Bartók Béla Elméleti Líceum

Hírek

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály)

Október 20-án került sor a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny megyei fordulójára az E-IV. osztályosok számára. A versenyre a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból, az óteleki, végvári, újszentesi iskolákból, valamint a Bartók Béla Elméleti Líceumból neveztek be gyermekek. Az E-II. osztályos kategóriában 17 kis ügyes mesemondó előadását hallgatták meg a szakmai zsűri tagjai: Szabó Ferenc tanító (Bartók Béla Elméleti Líceum), Kocsó Alexandra magyar szakos tanár (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) és Talpai Adél tanítónó (Óteleki Általános Iskola). Ebben a korcsoportban a következó díjak születtek: Molnos Abigél, II.osztályos tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak, elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Molnár Ingrid (II.o.), harmadik díjban pedig Keresztes Pelhárt (I.o.) és Ferencz Szende (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum) tanulók. Különdíjat, Kása Hanga (I.o.), Székely Brigitta-Dóra (II.o.), Bogdan Szófia (I.o.), Ciolac Éder Ákos (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), Albert Adél (I.o.), Fehér Anett (Végvári Általános Iskola), Orbán Roland (Újszentesi Általános Iskola) és Drăgoi Mária-Rozália (II.o.) kisdiákok kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Pro Folk Egyesület, valamint az Integratio Alapítvány ajánlotta fel. Dicséretben részesültek a következő tanulók: Demeter Ágnes (I.o.), Murgu Emma (II.o.), David Sentean Márk (I.o.), Kuglis Dalma Eliza (Újszentesi Általános Iskola) és Hindrich Ákos (II.o.) A III-IV. osztályos kategóriában 26 ügyes mesemondó előadását hallgatták meg és értékelték a szakmai zsűri tagjai : Balla Ágnes magyar szakos tanár (Bartók Béla Elméleti Líceum), Szabó Csilla pszihológus, logopédus (Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központ) és Gergely Krisztina tanítónő (Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum). Ebben a korcsoportban a következő eredmények születtek: Mureșan Emma India, IV. o. tanuló bizonyult a legügyesebb mesemondónak , elnyerve az első díjat. Második díjban részesült Demeter Ágoston (IV.o.), harmadik díjban pedig Lábadi Glória (IV.o.) és Bajkai-Fábián György (IV.o.), mindannyian a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói. Különdíjat, Dotterer-Kiszely Máté (IV.o.), Márton Lilla (IV.o.), Bekő András (III.o.), Patakfalvi-Nagy Eszter (Óteleki Általános Iskola), Szentpéteri Lenke (III.o.), Dudás-Szabó Dávid (Újszentesi Általános Iskola), Dorner Márk (III.o.), Ciolac Csilla Alma (Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceum), Szeghalmi Erika (IV.o.) és Illés Stefan (III.o.) tanulók kaptak. A különdíjakat a Bartók Béla Alapítvány, az Eszterlánc Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Pro Folk Egyesület, valamint az Integratio Alapítvány ajánlotta fel. Dicséretben részesültek a következő tanulók: Csáki Wiliam , Salamon Emma (Végvári Általános Iskola), Răducan Amelia Olivia (III.o), Kasza Noémi Réka (IV.o.), Balázs Anna Zsuzsanna (IV.o.), Orgonás Ágnes (III.o.), Péter Nimród (III.o.), Albert Ákos (III.o.), Antal Brigitta (Újszentesi Általános Iskola), Tamás Kincső Anna (IV.o.), Ari-Török Brittany (IV.o.) és Martinyuk Eduárd (Óteleki Általános Iskola). Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes-Mónika, Boros Emília, Crepelca-Kovács Beatrix, Dénes Ildikó, Farkas Júlia, Kasza Gabriella, Lőrincz Gyöngyvér, Márton Melinda, Milos Edit, Palkó Margit, Patakfalvi-Nagy Tünde-Emese,Pál Krisztina, Tamási Emese, Tasi Ottilia Gyöngyvér, Tóth Rózsa, Török Edit,Varga Ildikó, Vinczeffy Kinga. Temes megyét az I-II.osztályos korcsoportból Molnos Abigél (Bartók Béla Elméleti Líceum); a III-IV. osztályos korcsoportból, Mureșan Emma India (Bartók Béla Elméleti Líceum) és Demeter Ágoston (Bartók Béla Elméleti Líceum) tanulók képviselik az országos szintű versenyen. Gratulálunk   minden versenyzőnek, büszkék vagyunk rájuk! További sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos megmérettetésen! Pál Krisztina és Milos Edit megyei szervezők

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (E–IV. osztály) Read More »

LASER RUN Románia Kupa

Gratulálunk Stan Norbert Krisztiánnak (VII.B), aki a LASER RUN idei Románia Kupán korosztályában első helyezést szerzett. A versenyre október 16-án került sor Temesváron a Román Úszó és Öttusa Szövetség szervezésében. További sok sikert, Kriszti!

LASER RUN Románia Kupa Read More »

A Lépésről lépésre III. osztály 500. iskolanapot ünnepelt

Október 18-án ünnepelte a Lépésről lépésre harmadik osztály az 500. iskolanapot. A lépésről lépésre osztályok mindennapjaiban fontos elem az iskolai napok megszámlálása. Ez a művelet több matematikai fogalomnak a megismerésére és elmélyítésére ad lehetőséget, mint például az egyesek, tízesek, százasok egységrendje, páros vagy páratlan számok és számszomszédok felismerése, ugyanakkor fejszámolással megtudni, hogy mennyi hiányzik a következő tízesig vagy százasig. Az ünneplésre nagy izgalommal készültek a gyerekek. A napot az ősz jegyében kezdték, és egy nagy szőlőfürtöt varázsoltak az elkövetkező 1oo iskolai napra megfogalmazott célkitűzésekből. Ezt a visszaemlékezést követte az a pillanat, amikor a gyerekek és tanítóik felidézték az elmúlt 1oo iskolai nap élményeit. Erről egy képes összefoglalót is kaptak ajándékul tanítóiktól. Az ünnepnap következő mozzanatában a gyerekek bemutatták gyűjteményeiket. Idén is változatos, kreatív alkotásokat sorakoztattak fel. A gyűjtemények alapanyagai is igen széles skálát fedtek le: kavicsok, fényképek, matricák, papírkorongok, legokockák, érmék, cukorkák, gyöngyök, hajgumik, termések, fagyispálcikák, csavarok, rajzok, szavak, szívószálak, puzzle, ceruzák. Ezekből kollázsok, plakátok, faliépek, építmények, játékeszközök, távirányítós robotok, dísztárgyak, karkötők és kopogtató készült. A bemutatók után egy meglepetés következett: a gyerekek az One Move climbing Gym játszótéren falat másztak, próbára tették leleményességüket. Nem maradhatott el a nap végén a finom torta elfogyasztása sem. Jöhet a következő 100 iskolai nap, bátran állunk elébe! Palkó Margit és Tamási Emese tanító nénik

A Lépésről lépésre III. osztály 500. iskolanapot ünnepelt Read More »

A Diákönkormányzat új vezetősége

Október 12-én sor került a DÖK évi Fórumára, amit a kampány és okt. 18-án a választás követett, ami alatt iskolánk diákjai megválasztották, a Diákönkormányzat új vezetőségét. A 2022-2023-as elnökség: Elnök: Makkai Gergő Belügyi alelnök: Tamás Krisztina Külügyi alelnök: Király Rebeka Érdekképviseleti alelnök: Makkai Zs. Eszter PR alelnök: Nagy Ábel-Gergely Köszönjük a leköszönő elnökség munkáját és sok sikert kívánunk az új elnökségnek!

A Diákönkormányzat új vezetősége Read More »

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (V–XII. osztály)

Október 18-án került sor iskolánkban a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny megyei fordulójára az V–XII. osztályosok számára. A megmérettetésen az értékelést és a zsűrizést Lőrincz Rita színművésznő (Gergely Állami Magyar Színház), Nagy Anna Petőfi-ösztöndíjas és Crepelca-Kovács Beatrix tanítónő (Bartók Béla Elméleti Líceum) vállalták. A versenyen a következő eredmények születtek: Balladamondás: I. díj – Csata Dorottya (X.TT); Dicséret – Borbély Apor Levente (IX.MI) Balladaéneklés: I. díj – Nagy Edina Mónika (X.MI) Mesemondás: I. díj – Demeter Zsófia (V.B), Iván Erika (VII.B); II. díj – Juhász Pálma (V.B); III. díj – Schwarz Edwin (V.A); Dicséret – Kovács Dávid (V.A), Mangel-István Olivér (V.A), Szász Boglárka (V.A), Craioveanu Ágnes (V.B), Szilágyi Bálint (V.B), Kálmán Hanna (VI.A), Márton Réka Júlia (VI.o, Gerhardinum), Zaha Evelyn (VII.o, Gerhardinum). Felkészítő tanárok: Balla Ágnes, Balla Lóránt, Kócsó Alexandra és Molnos Ildikó. A verseny országos döntője Sepsiszentgyörgyön lesz november 12-én, amelyen minden kategória első és második helyezett tanulója képviseli megyénket. Gratulálunk   minden versenyzőnek! Sok sikert kívánunk a következő megmérettetésen! Balla Lóránt, versenyfelelős

Kriza János balladamondó, balladaéneklő és népmesemondó verseny (V–XII. osztály) Read More »

Iskolai fűszerkert projekt

Az Iskolai fűszerkert projekt égisze alatt október elején több tevékenységet szerveztünk, amelyek során ismerkedtünk az iskolánk udvarában található fűszernövényekkel, begyűjtöttünk a zsályából, rozmarignból és bazsalikomból, majd megszárítottuk ezeket. Szárítás után felaprítottuk az illóolajokban gazdag növényeket és sóval kevertük össze a fűszereket. A jó hangulatú gyakorlati tevékenységen partnereink voltak a temesvári „Nitti” GazdaságiLíceum diákjai is, akik a Bartókos diákokkal közösen készítették el a fűszerkeveréket. A tevékenység a LA PAS/Slowing Down – Oktatás a változásért projekt keretén belül valósult meg, a CRIES, Intersect.TM, Alimenterra Alapítvány és a temesvári Polgármesteri Hivatal projektközpontjának támogatásával.

Iskolai fűszerkert projekt Read More »

Tapasztalatcsere, közös projektek

Cu fiecare proiect, căutăm noi oportunități înspre mai bine. Anul acesta, în cadrul La Pas – Educație pentru schimbare am pus mare accent pe importanța schimbului de experiență și pe colaborarea dintre școli. Avem și un exemplu frumos. Săptămâna trecută, elevii de la Liceul Teoretic Bartók Béla, sub îndrumarea d-nei prof Kinga Tóth au recoltat plantele aromatice din grădina scolii: rozmarin, salvie, busuioc, lavandă. Săptămâna aceasta elevii Liceului Economic au fost în vizită la Liceul Teoretic Bartók Béla. Colegii și-au prezentat jardinierele și diversitatea plantelor din grădina educațională. Ei au realizat împreună borcănele cu sare, busuioc, salvie, rozmarin și oregano. Iar săptămâna viitoare tinerii de la Liceul Economic vor găti cu aceste condimente, avându-i ca degustători pe colegii grădinari de la Liceul Teoretic Bartók Béla. Un exemplu de cooperare și un model de gestionare circulară a resurselor. Acțiuni simple, dar cu impact mare, urmărim drumul hranei din sămânță și până în farfurie. Educație pentru schimbare este un program inițiat de asociația CRIES – Centrul de Resurse pentru Inițiative Etice & Solidare în parteneriat cu asociația Intersect.TM și Alimenterra. În perioada 2022-2023, programul educațional este implementat în cadrul proiectului LA PAS/Slowing Down, cu sprijin financiar din partea Primăriei Municipiului Timișoara, prin Centrul de Proiecte Timișoara.

Tapasztalatcsere, közös projektek Read More »

Ovisok kirándulása Temesmurányra

Az első szülői értekezleten szőtt tervek szerint a Sárga Tulipán középső csoport október 8-án Temesmurányra kirándult. Népes csapatunk friss lendülettel érkezett a verőfényes településre, ahol a két óvó néni, Câmpianu Mónika és Barabás Mónika, vidám, ismerkedő és csapatépítő játékokat vezetett a gyerekek és szülők nagy élvezetére. Nem maradhatott ki az akadálypálya teljesítése, a szabad játék, a helyszínen lévő állatok látogatása és természetesen a szekerezés sem. Csapatunk a helyszínen elfogyasztott finom ebéd után feltöltődve, boldogan távozott azzal a reményel, hogy mielőbb megismétli az emlékezetes élményt. Az óvó nénik

Ovisok kirándulása Temesmurányra Read More »

Kincskeresők TM.ro.hu.srb.de projekt

A Kincskeresők TM.ro.hu.srb.de projekt célja az, hogy a fiatalok körében növelje a városhoz való tartozás érzését – azáltal, hogy három középiskolából (Bartók Líceum, Obradovics Líceum és Bánsági Főgimnázium) húsz fiatal idegenvezetőt képez ki, akik megismerkednek egymással és saját anyanyelvükön népszerűsítik Temesvárt. Hétfőn, október 10-én a bartókos csapatnak alkalma volt megmutatni tudását és egy kortárscsoportnak mutatta be a várost. A csapat tagjai: Rákóczi Loránd (XI.MI), Andrási Kálmán (X.TT), Király Rebeka (XI.BK), Berta Evelin (XI.MI), Major Barna (XI.TT), Bán Emese (XI.BK), Czapp Dávid (XI.MI). Programfelelős: Fodor Enikő Támogatója: Temesvári Projektközpont

Kincskeresők TM.ro.hu.srb.de projekt Read More »

Vendégdiákok az iskolában

Október 10-11-én közel negyven budapesti, matematika iránt érdeklődő diák látogatott el Temesvárra és iskolánkba a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány szervezésében. Hétfőn Fodor Enikő tanárnővel és a kincskereső csapat segítségével megismerkedtek a várossal, kedden az iskolát, a középiskolai élet egy-egy szeletét ismerték meg, majd a mi diákjainkkal együtt rendhagyó matekórán vettek részt Pacurar Mária és Szilveszter Ibolya tanárnők irányításával. Ezt követően a vendégdiákok a Nokiát látogatták meg Albert Etelka tanárnő szervezésében. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a program sikeres megvalósításához.

Vendégdiákok az iskolában Read More »

Interjú a diákcégben

„Nem utasítom el a munkát!” (Márton Áron). Ebben a hitben lépett be a XI. KG osztály az interjú bizottság elé hétfőn, október 10-én. Szeptembertől kezdődően mi vettük át az iskola gyakorló cégét és hétfőn megtapasztalhattuk, hogy hogyan kell egy interjún megjelenni, viselkedni. Az interjú után mindenki „friss alkalmazottnak” mondhatta magát a nekik megfelelő pozícióban. Meg szeretnénk köszönni a tanároknak a segítséget, amivel hozzájárultak! A diákcég nevében: Grexa Bernadett

Interjú a diákcégben Read More »

Pályaorientációs képzések

Önismeret, pályaismeret, pályaválasztási döntések elemzése, SMART célok megfogalmazása és sok-sok megválaszolt vagy csak felvetett kérdés jellemezte a pénteken megkezdett Pályaorientációs képzéseket, amelyeket a TwinS határon átnyúló projket keretében valósítunk meg a Zoldi Képzési Központban.

Pályaorientációs képzések Read More »

DÖK műhelytábor

Ma zártuk le az idei Műhelytábort. A két nap alatt, amit Zolton töltöttünk, a múlttol, a jövőig kalandoztunk, ami által meggyőződhettünk arról, hogy mennyire fontos jelennek lenni iskolánk, és diáktársaink életében. Vagyis méginkább Terveztünk, képződtünk, beszélgettünk, vívni tanultunk, játszottunk és a végére még kis is fáradtunk, a buszon mindenki aludt…a sofőr bácsit leszámítva. Új tagjainkat hivatalosan is beavattuk, habár még csak mostantól következik a DÖK-ös létnek a java. Köszönjük az önkéntes/szervezők munkáját, a kedves kísérő tanároknak az ottlétet és a sok segítséget, amit háttérven végeztek, az igazgatónőnek a közös, tartalmas beszélgetéseket és kiigazító szavait, a sofőr bácsiknak, hogy elvittek és elhoztak minket, Márknak a helyszíni segítségeket és egy úttal a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület -nek is, hogy eszközeiket, felszerelésüket használhattuk, és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház -nak a történelmi ruhákat, nélkülük nem sikerült volna így, ilyen formában megszervezni és megtartani az MMXXII MŰHELYTÁBOR-t. Itt vannak a jó hangulatú képek, habár fel sem érnek azzal, ami ott volt, Zolton, 2022, okt. 8-9 között, néhány órával ezelőtt.

DÖK műhelytábor Read More »

Accessibility Toolbar