Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Felújítás a főépületben

A Bartók Béla Elméleti Líceum főépületében 2020. júniusában az egyik második emeleti osztályteremben egy jelentős vakolatfelület hirtelen levált a vas-beton födémről. Az esemény után, egy általános ellenőrzés kiemelte a vakolati mennyezet tapadásának általános rossz állapotát, ami egyben azt is jelentette, hogy az akkori állapot veszélyes a felhasználók számára.

Még azon a nyáron sikerült az osztálytermek mennyezetének vakolatát lebontani, illetve védőfóliákat szerelni a folyosókra és irodahelyiségeben a Polgármesteri Hivatal támogatásával. Hatalmas szülői összefogással az osztálytermekben elkezdhettük a 2020-21-es tanévet, már amennyire ezt a járványügyi helyzet megengedte. Az elmúlt tanévben számtalan próbálkozás volt mind az intézmény Vezető tanácsa, a Szülői Bizottság szakértői csapata, mind pedig a Józsefvárosi Római Katolikus Plébánia részéről a helyzet megoldására, de a Polgármesteri Hivatal nem biztosított további támogatást a munkálatok folyatására.

A 2021-22-es tanév elején a Bartók Béla Alapítvány Pál József Csaba megyéspüspök ajánlásával támogatási igényt nyújtott be a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz. Az elnyert támogatás lehetővé tette a munkálatok folyatását: 22 osztályteremben (ahol már korábban eltávolították a veszélyes vakolatot) sikerült felújítani a plafont és kicserélni a lámpatesteket. A pályázat címe: Bartók Béla Elméleti Líceum felújításának támogatása, azonosítója: : BGA/5701/5/2021.

 

Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult az eddigi munkálatokhoz! Bízunk benne, hogy a közeljövőben lehetőségünk lesz a teljes munkálat befejezésére, hiszen a biztonságos, megfelelő oktatási környezet alapvető feltétele a minőségi oktatásnak.