Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály)

Október 20-án került sor a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny megyei fordulójára az E-IV. osztályosok számára. A versenyre a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból, az óteleki, végvári, újszentesi iskolákból, valamint a Bartók Béla Elméleti Líceumból neveztek be gyermekek.
Az E-II. osztályos kategóriában 17 kis ügyes mesemondó előadását hallgatták meg a szakmai zsűri tagjai: Szabó Ferenc tanító (Bartók Béla Elméleti Líceum), Kocsó Alexandra magyar szakos tanár (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) és Talpai Adél tanítónó (Óteleki Általános Iskola). Ebben a korcsoportban a következó díjak születtek:
Molnos Abigél, II.osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Molnár Ingrid (II.o.), harmadik díjban pedig Keresztes Pelhárt (I.o.) és Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) tanulók.
Különdíjat, Kása Hanga (I.o.), Székely Brigitta-Dóra (II.o.), Bogdan Szófia (I.o.), Ciolac Éder Ákos (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), Albert Adél (I.o.), Fehér Anett (Végvári Általános Iskola), Orbán Roland (Újszentesi Általános Iskola) és Drăgoi Mária-Rozália (II.o.) kisdiákok kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Pro Folk Egyesület, valamint az Integratio Alapítvány ajánlotta fel.
Dicséretben részesültek a következő tanulók: Demeter Ágnes (I.o.), Murgu Emma (II.o.), David Sentean Márk (I.o.), Kuglis Dalma Eliza (Újszentesi Általános Iskola) és Hindrich Ákos (II.o.)
A III-IV. osztályos kategóriában 26 ügyes mesemondó előadását hallgatták meg és értékelték a szakmai zsűri tagjai : Balla Ágnes magyar szakos tanár (Bartók Béla Elméleti Líceum), Szabó Csilla pszihológus, logopédus (Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ) és Gergely Krisztina tanítónő (Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum). Ebben a korcsoportban a következő eredmények születtek:
Mureșan Emma India, IV. o. tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak , elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Demeter Ágoston (IV.o.), harmadik díjban pedig Lábadi Glória (IV.o.) és Bajkai-Fábián György (IV.o.), mindannyian a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói.
Különdíjat, Dotterer-Kiszely Máté (IV.o.), Márton Lilla (IV.o.), Bekő András (III.o.), Patakfalvi-Nagy Eszter (Óteleki Általános Iskola), Szentpéteri Lenke (III.o.), Dudás-Szabó Dávid (Újszentesi Általános Iskola), Dorner Márk (III.o.), Ciolac Csilla Alma (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), Szeghalmi Erika (IV.o.) és Illés Stefan (III.o.) tanulók kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Pro Folk Egyesület, valamint az Integratio Alapítvány ajánlotta fel.
Dicséretben részesültek a következő tanulók: Csáki Wiliam , Salamon Emma (Végvári Általános Iskola), Răducan Amelia Olivia (III.o), Kasza Noémi Réka (IV.o.), Balázs Anna Zsuzsanna (IV.o.), Orgonás Ágnes (III.o.), Péter Nimród (III.o.), Albert Ákos (III.o.), Antal Brigitta (Újszentesi Általános Iskola), Tamás Kincső Anna (IV.o.), Ari-Török Brittany (IV.o.) és Martinyuk Eduárd (Óteleki Általános Iskola).
Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes-Mónika, Boros Emília, Crepelca-Kovács Beatrix, Dénes Ildikó, Farkas Júlia, Kasza Gabriella, Lőrincz Gyöngyvér, Márton Melinda, Milos Edit, Palkó Margit, Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese,Pál Krisztina, Tamási Emese, Tasi Ottilia Gyöngyvér, Tóth Rózsa, Török Edit,Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga.
Temes megyét az I-II.osztályos korcsoportból Molnos Abigél (Bartók Béla Elméleti Líceum); a III-IV. osztályos korcsoportból, Mureșan Emma India (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Demeter Ágoston (Bartók Béla Elméleti Líceum) tanulók képviselik az országos szintű versenyen.
Gratulálunk
 

minden versenyzőnek, büszkék vagyunk rájuk!

További sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos megmérettetésen!
Pál Krisztina és Milos Edit megyei szervezők