórum Budapesten

024. február 23-a és 25-e között részt vettünk a Rákóczi Szövetség által megszervezett vezetői fórumon, Budapesten. A fórum megnyitóval indult, majd az este folyamán különböző ismerkedési játékok következtek. Másnap meglátogattuk a Vigadót, majd részt vehettünk egy kerekasztalbeszélgetésen, amelynek témája a telefon hatása volt az életünkben. Vacsora után megtekintettük “A helység kalapácsa” című színházi előadást, majd táncházzal zártuk a napot. Vasárnap megemlékeztünk a kommunizmus áldozatairól a Nemzeti Vértanúk emlékművénél, majd meglátogattuk az Országházát is. Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az eseményen, melyről nagyon sok élménnyel és új baráttal térhettünk vissza!
Kísérő: Anka Erika, a helyi szervezetünk felelős tanára
A csapat tagjai: Iuhász Antónia, Nagy Emma Dóra és Sánta Félix
Tudósító: Nagy Emma Dóra