Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Tábori beszámolók – Néptánctábor

Július 10-14. között került megszervezésre a Dobbantó néptánccsoport bejárótábora.
Nagyon örültünk, hogy a csoport túlnyomó része jelen tudott lenni, mivel ezek a táborok nagyszerű alkalmak a csoporton belüli közösség erősítésére is.
Változatos programmal készültünk a gyerekeknek: a napi programban benne volt a tánc, a szabad játék, az alkotóműhelyek, társasjátékok, a szabad játéknak szánt idő, de a hét folyamán jutott idő fagyizásra, vízicsatára és játszótér látogatásra is.
Ebben a táborban somogyi tánclépéseket tanultunk az Okányi házaspártól, akik Békés jöttek hozzánk. A táncpróbákon az oktatók különösképpen odafigyeltek, hogy a feladatot és kihívást jelentő tánclépések mellett megmaradjon a jó hangulat és a játék örömét is átélhessék a gyerekek. Az alkotóműhelyekben a gyerekek egyedi kulcstartókat készítettek a tánccsoport logójával, fa mandalákat festettek, különböző varrásmintákkal ismerkedtek, és egy közös népi kalendáriumot is elkészítettek.
Közkedvelt játékokká váltak a körben játszható csapaterősítő játékok, melyek a névismeretre és egymás tulajdonságainak ismeretére alapulnak, de ugyanakkor koncentrációt és gyors válaszreakciót is igényelnek. Néhány önismereti játékra is sor került, valamint a Dobbantó névnek is megkerestük a jellegzetes ismertető jegyeit.
Öröm volt számunkra, hogy idén is csatlakoztak csapatunkhoz nagyobb táncosok, akik szívesen jönnek kisebb társaiknak átadni tapasztalataikat, és szemmel kisérni fejlődésüket, mint egy nagy családban.
A hetet a szokásos bemutatóval zártuk, ahová meghívtuk táncosaink szüleit is. A bemutatón az Aprókák, a Dobbantó és a Lármatüzek tánccsoportok mutattak egy kis ízelítőt a közönségnek a héten elsajátított tánclépésekből. Ezt követte a közös táncház.
Tartalmas hetet tudunk a hátunk mögött.
Csoportvezetők: Crepelca-Kovács Betarix és Palkó Margit
Táborvezetők: Găurean Székely Krisztina, Major Gabriella, Palkó Margit