Bartók Béla Elméleti Líceum

Gratulálunk minden diáknak! Tartalmas, élménydús és sikeres licis éveket kívánunk!
Köszönet a felkészítő tanároknak, az osztályfőnököknek a lelkiismeretes munkáért, köszönet a szülőknek a bizalomért és támogatásért!
Szép nyarat és jó feltöltődést mindenkinek!
 
 
 
 
 
 
 

Az elmúlt öt hétben 15 bejárótábort szerveztünk 206 résztvevő kisdiák számára. A változatos programok (úszó, STEAM, drámapedagógia, kerékpáros, kiskukta, kézműves, román nyelv, néptánc, citera, Így tedd rá!, környezettudatos, kísérletező, földrajzi, mese, festő) megvalósításában 39 táborvezető, 5 segítő diák és 3 szervező működött közre. Nagy köszönet a szakácsoknak is! 🌹
További szép vakációt mindenkinek! 🌞
Az illusztráció Szücs Petra 2021-ben készült alkotása. 🙂

Az idei STEAM bejárótábor célja a robotika, a kódolás, a kísérletek és a művészeti alkotások játékos összekapcsolása volt, élményalapú tanulás és interaktív foglalkozások révén.
Az első napon a Bee Bot robotméhecskék segítségével ismerkedtek meg a gyerekek a
programozás alapjaival. Az algoritmikus gondolkodást- és a kreativitást fejlesztő feladatok során saját pályákat terveztek, mértek és rajzoltak.
A második napon a Fable GO robotok kerültek fókuszba. A diákok blokkalapú programozással, logikus gondolkodást fejlesztő feladatokkal és csapatmunkát erősítő kihívásokkal bővítették tudásukat.
A harmadik nap a 3D ceruza kreatív világát hozta el: a résztvevők háromdimenziós tárgyakat alkottak, miközben fejlődött térlátásuk és kézügyességük. Emellett a VR szemüvegek segítségével virtuális kalandokba vettek részt.
A negyedik napon a táborozók a temesvári Experimentárium természettudományos központot látogatták meg, ahol látványos fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket figyelhettek meg.
Az utolsó napon mindenki kipróbálhatta a hét során megismert robotokat és programokat. A tábori emlékek részeként egy 3D nyomtatóval készült kulcstartót kaptak, amelyet a hét során közösen készítettek el.
A programok mellett a délutáni fagyizás, a szabad játék és a kötetlen beszélgetések tették még élvezetesebbé a közös hetet.
Táborvezetők: Crepelca-Kovács Beatrix, Csata Helga, Valkai Előd.
Segítő diák: Csata Dorottya
Szép nyarat mindenkinek!

Július 21-e és 25-e között került sor az Úszó-kiskukta bejárótáborra. Ennek keretében a gyermekeknek lehetőségük volt megtanulni úszni vagy gyakorolni az úszást Borbély Anita úszóedzővel, és elsajátítani pár egyszerű receptet Kovács Csilla és Lazar Erika segítségével. Ezek a receptek közé tartozik a szilvásgombóc, csalamádé, sós perec és a házi levestészta. Szabadidejükben a kisdiákok játékokat próbáltak ki Szűcs Edittel, és kreatív tevékenységeken vettek részt, mint például a tányérfestés vagy a tortadíszítés. Egyik nap a tábor résztvevői meglátogattak egy Nulla hulladék (Zero waste) üzletet, ahol bepillantást nyerhettek a csomagolásmentes, természetes termékek világába.
Köszönjük a sok élményt, és az elsajátított ismereteket!
Táborvezetők: Borbély Anita, Kovács Csilla, Lazar Erika
Segítő diák: Kovács Emma

Július 17-e és 20-a között iskolánk nyolc diákból álló csapata részt vett a Rákóczi Szövetség által szervezett Déryné Kult Campban. A tábor helyszíne Sátoraljaújhely, a magas fenyőfák alatt, hatalmas területen, medencével, sportpályákkal sportcsarnokkal, hotellel és sok szálláshellyel rendelkező táborhely. Eleinte félénkebben, majd később sokkal bátrabban ismerkedtünk egymással, vagy üdvözöltük a már ismert barátokat. Rendesen összekovácsolódtunk, amikor becsöppentünk a zene és a színészet világába, ahol sok olyan dolgot próbáltunk ki és tanultunk meg, amit addig soha. Szakemberekkel beszélgethettünk a témákról, akik tanácsokat is adtak nekünk. A programok nagyon jók voltak, izgalmasak és tanulságosak. Meglátogattuk a Nemzeti összetartozás hídját, ami lélegzetelállító magasságban köt össze két völgyet, fesztiválon voltunk, ahol koncert is volt, táncházban és buliban szórakozhattunk. A tábor záróeseménye a díjkiosztás volt, ahol többek között Kőnig Glóriát is díjazták egyéni énekes produkciójáért. Remélem lesz még esélyünk jövőre is elmenni, hogy még több új baráttal és új élménnyel gazdagodjunk!
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a meghívást és kísérőtanárunknak, Fazakas Enikő tanárnőnek a támogatást!
A résztvevők: Abdulhamza Safi, Csatlós Melinda, Kele Dávid, Király Erik, König Glória, Mátéfi Judith, Mihalca Tudor és Vass Réka Zita.

Idén július 17-e és 20-a között szerveztük meg a Zolti Képzési Központban a nyári önismereti tábort az Integratio Alapítvány önkéntesei számára. Az idei tábor az önelfogadásról szólt. Nehéz másokat megérteni, elfogadni és szeretni, ha magunkat nem tudjuk elfogadni és szeretni. Ezt a munkát érdemes belülről indítani és elkezdeni más szemmel tekinteni a saját személyünkre, megértőbb és empatikusabb hangon beszélni saját magunkkal még akkor is, ha olykor kudarcot vallunk vagy hibázunk.
A négy nap alatt volt lehetőségünk beszélni a kritikáról és az önkritikáról, a határaink elfogadásáról, az elismerés és a bíztatás fontosságáról. Tudatosult bennünk az, hogy motivációt és az önbizalmat nem a kritika, hanem a támogatás táplálja és növeli.
A komoly lelki munka mellett maradt idő pihenésre, filmnézésre, beszélgetésekre, sportolásra is és az őszi programok előkészítésére.
A tábor utolsó estéjén a tábortűz mellett összegeztük a tábor élményeit:
„Jó élmény volt olyan témákról beszélgetni, amelyekről az iskolában vagy a mindennapokban ritkán esik szó. Elgondolkodtató volt.” (Szendrey Bea)
” A tábor érdekes volt, mert olyan témákat beszéltünk àt, amikre nem gondoltam mostanáig. Nagyon tetszett!” (Vad Natália)
„Nekem nagyon tetszett a tábor, sok dolgot tanultam arról, hogy hogyan fogadjam el és vigyázzak önmagamra. Úgy érzem, hogy egy biztonságos közösség alakult ki, ahol nyíltan beszélgettünk és megismertük egymásnak egy másik oldalát is. Ez a tábor jót tesz a léleknek és elgondolkodtat olyan kérdéseken, amelyekről a hétköznapokban nem igazán beszélünk. (Farkas-Erdélyi Kinga)
Köszönjük az örökké szóló emlékeket!
A nyári tábor a Projektközpont által támogatott KultúrPéntek projekt egyik tevékenysége.
Programvezetők: Băruța Krisztina pszichoterapeuta és Anka Erika ifjúsági vezető.

A táborozók a színjátszás alapjaival ismerkedtek koordinációs, szocializációs, beszédkészség-fejlesztő és önismereti játékok révén.
Az első nap az ismerkedéssel telt, bizalmi-, dinamizáló- és hangbemelegítő játékkal kezdtünk. Fontos szerep jutott az érzelmek felismerésére és tudatosítására.
A második és a harmadik napon is folytatódtak a mese alapú drámapedagógiai tevékenységek, kiegészülve közös kreatív tevékenységekkel, amikor csapatban kellett mesét szőni, vagy a mesehős útjáról térképet készíteni, azt bemutatni. Az állatfigurákkal való gyors azonosulás a résztvevők részéről lehetővé tette a szerepjátszást is, az improvizációt néhány gyakorlat erejéig.
A tábor utolsó két napján fakanál bábokat készítettünk, mindenki kedvenc mesefiguráját készíthette el. A bábok mozgatása lehetőséget adott a koordináció fejlesztésére, a jobb egymásra figyelésre.
A tábor utolsó napján ízelítőként rövid csoportos jelenetet improvizáltak a gyermekek bábjaikkal, paraván mögött.
A délutáni foglalkozások a szabad játékról, a délelőtt történtek feldolgozásáról szóltak, amennyire lehetséges volt a szabadban.
Köszönjük az élményeket! Mindenkinek szép vakációt!
Táborvezetők: Blénessy Enikő (színművész) és Varga Ildikó (tanító).
 

Július 14-e és 18-a között Színes úszótáborban vettek részt az érdeklődő diákok. Két csoportra osztva (békák és polipok) úszkáltak a Player Pool újszentesi sportközpontban Borbély Anita oktató felügyelete alatt. Amíg felváltva úsztak a kisdiákok, addig a másik csoport az iskola szabadtéri tantermében és a multifunkciós termében interaktív játékokat játszottak és „színes” foglalkozásokon vehettek részt. Örömmel szaladgáltak fel-alá a színcápától, precíz mozdulatokkal csepegtettek a pipettákkal az ételfestékekből és figyelmesen követték a láva lámpa kísérlet lefolyását.
A sok mozgás után, csillogott a gyerekek szeme az „Uzsonna!” szó hallatán és türelmetlenül várták minden nap az aznapi meglepit! 🙂
Szép nyarat mindenkinek!
Foglalkozás-vezetők: Borbély Anita, Floca Larissa és Szűcs Edith
Segítődiák: Maskulik Réka

Július 14-e és 18-a között a Világjáró tábor remek csapata, körülbringázta Temesvár parkjait, játszótereit, képzeletben pedig az öt kontinenst.
A délelőtti kerékpározás utan, minden nap egy, a kontinensre jellemző, könnyen kivitelezhető finomságot készítettünk el és egy, az adott világrészhez kötődő kézműves tevékenységgel tarkítottuk a tábori programot. Szerdán, amikor az eső miatt elmaradt a biciklizés, bepillantást kaptunk a tűzoltók munkájába, mindennapjaiba, temérdek érdekes információt kaptunk a járművekről, eszközökről, gépekről.
Élménydús, tartalmas hét volt! További kellemes, emlékezetes vakációt kívánunk mindenkinek!
Táborvezerők: Mureșan Noémi és Kása Melinda

🌿 Július 7–12. között újra élettel telt meg Zold. A 6–8. osztályos diákok az élményekkel teli hét alatt a természettudományok, a matematika és az informatika világában merülhettek el – mindezt a meseszép zoldi természetben.
🗺 Megérkezésük után a diákok felfedezték a táborhelyet és környékét, a délután további részét pedig ismerkedő játékokkal töltötték. A tábor többi napja a már hagyománnyá vált program alapján zajlott: a zenére ébredés után következett a reggeli torna, majd reggeli után jöttek a tudományos műhelyek, ahol három csoportra osztva dolgoztak a diákok.
🧠 Matematika: A diákok a fraktálokról tanultak, megtanulták lerajzolni őket kézzel, és megfigyelték, hol találkoznak velük a valóságban.
💻 Informatika 1: A fraktálokat az Imagine Logo programozási nyelv segítségével ábrázolták.
🔌 Informatika 2: A robotok programozása mellett a diákok belekóstoltak az elektrotechnikába is: áramköröket terveztek, majd össze is rakták őket.
🌿 Biológia: A patak élővilágának felfedezése és a természeti séta után mikroszkóp segítségével tanulmányozták a begyűjtött növényi metszeteket.
🧪 Kémia: Nemcsak látványos kísérleteket nézhettek végig, hanem a diákok maguk is részt vettek azok elkészítésében, illetve megtanultak betont keverni és önteni.
🔭 Fizika: Itt a diákok egy rögtönzött asztronómia laboratóriumban kísérletezhettek, ahol megtanultak az égbolton tájékozódni, kísérleteztek a bolygók mozgásával, majd meteoritkrátereket szimuláltak.
🎨 Az esős idő ellenére a délutáni program így is színes maradt: a táborozók kézműves aktivitásokon és rövid tudományos előadásokon vettek részt – megtanultak cinezni és 3D nyomtatni is.
🏃‍♀ Amikor az idő megengedte, megrendezésre kerültek a sportbajnokságok, a számháború, illetve az érdeklődők barantázhattak is. Esténként kvízek voltak, egyik nap pedig egy tudományos kincskeresőn versenyezhettek a résztvevők.
🌄 A tábor utolsó napja főként szórakozásból állt: az utolsó műhelyek lezajlása után felkirándultunk a dombtetőre, ahol újabb csapatépítő játékok következtek. A nap folyamán fotóverseny is zajlott (a díjazottakat a beszámoló végén hirdetjük meg), ezért mindenki a legszebb tájat próbálta lencsevégre kapni. Besötétedés után meggyújtottuk a várva várt tábortüzet, amely mellett lezajlottak a „Ki mit tud?” előadások. Az este egy rövid csillagnézéssel zárult, ahol a fizika műhelyen tanultak lettek felelevenítve.
🎓 Hazautazás előtt a díjkiosztón mindenki megkapta a megérdemelt oklevelét, majd közösen megnézték a fotóversenyre beküldött képeket, visszagondolva a héten gyűjtött szép pillanatokra.
💚 Örülünk, hogy az idén is betelt tábor résztvevői élményekkel, barátságokkal és rengeteg új tudással térhettek haza. Jövőre is visszavárunk mindenkit!
🙏 Köszönjük mindenki segítségét, hozzájárulását és támogatását a tábor megszervezésében!
👩‍🏫 Foglalkozásvezetők: Mauzer Erika, Bakos Veronika, Tóth Kinga, Valkai Előd, Floca Larissa, Berta Evelyn-Boglárka
📷 Fotós: Rákóczi Loránt
🙋‍♂🙋‍♀ Segítő diákok: Kudor Laura, Lőrincz Ervin, Mihalca Tudor, Musceac Tímea, Orosz Mikolt Adónia, Szilágyi Bence Béla, Tönkő-Fenyvesi Réka
🏛 Támogatók: Óbudai Egyetem, Bartók Béla Alapítvány
Fotóverseny díjazottjai:
Kreatív szelfi – Floca Ádám, Mészáros Márk, Szendrey Dániel
Tájkép – Varga Norbert, Csóka Emese, Patakfalvi-Nagy Lukács
Pillanatkép – Fórika Tamás, Horváth Ákos, Varga Norbert
Érdekes tárgy – Mészáros Márk, Patakfalvi-Nagy Lukács, Barabás Noémi
Amit szerettél a táborból – Szendrey Dániel, Patakfalvi-Nagy Lukács, Barabás Noémi
Amit nem szerettél a táborból – Patakfalvi-Nagy Lukács, Szendrey Dániel, Mészáros Márk

A tábor július 7-e és 11-e között zajlott és minden nap új élményt nyútott. Az első napunk egy kis gyakorlatozással indult az iskola udvarán, majd eltekertünk a Gyermekparkba is. Második nap már egy hosszabb utat tettünk meg, és elbicikliztünk a Bega mentén egy másik játszótérre, ahol a gyerek kipróbálhatták a hintákat, csúszdákat és a focipályát. Szerdán az időjárási viszonyok miatt nem tudtunk útnak indulni, de a napunk így is sok-sok szép élménnyel gazdagodott. A tornateremben ügyességi valamint csapatépítő játékokat játszottunk, de mindenki számára a legélvezetessebbnek a „vakfoci” bizonyult. Csütörtökön újabb parkokat látogattunk meg, majd pénteken több mint 20 km-t megtéve, eltekertünk a „La plaja nouă” pihenőhelyig. A hosszú út után, mindenkinek jól esett a finom fagyi. Visszatérve az iskolába, elfogyasztottuk a finom ebédet és megbeszéltük, hogy jövőre is találkozunk. Délutánonként érdekesnél érdekesebb játékokban volt részük a gyermekeknek, de a hét fénypontjának a Kincskereső csapatjáték bizonyult. Kívánunk mindenkinek további kellemes vakációt és jó pihenést!
Táborvezetők: Magyar Petra, Kele Lídia és Szűcs Edit

Július 7-e és 11-e között került sor a Román nyelvi bejárótáborra. Minden reggel egy mesével kezdtük, amit aztán közösen értelmeztük. Megbeszéltük azt, hogy miért is vagyunk különlegesek, hogyan kezeljük azt, amikor néha dühösek vagyunk, hogy mindenki egy fontos szereppel rendelkezik, gyakorloltuk a jó modor fő szabályait, mindezt román nyelven. Ezeket a meséket rajzzal és kézimunkával rögzítettük. A kreativitásunkat maximálisan kihasználtuk: vászonra festettünk, pólókat díszítettünk, lefestettük azt, hogy hogyan is nézne ki a jövő és ábrázoltuk, hogyan néz ki számunkra az öröm és a düh. Az utolsó napon elsétáltunk a Kultúrházba, ahol megtekinthettük a Szívek fesztiváljára készített kiállítást, majd ezt követően elmentünk a Gyerekparkba, ahol a gyerekek levezethették energiájukat. A nap második felében különböző aktivitásaink voltak, ahol a gyerekeknek több idejük volt megismerkedni egymással. Rajzoltunk, filmet néztünk, társas játekokkal és memória játékokkal játszottunk, fociztunk és az utolsó napot egy kincskeresővel zártuk. Az élménydús pillanatok, a színes programok és főként a kreatív elmék nélkül nem lehetett volna ez a tábor ilyen különleges és értékes. További szép nyarat mindenkinek! 🙂
Táborvezetők: Mateiaș Livia és Anka Erika

2025. július 6-a és 11-e között a Rákóczi Szövetség megszervezte a nyár első Összmagyar Anyanyelvi Táborát a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban. A tábor egyik fő célja, hogy a magyar diákok közösen fedezhessék fel anyanyelvük szépségeit, kulturális örökségüket, miközben barátságokat kötnek, és tartalmas programokon vesznek részt. A táborban 15 ország 900 diákja vett részt.
Temes megyét 19 ötödik osztályos bartókos diák és három lugosi diák képviselte. A tábor ideje alatt felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.
Vasárnap reggel indultunk útnak Sátoraljaújhelyre. Megérkezésünket követően elfoglaltuk a szállásunkat, majd egy hangulatos ismerkedési program keretében találkozhattunk más településekről érkező fiatalokkal. Már az első este remek alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők közvetlen, barátságos légkörben kezdjék meg a hetet.
Hétfőn délelőtt csapatokat alakítottunk, és minden csoport elkészítette saját csapatzászlaját, ezzel is erősítve az összetartozás érzését. A nap folyamán ellátogattunk a történelmi jelentőségű borsi Rákóczi-kastélyba, ahol II. Rákóczi Ferenc életével és munkásságával ismerkedtünk meg. Délután a Széphalomban található Magyar Nyelv Múzeumába tettünk kirándulást, ahol interaktív módon fedezhettük fel nyelvünk múltját és fejlődését.
Kedden egy izgalmas túrára indultunk Füzér várához, amely a Zempléni-hegység egyik leglátványosabb középkori vára. A gyönyörű panoráma és a történelmi emlékek mély benyomást tettek ránk. Délután különleges vízi élmény várt ránk: sárkányhajózáson vettünk részt a Bodrog folyón, amely mindenki számára nagy kihívás volt.
Szerdán a festői Füzérradványba látogattunk el, ahol megcsodáltuk a Károlyi-kastély elegáns termeit és parkját. A délután folyamán hagyományőrző táncház volt, majd a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia jókedvű, szórakoztató előadásán nevettünk nagyokat.
Csütörtökön lehetőségünk nyílt részt venni szentmisén és istentiszteleten, így a lelki feltöltődés is része volt a hétnek. Ezt követően közösen átsétáltunk az Összetartozás Hídján, amely szimbolikusan is megerősítette a határokon átívelő magyar összetartozást. A délután folyamán megrendezésre került a „Ki mit tud?” vetélkedő, ahol a csapatok különféle táncban mutathatták meg tehetségüket. Az esti záróbulin közös tánc és éneklés közepette búcsúztunk el új barátainktól. Péntek reggel szintén könnyes szemmel búcsúztunk el Sátoraljaújhelytől és kedves vendéglátóinktól.
A tábor minden résztvevője számára tartalmas, élményekben gazdag hetet jelentett. A közös programok, kirándulások, műhelymunkák és játékos vetélkedők nemcsak szórakozást nyújtottak, hanem erősítették nemzeti identitásunkat és nyelvi kötődésünket is.
Részletek a diákok élménybeszámolójából:
„Nagyon jól éreztem magam a táborban, nagyon jó programok voltak, és nagyon kedvesen fogadtak minket. Sok új barátot szereztem, és sok élménnyel gazdagodtam.”
„Nekem nagyon tetszett a tábor. Szép helyeken jártunk, jó volt a társaság, és fantasztikus volt a hangulat!”
„A csapatvezetők nagyon kedvesek voltak, finomak voltak az ételek, és sokat tanultunk a kirándulások során.”
„Ez egy olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni!”
„Szuper volt a Rákóczi Táborban! Nagyon tetszett a sokféle program, és külön örültem annak, hogy új barátságokat köthettem.”
„A tábor az egyik legjobb volt, amelyben valaha részt vettem. A kirándulások, a játékok, a közösségi élmények mind nagyon sokat jelentettek számomra.”
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek a felejthetetlen hétnek!
Kísérő tanárok: Bódis Dóra és Lovas Andrea

Táborvezetők: Szabó Ferenc és Major Gabriella
Oktató: Máté Miklós
A temesvári Bartók Béla líceum diákjai közül mintegy hetvenen citeráznak a Bokréta együttes hét csoportjában. A kisebbek napközis táborban alapozták meg az elmúlt hetekben a következő tanév repertoárját, pihenésként pedig kézműves foglalkozások várták őket. Az évközi próbákra és a vakációs táborba is szívesen jönnek, ezért – amint Lehőcz Lászlónak elmondta – könnyű dolga van a csoportok vezetőjének, a tábor szervezőjének.

Accessibility Toolbar