Bartók Béla Elméleti Líceum

Az első napot a Bartók Diákszínpad – IZÉK – Játék tíz parancsolattal című előadása nyitotta meg.🥳 Az előadás egyszerre volt őszinte, játékos és provokatív: a diákok kreatív energiája, bátorsága és friss nézőpontja új fényt vetett olyan kérdésekre, amelyekről mindannyian gondolkodhatunk.
🌠A produkció nemcsak a tizenévesekhez, hanem minden korosztályhoz szólt, és arra hívott, hogy közösen keressük az eligazodást értékekben és irányokban egy sokszor bizonytalan világban.

Iskolánk tanulói kiváló eredményeket értek el az elmúlt tanévben megrendezett „Slova de foc și slova făurită” című országos részvételű megyei versenyen, a vizuális művészetek kategóriában. A verseny a Temes megyei tanügyi nevelési projektek naptárában is szerepel.
A képzőművészet kategóriájában– Zwean Yasmine (XTT), Szabó Jázmin (VIII.B) I. díjban részesültek, míg a kreatív írás szekcióban Gál Abigél (X.TT) II. díjat, Farkas-Erdély Anikó (VIII B) III. díjat és Szabó Jázmin (VIII.B) dicséretet értek el.
Gratulálunk a díjazott diákoknak és további sok sikert kívánunk nekik!

Bepillantó a pedagógusok évkezdő szakmai műhelyébe 🙂
Helyszín: Zoldi Képzési Központ
Időpont: szeptember 19-20.
Kulcsszavak: megoldásfókusz, inspiráció, szakmai önismeret
Témák: iskolai jóllét, mesterséges intelligencia, szülőkkel való kapcsolatépítés, iskolai projektek, tehetséggondozás, Iskola másként hét…
📸 Orosz Sándor

A Középiskolások Hosszú Hétvégéje nagyszerű élmény volt, amely alatt egyénileg is sokat fejlődtünk. A program során megízlelhettük, milyen Kolozsváron diáknak lenni: felfedeztük a várost, miközben új barátságokat kötöttünk.
A BBTE karainak bemutatói, számunkra különösen a jogi és bölcsészettudományi szakok előadásai, betekintést nyújtottak az egyetemi életbe és a továbbtanulás lehetőségeibe. A csapatjátékok, interaktív foglalkozások és workshopok nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem a készségeinket is fejlesztették, így a hétvége élményei mind tanulságosak, mind inspirálóak voltak.
Tudósító: Makkai Eszter
Kísérő tanár: Kis Denisa

Szeptember 19-20-a között szervezték meg Temesváron a Kisebbségek Fesztiválját. Pénteken a Bokréta citerásai léptek fel valamint az Eszterlánc és a Lármatüzek táncosai közül négy pár a Timișul Néptáncegyüttessel táncolt közösen, majd szombaton az eszterláncos fiúk györgyfalvi laskanyújtós és legényes táncot mutattak be.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1384313013699103&set=pcb.1384314937032244

A Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testülete ünnepi alkalomra hívta a Csoóri Sándor Alap támogatásának örvendő együtteseket.
A Sereglés nevet viselő rendezvényt számos településen szervezték meg. Nagyváradon a Csillagocska Alapítvány rendezte, és az ő meghívásuknak tett eleget az Ezüstpatkó Néptánccsoportunk.
Nagyon jó érzés volt együtt ünnepelni. Köszönjük szépen a lehetőséget!
Tamási Emese

https://www.facebook.com/photo?fbid=1384300273700377&set=pcb.1384300763700328

Hétfőn, szeptember 15-én, a hagyományos II. osztály közössége Bégaszentmihályon családi délutánt szervezett. Az idő gyorsan telt nevetéssel, játékkal, jó hangulattal. Így újabb szép pillanatokkal bővült osztályunk közös emlékalbuma.
Osztálytanító: Milos Edit
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kik az idei év KOVÁCS BÉLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJban részesülő diákok?
A KOVÁCS BÉLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJAT díjat évente a legjobb 11. évfolyamot elvégzett diákok kapják, osztálytípusonként egy-egy diák, akik legjobb tanulmányi eredményt érték el és akiknek a magaviselete is elismerésre méltó (Egyforma tanulmányi átlag esetén a 11. évfolyamon elért tanulmányi versenyeredmények alapján döntenek.)
Az elmúlt tanév eredményei alapján a díjazott diákok a következők:
MI – Péter Hanna (9,94-es átlag)
BK – Tătaru Ervin Vladimir (9,94-es átlag)
TT – Makkai Zsuzsanna Eszter (9,95-ös átlag)
KG – Deac Cristian Endre (10-es átlag)
A díjazottak egy ötnapos tanulmányúton vehetnek részt a következő tanév őszi szünetében Bécsben, Prof. dr. Kovács Laura egyetemi tanár szervezésében. A tanulmányút idején a diákok a továbbtanulást ösztönző tanulmányi és kulturális programokon vesznek részt.
Gratulálunk nekik!
Az ösztöndíjat Prof. dr. Kovács Béla egyetemi tanár emlékére alapította a család: Kovács Ildikó, Prof. dr. Kovács Laura és Prof. dr. Kovács Levente. Prof. dr. Kovács Béla a Temesvári Műszaki Egyetem egykori tanára, a Partiumi Keresztény Egyetem alapító rektora volt. Temesvári évei rövid ideig óraadó tanárként is tanított a Bartók Béla Elméleti Líceumba, gyermekei itt végezték az általános és a középiskolát. Évekig az iskola szülőbizottságának elnöke volt.
A tanulmányi ösztöndíj elnyerését igazoló KOVÁCS BÉLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ díszoklevelet a tanévnyitó ünnepségen kapták meg a diákok.

Az első héten a hagyományoknak meggfelelően, a kilencedikes diákok csapatépítő program keretében ismerkedtek, megosztották vakációs élményeiket és megoszthatták egymással a jövővel kapcsolatos céljaikat is. Meghitt beszélgetésekkel, közös alkotásokkal, rajzolással és jó kedvvel telt a program. Alkalmuk volt arra, hogy jobban megismerjék egymást és csapatban dolgozhassanak. A programot kellemes alkotói hangulat jellemezte, ahol a diákok között tapintható volt az egymásra figyelés. Az együttműködések eredményeképpen közös tervek, célok is megfogalmazódtak.
Reméljük minden kilencedik osztályos diák inspirációval, tudásgyarapodással és élményekkel gazdagon tért haza.
Programvezetők: Csata Helga-Boglárka, iskolapszichológus és Băruță Kriszta pszichológus
Osztályfőnökök: Mauzer Erika (9.MB), Tasi Margit (9.TT) és Incze Erika (9.KG)

A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (népszerű rövidítése: KöMaL) nagy hagyománnyal rendelkező, a középiskolai matematikai, fizika és számítástechnikai feladatmegoldást támogató lap. A lap A, illetve B pontversenyének eredménye beleszámít a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián részt vevő csapat kiválasztásába is. A 2024-2025 tanévben Péter Hanna (11.MI) eredményesen oldotta a feladatokat:
„Az elmúlt tanév során rendületlenül dolgoztam a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok matematikai pontversenyének kitűzött feladatain, amelyek komoly kihívást jelentettek. Hónapról hónapra újabb példákat kellett megoldani, és a megoldásokat határidőre beküldeni. A feladatok nemcsak nehezek voltak, hanem kitartást és precizitást is igényeltek. Sokszor órákon át töprengtem egy-egy megoldáson, de nem adtam fel. A rendszeres munka és a lelkesedés végül meghozta gyümölcsét: a verseny végén 9. díjban részesültem. Nagy öröm számomra, hogy az erőfeszítéseim ilyen szép eredményt hoztak. Ez a siker megerősített abban, hogy érdemes kitartóan dolgozni.” (Péter Hanna)
Gratulálunk, Hanna! Sok sikert kívánunk a továbbiakban is!
 

A Kommunikáció a művészetben című megyeközi fotóversenyen, Szendrey Beatrix, X. osztályos tanulónk két munkája is elnyerte a zsűri tetszését: a Tájkép kategóriában II. díjban részesült az Alkonyati fények című fotó és III. helyezést ért el a Portré katégóriában a Harcos lány megjelenése című fotó.
Gratulálunk! További sok sikert kívánunk!

Accessibility Toolbar