Bartók Béla Elméleti Líceum

Bartók Béla Elméleti Líceum

Temesvár

Katolikus tábor

Tizedik alkalommal szervezték meg temesvári gyermekek és fiatalok számára a Krassó-Szörény megyei horvát katolikusok lakta faluban Kengyeltón/Rafnikon a Katolikus Tábort 2023. június 19-23. között. Két résztvevő gyermek és egy segítő diák élménybeszámolóját olvashatjuk.

Rájöttem nekem mi a kincsem
Június 19-én kezdetét vette a 10. Katolikus Tábor, ahova 43 gyermek jelentkezett. Másodjára veszek részt ezen a táboron. Vonattal indultunk el Resicabánya felé, ahonnan kisbuszokkal mentünk tovább a tábor helyszínére Rafnikra. A segítő diákok már ott vártak minket.
Nagyon sok szép programmal készültek a szervezők számunkra: előadások, kiscsoportos beszélgetések, kirándulások, szentmisék, játékok, imák, szentségimádás, közös éneklések.  A tábornak minden évben van mottója, amit mindig az evangéliumból választanak ki. Az idei tábor jelmondata így szólt: „Ahol a kincsed ott a szíved” (Mt 6,21). A tábor során a szervezők arra törekedtek, hogy megértsük ezt a mottót. Ehhez persze segítséget is kaptunk az előadásokon és a kiscsoportban, ahol a segítő diákok jobban kifejtették és megmagyarázták e szentírási vers jelentését.  Szerintem mind megértettük.
Nekem ez a mottó rengeteget mondott. Rájöttem, hogy nekem mi a kincsem, és ráébresztett arra, hogy vigyázzak a kincseimre, mert különben elvesztem azokat. Az igazi kincsek a család, az Istenbe vetett hit, barátságok, nem pénzzel megvásárolható dolgok. Így most a tábor után, újra tisztának érzem a lelkem, és egy biztos: ismét egy felejthetetlen tábor marad számomra, ahol megint sok minden újat tanulhattam. Ninaci Eszter, VI. osztály

Az első rafniki táborom
Számomra az első rafniki táborom nagyon jó volt, hálás vagyok Istennek, hogy ott lehettem és hogy senkinek sem lett baja. Sok szép tapasztalattal, sok és nagyon szép élménnyel gazdagodtam, új és nagyon jó barátokat ismertem meg, tiszta lélekkel, több tudással indultam haza, és úgy érzem, hogy mintha közelebb kerültem volna Istenhez is.
Sokat imádkoztunk, sok volt a szentmise, de ebben a táborban nem éreztem soknak, hanem inkább örömmel imádkoztam és mentem templomba. Amit még kiemelnék, az a program. Új játékokat is tanultam. A „kincskeresések” is érdekesek voltak, amelyek műhelyek keretében történtek.  A második kincskereső foglalkozás tetszett a legjobban, mert eddig sosem játszottam ilyen nagy területen, mármint a faluban. A tanárok is sokat dolgoztak azon, hogy nekünk a lehetőleg legjobb táborunk legyen. Nagyon kedvesek, türelmesek voltak. Annak is örültem, hogy a tanárok mindig megbíztak bennünk.
Örülök, hogy ott lehettem, és jövőre is szeretnék jönni!
Kovacs David, V. osztály

Segíteni megtalálni az igazi értékeket
Az idei tábor mottója egy igazán különleges bibliai rész volt: “Ahol a kincsed ott a szíved is.” (Mt 6,21). Jézus az anyagi kincsek és a lelki értékek közötti fontos különbségre hívja fel a figyelmünket. Az előadások után mi segítő diákok kiscsoportban mélyítettük el ezt a témát a résztvevő gyermekekkel.
Ezen kívül különböző érdekes és tanulságos játékokat szerveztünk, továbbá egy igazán izgalmas kiránduláson vehettünk részt a krassóvári Mária-barlanghoz, ahol szentmisén vettünk részt.
Az idei tábor üzente számomra az, hogy az igazi értékek, amelyekre szívünk mélyén vágyunk, elsősorban nem anyagiak. A valódi gazdagság és elégedettség a lelki dolgokra, a szellemi értékekre és az Istennel való kapcsolatunkra épül. Ezért a hangsúlyt arra helyeztük, hogy keressük az örök értékeket és adjunk elsőbbséget annak, ami valóban fontos és tartós.
Juhász Antónia, X. osztály, segítő diák