Bartók Béla Elméleti Líceum

ÉLŐ TÖRTÉNELEM – negyedikeseink kirándulása
Térképpel és történelmi adattárral a kezükben indultak neki a negyedikesek meghódítani magos Déva várát, Vajdahunyad lovagvárát, valamint Sarmizegetusa városát. Történelmi események, személyiségek elevenedtek meg, legendák sorozata kelt életre az út során, számtalan történelmi és földrajzi ismerettel, felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a gyermekek. A hátszegi bölényrezervátumban pedig megfigyelhették a csodálatos őszi napsugárban pihenő európai bölényeket. Érdekes, tanulságos, élményekkel teli kirándulás volt.
Tanítók: Bakos Ágnes-Mónika, Csata Helga, Pál Krisztina és Tasi Ottília
Fotós: Csata Dorottya

Októberben 18-án Újszentesen már reggel vidám énekszó töltötte meg az újszentesi református templomot az Őszirózsa Országos népdaléneklő verseny megnyitóján. Iskolánk nyolc diákja képviselte Temes megyét ezen a versenyen.
Hindrich Eszter (I.o.), Péter Kristóf (III.o.), Keresztes Pelbárt (IV.o.), Hindrich Miriám (IV.o.), Cozma Rebeka (V.o.), Bálint Anna-Kate (VI.o.), Mányi Bianca (VII.o.), Márton Lilla (VII.o.).A verseny után a szakmai zsűri elismeréssel szólt a fellépésekről, a dalválasztásokról, a versenyzők felkészültségéről.
Az eredményhírdető gálán iskolánk négy diákját díjazták: Hindrich Eszter és Cozma Rebeka különdíjban részesült, Bálint Anna-Kate dicséretet kapott, Márton Lilla pedig kategóriájában az első díjat vehette át.
Gratulálunk minden résztvevőnek a felkészüléshez és a szép szerepléshez!
Szilágyi Boróka zenetanár

 A Lépésről lépésre II. osztály tanulói látogatást tettek a Kunsthalle Bega műcsarnokban. A programot Ugron Lajos képzőművész vezette, aki a gyerekeket bevezette a kortárs képzőművészet világába. A kiállításon Marine Nouvel, Miriam Austin, Ioana Cîrlig, Floriana Cândea és Lera Kelemen művei láthatók. Ezek a művésznők különböző területek, például biológia, technológia, filozófia vagy szociológia kutatóival együttműködve fejlesztették alkotásaikat, melyeket különböző technikákkal valósítottak meg.
A tanulók érdeklődéssel hallgatták a képzőművész magyarázatait, és aktívan részt vettek a beszélgetésekben. A látogatás során megismerkedhettek a művészi kifejezés sokféleségével, a színek, formák és anyagok jelentésével.
A program értékes kulturális élményt nyújtott a gyerekek számára, hozzájárulva vizuális nevelésükhöz és nyitottságuk fejlesztéséhez a kortárs művészet iránt.
Köszönjük a lehetőséget és a tartalmas foglalkozást!
Tanítók: Balázs Melinda Enikő, Kasza Gabriella

Saroltaváron az erdőkről, az erdőgazdálkodásról tanultak a harmadik osztályosok. Útközben megtekintették a hidasligeti fácánneveldét, majd a szabályos kör alaprajzú településen található Erdészeti Múzeumot. Ebéd után a közeli színpompás erdőben túràztak, a csodaszép őszi tájban gyönyörködve.
Kísérő tanítók: Apró Julianna, Stan Orsolya, Szabó Ferenc és Szücs Edit

Mesterségem címere 2025
Hétfőn, október 20-án szerveztük meg a VII-VIII. osztályok pályaorientációs napját. A közel kilencven diák kilenc szakterülettel ismerkedhetett. Köszönjük meghívottainknak, hogy bemutatták foglalkozásukat, meséltek saját szakmai életútjukról, hasznos tanácsokkal látták el a diákokat és válaszoltak az érdeklődő diákok kérdéseire. Meghívottaink: Albert Endre (informatikus), Aszalos Géza (színművész), Bajkai Róbert (idegenvezető), Bálint Rita (orvos, pszichiáter), Bálint Zsolt (pénzügyi szakértő), Breban Ester (lovasterapeuta), Gönczi Attila (közlekedési mérnök), Nagy-György Tamás (építőmérnök), Péter Ildikó (divattervező).
Programfelelősök: Bíró Szeréna, Csata Helga és Szabó Csilla
Szervező tanárok: Balla Lóránd, Floca Sarolta, Halász Éva, Marossy Boglárka, Magyar Petra, Molnos Ildikó, Tóth Kinga

 Kedden a 7B osztály a Temesvári Nyugati Tudományegyetem Földrajztudományi Karán szervezett interaktív foglalkozáson vett részt. A diákok meglátogatták a Vasile Pârvan sugárúton található főépületet, ahol érdekes tényeket tudtak meg az egyetem történetéről és a diákéletről. Idősebb kollégáikkal együtt részt órákon is részt vehettek, és megnézték, hogyan zajlik a földrajz elméleti és gyakorlati oktatása. Régi és új térképek, műholdas felvételek, fényképek és videók segítségével bemutatták nekik Temesvár fejlődését az idők során. Vlad Cumpănaș doktorandusz irányításával a diákok személyre szabott térképeket kaptak, amelyeket kifestettek és csapatokban bemutattak. Reméljük, hogy ez a tevékenység segített nekik jobban megismerni Temesvár városrészeit, könnyebben eligazodni a városban!
Programfelelősök: Felföldi Márta és Miclea Geanina romántanárok

 Mureșan Noémi tornatanárnő ügyességi próbákat állított össze az iskola legkisebb diákjai számára. A gyerekek örömmel és lelkesen vettek részt a közös mozgásban. A foglalkozás hozzájárult a kicsik mozgásfejlődéséhez és együttműködési készségeihez. Köszönjük a foglalkozást!

 A III. és IV. osztályos diákok Orosz Sándor vezetésével felfedezhették a fényképezőgép-múzeum titkait. Az izgalmas tárlatvezetés során a diákok betekintést nyerhettek a fényképezés történetébe, felejthetetlen élményt szerezve. Köszönet a különleges utazásért a múltba!
 

A VI. osztályos diákok Végvárra látogattak, ahol tartalmas és élményekben gazdag programokon vehettek részt. A kirándulás első állomása egy helyi szarvasmarha farm volt, ahol testközelből ismerkedhettek meg az állattartás mindennapjaival. Ezt követően Kiss Zsolt állatorvos vendégeiként megcsodálhatták a különleges madarakat, köztük a színpompás pávákat is.
A település múltjába a régi iskolában berendezett múzeum nyújtott betekintést, ahol a diákok érdeklődéssel fedezték fel a régi tárgyakat, iskolai eszközöket. A hősök emlékművénél kreatív feladatot teljesítettek, amely nemcsak az emlékezésre, hanem az együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet.
A Zöld Mihály Közösségi Házban teáztak, majd szabadtéri játékokon vettek részt. Továbbá ellátogattak a református templomba is, ahol megismerkedtek a település történetével és kulturális örökségével.
A program zárásaként elfogyasztották a számunkra készített ízletes pizzát.
Kísérő tanárok: Vancea Simona, Bodis Dóra, Anka Erika, Kis Denisa és Györfi Enikő (szülő)

Accessibility Toolbar