Bartók Béla Elméleti Líceum

Hírek

Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

Péter Hanna dicséretet kapott a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen! Gratulálunk, Hanna! Büszkék vagyunk rád! Péter Hanna felkészítő tanára Păcura Mária. Hanna beszámolója a miskolci nemzetközi versenyről: „Idén megrendezésre került az ötödik Országos Magyar Matematika Olimpia. A megyei, valamint az országos szakaszon is sikerült jól teljesítenem, így továbbjutottam a nemzetközi fordulóra. 2023-ban, három év szünet után, április 19-23-a között Miskolcon megrendezésre került a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, amelyen így én is részt vehettem. Az erdélyi régióból Temesvárt egymagam képviseltem. A többi erdélyi versenyzővel volt alkalmam előzőleg a 4 napos szovátai felkészítőn megismerkedni. Jól összerázódott a csapat. Miskolcon különféle programokon vehettem részt: a Miskolci Egyetem nyílt napján, színházi előadáson, a miskolctapolcai Barlangfürdő látogatásán, valamint a Szerencs – Tokaj – Sárospatak egynapos kiránduláson. A legfontosabb maga a verseny volt, ahol 6 feladatot kellett megoldani. Ez elég jól sikerült, így dicséretben részesültem a kilencedik osztályosok rendkívül erős mezőnyében. Életre szóló élmény volt. Köszönöm a Bartók Alapítványnak a támogatást!” Péter Hanna (IX.MI)

Nemzetközi Magyar Matematikaverseny Read More »

Romániai Magyar Kisebbség Történelmének és Hagyományainak Országos Tantárgyversenye

A Romániai Magyar Kisebbség Történelmének és Hagyományainak Országos Tantárgyversenyének helyszíne a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium volt. Megyénket Csóka Emese és Riskó Hanna (VI. oszt.), valamit Farkas Imre és Ratkai Álmos Márk (VII. oszt.) Az izgalmas versenyt, mely tudáspróbából és egy történelmi jelenet előadásából állt, színes program egészített ki. Volt kirándulás, városnézés, táncház, új barátságok szövődtek. Gratulálunk az elért eredményekhez! Felkészítő és kísérő tanár: Fodor Enikő

Romániai Magyar Kisebbség Történelmének és Hagyományainak Országos Tantárgyversenye Read More »

Bepillantó – Zöld hét

Ma a Lépésről lépésre I. osztály a zöldségekről tanult. Szó esett a kiskerti kártevőkről is, pl. az éti csigáról: hasznos-e vagy káros? A tanulás után csiga-versenyfutást rendeztek, salátával és énekkel biztatva őket a kihívásra. Érdekes, jó móka volt! Tanítók: Bakos Ágnes-Mónika és Tasi Ottilia

Bepillantó – Zöld hét Read More »

Országos Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny

Különdíj az országos szakaszon Nagyszalonta adott helyt idén a Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny országos szakaszának április 21-e és 23-a között. A megmérettetésre 17 megyéből 54 kisiskolás érkezett. Temes megyét két ügyes kisdiák képviselte, a III. Lépésről lépésre osztályos Albert Ákos és a IV. Hagyományos osztályban járó Péter Barnabás. Mindketten szépen teljesítettek, Barnabás különdíjban is részesült. A versenyt követően a gyermekek játszóházban, a Toldi parkban lazulhattak, majd megtekinthették a Toldi rajzfilmet is. Arany János szülővárosában pedig nem maradhatott el a nagy költőnkhöz kapcsolódó érdekességek, történelmi emlékművek megtekintése sem. A Csonkatorony, a szülőház, a szobor mellett egyéb érdekességeket is láthattunk. Gratulálunk az elért szép eredményhez! Bakos Ágnes-Mónika tanító, a verseny megyei szervezője

Országos Fürkész Helyesírási és Nyelvhelyességi Verseny Read More »

Élménybeszámoló a tizenkettedikesek tanulmányi útjáról

Április 21-én a három XII. osztály útnak indult a várva várt bécsi kirándulásra. A hosszú út után, 15 órakor meg is érkeztünk a Schönbrunni kastélyhoz, ahol mintegy két óránk volt felfedezni a kastélyt és ennek kertjeit. Sokunk szerint a látvány csúcspontja a Neptun kút volt, valamint a kastéllyal szemben elhelyezkedő Gloriette. Estefele a vidámparkban a diákok próbára tehették a bátorságukat. Rengetek lehetőség volt, mint például az óriáskerék, hullámvasutak, a száz méter magasságú körhinta vagy a szabadesés kipróbálása. Az élménydús nap után a szálláson jó hangulatban zártuk az első napot. Reggel az első úti cél a Burggarten volt, majd az Albertina múzeum és a világhírű Operaház impozáns épületét tekintettük meg. Az épületeket kívülről megszemlélve tovább szeltük a várost. A Bécs szívében lévő egyik legrégebbi és leghíresebb épületet, a Szent István Székesegyházat kerestük fel, amelyet lehetőségünk volt belülről is alaposan megtekinteni. Idegenvezetőnk Bánkúti Ignác volt. Délután a Belvedere múzeum csodás látványosságai, majd a Kunsthistorisches (KHM) múzeum impozáns termei kerültek sorra. A parlament és a Rathaus látványával zártuk a napot ahol játékesttel vezettük le a nap fáradalmait. A harmadik nap egy újabb főváros, Pozsony került sorra. Bár az úton mindenki fáradt volt, amikor odaértünk elámultunk a város szépsége láttán. Borgyányi Mihály idegenvezető sokat mesélt nekünk a város történetéről és megtekintettünk néhány fontos épületet, mint például a Pázmány Péter Gimnáziumot, amelyben Bartók Béla is tanult és a pozsonyi várat. A városi sétát fagylaltozással zártuk, amely energiával töltötte fel a társaságot. Bánatosan búcsúztunk el e szép várostól, de ez nem akadályozza meg, hogy örömmel visszaemlékezzünk az itt töltött pár órára. A kirándulás mindannyiunk számára nagyon sokat jelentett, hiszen ez az utolsó ilyen rendezvény a végzősök számára és jó, hogy felejthetetlen élményt jelentett. Köszönjük Albert Etelka, Băruța Krisztina és Miklós Renáta osztályfőnökeiknek, hogy lehetővé tették mindezt, Kaba Gábor úrnak a szervezésben nyújtott és a Bartók Béla Alapítvány támogatását. A tizenkettedikesek nevében: Csavar Dína, Milos Annamária (12.KG), Cziprián-Kovács Kinga (12.TT) és Madaras Anikó (12.MI).

Élménybeszámoló a tizenkettedikesek tanulmányi útjáról Read More »

Országos Regemondó Verseny

Beszámoló a XIII. Regemondó verseny országos szakaszáról Április 21-e és 23-a között került megszervezésre a XIII. Regemondó verseny országos döntője Marosvásárhelyen. Megyénket Marconescu Roland és Szentpéteri Lenke képviselte, mindketten a III.Hagyományos osztály diákjai. A két kisdiák szépen teljesített, és Lenke elnyerte a Napsugár különdíját. A szervezők változatos programmal kedveskedtek a résztvevőknek. Pénteken városnézésen és Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásán, majd a megnyitó ünnepségen vehettünk részt. Szombaton került sor a vetélkedőre, azt követte a Somos-tetői séta és az állatkert látogatása, majd a záróünnepség és díjkiosztó. A mesébe szőtt vetélkedőn a versenyzők alig érezték, hogy egy megmérettetésen vesznek részt. Mondókák, találós kérdések megfejtései szólították őket regélni, és a kitűzőkön levő tárgyakkal képzeletben meg is építettek egy esztenát, ezzel feljogosulva, hogy „pásztorfiúk” és „pásztorlányok” legyenek, de olyan szerepben, akik nyelvünk, örökségünk őrzik és adják tovább utódjaiknak. Sok szép élménnyel tértünk haza, és megerősödve, hogy hagyományaink ápolása mindannyiunk nemes feladata. Gratulálunk a résztvevőknek! Palkó Margit tanítónő, a verseny megyei szervezője

Országos Regemondó Verseny Read More »

Névadóink öröksége I. díj

Iskolánk csapata, a Csodálatos mandarin (tagjai: Maskulik Réka, Kiss Réka és Juhász Ábel) I. díjban részesült a Névadóink öröksége verseny döntőjén, amelyre április 24-én került sor Csíkszeredában. A verseny célja szélesebb körben megismertetni azon jeles személyiségek életművét, akik a magyar kultúrát gazdagították, és akiknek magyar tanítási nyelvű romániai iskolák a nevét viselik. A döntőre továbbjutott csapatok az iskolák névadóiról mérték össze tudásukat majd tervet készítettek saját iskolájuk névadójának megismertetéséről. A verseny szervezője a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Gratulálunk ! Sok sikert a továbbiakban is!

Névadóink öröksége I. díj Read More »

Babusgató

Kedves kisgyermekes szülők! Hétfőn, április 24-én délelőtt 10:00-11:00 óra között szervezünk foglalkozást anyukáknak, apukáknak és kisgyermekeknek ( 3 éves korig). A hangsúly az élménynyújtáson van, a résztvevő gyerekek és felnőttek átélhetik a közös játék és éneklés örömét. Jó alkalom lesz népi mondókákat és ölbéli játékokat együtt játszani. Foglalkozás után lehet maradni beszélgetni, szabadon játszani. Helyszin: a 10-es számú Napközis Óvoda tornaterme (cim: Iuliu Maniu utca, 42-es szám). Segít a szervezésben, ha jelzitek ki tud/szeretne eljönni. Szeretettel vár Bereczki Klára óvodapedagógus, foglalkozás vezető. Ha van olyan gyermekneveléssel kapcsolatos kérdés, téma, ami foglalkoztat és szeretnétek, hogy a jövőben beszéljünk róla, kérlek jelezzétek.

Babusgató Read More »