Nagyszebenbe kirándultak a kilencedikesek
December 13-án a IX. osztályosok osztályfőnökeikkel együtt Nagyszebenbe utaztak. Igaz, az út kitette a kirándulásnak a nagy részét, de annak is megvolt a sajátos hangulata. A busz a nevetéstől és az énekszótól volt hangos. Nagyszebenben, amikor megérkeztünk, egy kis városnézéssel indítottunk, ahol megtekintettük az evangélikus templomot, a hazugság hídját majd végezetül felmásztunk a toronyba is, ahonnan az egész várost jobban szemügyre vehettük. Aztán egy kis közös fotózkodás után indulhatott a szabad program. Voltak, akik ebédelni indultak, voltak akik korcsolyáztak vagy tettek egy kört az óriáskeréken és voltak olyanok, akik körbejárták a karácsonyi vásárt. Miután már a fényeket is megnéztük, elindulunk hazafelé. A kirándulás nemcsak hangulatában volt jó, hanem az adventre és egyben az ünnepekre való hangolódásban is segített. Kísérő tanáraink: Balázs István, Huszár Somogyi Gabriella, Muresan Noémi és Pacurar Mária. A csapat nevében Oláh Anna (IX.MB)
Nagyszebenbe kirándultak a kilencedikesek Read More »