Miután a Tehetségmustra keretében az ötödikesek már megtartották nyilvános bemutatóikat, az elmúlt héten sor került a nagyobban körének záróeseményére is.
A résztvevők szülők, tanárok és barátok előtt mondhatták el saját beszédeiket. Sokak számára ez volt az első alkalom, hogy nagyobb közönség előtt szólaltak meg, és külön öröm volt látni, milyen magabiztosan, felkészülten és őszintén osztották meg gondolataikat
A Dumakaland során a gyerekek nem csupán bátrabban beszélni tanultak meg , hanem figyelni egymásra, véleményt formálni is. A tanév végére mindannyian megtapasztalhatták, hogy a kimondott szónak ereje van – és hogy mindenkinek van egy története, mely megérdemli, hogy meghallgassák.
A kör vezetője: Fodor Enikő