Testvérosztály kapcsolat
A tanév elejétől iskolánk VI.B osztálya testvérosztály kapcsolatot alakított ki a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola hatodik osztályával. Március 30-a és április 2-a között a székelyföldi diákok Temesvárra látogattak osztályfőnökük Tánczos Viktória – Anna kíséretében. A temesvári tartózkodásuk alatt a két osztály több közös programon vett részt: elsőként egy közös ismerkedő játékórára került sor a DÖK-ös diákok irányítása alatt, majd következett két tanítási nap az iskolában, egy izgalmas mozi, egy érdekes városnézés Fodor Enikő tanárnővel, Kiss Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze, a színház kulisszái mögé kalauzolta a diáksereget. Szombaton egy egynapos kirándulás következett az Al-Dunához, ahol a Vaskapu 1 múzeumot és a Kazán – Szorost néztük meg egy hajóút keretén belül. A vendégdiákok számára a házigazda bartókos diákok családjai igyekeztek a maradék szabadidőt minél érdekesebbé és élményekkel gazdagabbá tenni. A néhány közös nap kiváló lehetőséget adott az ismerkedésre, tapasztalatcserére és természetesen, barátságok kötődtek, szimpátiák alakultak a közös élmények során. A program lebonyolítása nem valósulhatott volna meg a temesvári VI.B osztály szülői közössége támogatása, az iskola vezetősége és tanárainak proaktív hozzáállása, valamint a Bartók Alapítvány támogatása nélkül. Köszönjük szépen! Külön köszönet a Józsefvárosi Római Katolikus Plébánia támogatásáért! Május hónapban a temesvári diákok utaznak Székelyföldre és már alig várják! Programfelelős: Kiss-Pataki Adél
Testvérosztály kapcsolat Read More »














