Bartók Béla Elméleti Líceum

Május közepén Lengyelországba kirándultak a kilencedikes diákok, a tizenegyedik KG osztály és néhány más osztálybeli tanuló. Kisérőtanáraink osztályfőnökeink voltak: Păcurar Mária, Vajna Gabriella, Muresan Noémi és Szilveszter Ibolya tanárnőnk, a tanulmányút vezetője Balázs István tanár úr volt. A hosszúra nyúlt oda út után vacsorával zártuk a napot és próbáltunk ráhangolódni az azt követő nap történelmi múltjára, hogy nyitott szívvel és elmével tudjuk befogadni a nehéz múltat. A következő nap meglátogattuk az Auschwitz-i és Birkenau-i koncentrációs tábor maradványait, emlékhelyét. Megdöbbenten fogadtuk az eddig nem tudott adatokat, és úgy érezzük, hogy mindenképp maradtunk valamivel. A napot egy kis esti sétával zártuk, ami segített a gondolatainkat tisztázni és megérteni. Szombaton a csodaszép krakkói vár meglátogatására került sor és Krakkó történelméről tanulhattunk idegenvezetőnktől, Mazan Éwától és Balázs István tanár úrtól. A nap végén egy bevásárlóközpontban elkölthettük a zlotyiainkat és felkészülhettünk a következő napon ránk váró utazásra. Hazafele Besztercebányán (Szlovákia) tartottunk egy pihenőt, sétáltunk és körülnéztünk a központban, majd folytattuk utunkat. A tanulmányút egyszerre volt szép és tanulságos. Köszönjük a lehetőséget!
A kilencedikesek nevében: Makkai Eszter, Turbók Karina és Györfi Klaudia
 

Nyári bejárótáborok 2023

Ötnapos (hétfőtől péntekig) tartalmas programot kínálunk naponta 8 és 16 óra között a nyári szünidő első időszakában.
Kiknek szólnak a programok? Előkészítő – IV. osztályosok részére (csoportonként változó)
Hol szervezzük? Rendszerint a Kisépületben (Bartók ovi) vagy kivételesen az iskolában.

 

Új tábortémák kialakulása esetén, bővítjük a táblázatot és jelezzük a változásokat.

IDŐPONT

HELYSZÍNTÁBOR TÉMÁJAKINEK SZÓLLÉTSZÁMPROGRAMFELELŐSÖKJELENTKEZÉS
I. HÉT







június 19-23.Bejárótábor 1 - KisépületAblak az élővilágraI-IV18Tóth Kinga, Kása Melinda

https://forms.gle/vcKVWoFsaKyr1TQY8


Bejárótábor 2 - KisépületRomán kommunikációs táborE-IV18

Crepelca-Kovács Beatrix, Găurean Cristina

https://forms.gle/VPVU7xTXek5ZARUN6

II. HÉT







június 26-30.

Bejárótábor 1 - Iskola

CiteratáborE-IV24

Szabó Ferenc, Szűcs Edit

jelentkezés a tanító bácsinál


Bejárótábor 2 - Iskola Zöld alkotó táborI-IV15Nüszl Erzsébet, Vinczeffy Kinga

https://forms.gle/RMMqsXA2RX8HjxcS8


Bejárótábor 3- KisépületAngol táborIII-IV18Vajna Gabriella és Crăciun Baja Emőke

https://forms.gle/SntR5fRt3SFmDvTNA

Bejárótábor 4 - Kisépület

Így tedd rá! tábor

csoporttagoknak

25

Szabó Angéla, Zombori Judit, Török Edit/Crepelca-Kovács Beatrix

https://forms.gle/tVG59t5tk6vFkvS1A

III. HÉT







július 3-7.

Bejárótábor 1 - Iskola

MesetáborII-IV18Băruță Kriszta, Molnos Ildikó

https://forms.gle/ZVgxghixG4oven496


Bejárótábor 2 - IskolaÚszó és BarantaE-IV14

Borbély Anita, Szabó Csilla, Benedek Márk

https://forms.gle/iD4XtCbQZHLiBUcz9


Bejárótábor 3 - Kisépület

Cserkészettel ismerkedő táborE-IV18Varga Ildikó, Boros Emília

https://forms.gle/5UN3tEH2cEKbF5GcA

Bejárótábor 4 - Kisépület

Alkotótábor

E-IV

18

Găurean Cristina, Bíró Szeréna/Major Gabriela

https://forms.gle/hGeUUBfgV5wbXNFJA

IV. HÉT







július 10-14.Bejárótábor - KisépületGörkoris tábor és kézművességgörkorizóknak18

Muresan Noémi, Adorjányi Borika, Apró Julianna

https://forms.gle/EjMzYfNiJKAMzK628


Bejáró tánctábor 1 - Iskola

Aprókák néptánctábora tánccsoport tagjainak


Pál Kriszta, Tamási Emese, Palicsák Réka

https://forms.gle/ka3qAmmjs5dsGruB6


Bejáró tánctábor 2 - Iskola

Dobbantó néptánctábora tánccsoport tagjainak


Palkó Margit, Crepelca-Kovács Beatrix, Găurean Cristina, Major Gabriela

https://forms.gle/JqpgMBxVdKazjJ6K9


Bejáró tánctábor 3 - Iskola

Lármatüzek néptánctábor - 16h-19ha tánccsoport tagjainak


Pál Kriszta, Szilágyi Boróka

https://forms.gle/oB3Z26UvYiM9Pgoh6

V. HÉT







július 17-21.Bejárótábor 1 - SuliÚszó és FőzőtáborE-IV14Borbély Anita, Kovács Csilla, Debreczeni Cintia

https://forms.gle/vvkJU66PLdmHQCsEA


Bejárótábor 2 - ÓvodaVarrótábor balettórákkalI-IV lányok számára18

Kása Melinda, Adorjányi Borika, Diana Dindelegan

https://forms.gle/91jEbTPM9VxDVDCAA

Bejárótábor 3- Óvoda

Román bejárótábor

E-IV

18

Gál Anna-Mária

https://forms.gle/yAy4kyu3LZEHJj459

Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet. Ha a helyek beteltek, 3-4 helyre még várólistás diákokat fogadunk, ezt követően lezárjuk a kérdőíveket. A helyek lefoglalásáról visszajelzést küldünk egy héten belül vagy a csoport kialakulásakor.
A bejárótáborral kapcsolatos tudnivalókat a jelentkezések lezárása után a programfelelősök küldik ki a résztvevőknek.

A Román Úszó és Öttusa Szövetség május 20-21. között rendezte meg a BIATLON, TRIATLON és LASER RUN Országos bajnokságot Bukarestben. Iskolánkból három diák is részt vett a versenyen.
Stan Norbert Krisztián (VII.B) eredményei (13-14 éves, fiú kategóriában)
LASER RUN: I. hely/Országos bajnok (futás és célbalövés lézerpuskával)
TRIATLON II. hely/ Ezüstérem (lövés – futás – úszás)
BIATLON IV. hely (futás – úszás)
Stan Norbert Krisztián a Temesvári Delfin Sportklub versenyzője, edzője: Stan Pál.
Buculei Patrick (I. H) először vett részt ilyen versenyen, nagyon jó eredménnyel tért haza:
TRIATLON: (2 x 300 m futás, 2 x 25 m úszás, és 2×5 lövés céltáblára, lézerpuskával) I. hely, Országos bajnok
BIATLON/ KÉTTUSA (2 x 400 m futás, és 50 m úszás) – 4. hely;
LASER RUN (2 x 300 m futás, 2 x 5 lövés céltáblára, lézerpuskával) – 5. hely.
Buculei Yana (VII. A) eredményei a következők:
TRIATLON/HÁROMTUSA (3 x 600 m futás, 2 x 50 m úszás, és 3×5 lövés céltáblára, lézerpuskával) – 7. hely;
BIATLON/ KÉTTUSA (2 x 800 m futás, és 100 m úszás) – 8. hely;
LASER RUN (3 x 600 m futás, 3 x 5 lövés céltáblára, lézerpuskával) – 7. hely.
Patrick és Yana az 1-es számú Iskolai Sportklubban edzenek, az edző neve: Șucan Tiberiu.
Gratulálunk! További sok sikert kívánunk!

A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló tehetséggondozó program zárókonferenciája.

2023. május 23, kedd 14 óra

ÉrdeklőDÖK – Virágültetés a Fák és madarak napján az elemiben

Élménydús családi hétvégét töltött a Zolti táborban a hagyományos harmadik osztály gyermek- és szülői közössége. A programban volt közös játék, kirándulás, felfedezés, megfigyelés, örömfőzés. Alkalom volt a barátságok elmélyítésére, közösségépítésre. Közben az udvar is megszépült!
Osztálytanító Vinczeffy Kinga, napközis tanító Herman Mostert Rebekka

Május 13-án szervezték meg a 30-as Általános Iskolában a „Once upon a time” megyei szintű angol versenyt, ahol Leczki Tamara (VI.A osztály) I. díjat, Damian Filip (V.B osztály) pedig III.díjat kapott.

Gratulálunk nekik!
Felkészítő tanárok: Huszár-Somogyi Gabriella és Tarkó Andrea

Szombaton, május 13-án Családi napot szerveztek Zolton a Kincskeresők, azaz a Hagyományos I. osztály. Felejthetetlen élmények, sok játék, kacagás, túrázás, kincskereső, bogarászás, gyíkvadászat és még mi mindenre sor kerülhetett! Szuper nap volt, megismételjük!
Tanító: Pál Krisztina

Hétfőn és kedden az iskolaudvaron gyönyörködhettünk a Geofolk kiállítás csodálatos képeiben. Több száz látogató nevében köszönjük az élményt! Köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették ezt.

Ilyen volt a 12. NVP-n a Focibajnokság.
A döntőbe a 10. MI és a 12. MI jutott be 7 licis osztály közül, viszont egy döntetlen után a meccset el kellett halasztani, úgyhogy még várjuk, hogy ki nyeri majd meg idén a DÖK Kupát, de azért sok köszönet jár a résztvevő osztályok csapatainak, és minden kedves segítőnek és szurkolónak is.

Május 26-án, pénteken 10 órától

Május 13-án szervezték Varsolcon a XXIII. Kányádi Sándor Szavalóversenyt.
A Temes megyei csapatban iskolánk három diákja is jelen volt: Ambrus Albert (I.osztály), Molnos Abigél (II. osztály) és Dorner Márk (III. osztály). A rangos megmérettetésen
Molnos Abigél III. díjban és Dorner Márk dicséretben részesült. Gratulálunk nekik!
Felkészítő tanítók: Crepelka-Kovács Beatrix, Pál Krisztina, Palkó Margit és Tamási Emese

Május 12-én, pénteken, immár harmadik versenyünkre indultunk el a „Francesco Saverio Nitti” Közgazdasági Líceumba. Sok dicsérő szót kaptunk diákoktól és tanároktól egyaránt, amelyeket nagy örömmel és büszkeséggel fogadtunk. A standunk elrendezése után türelemmel és odafigyeléssel vártuk, hogy a verseny kezdetét vegye. Az elmúlt versenyeken szerzett tapasztalatainkat kamatoztatva két díjat szerzett a gyakorlócégünk: I. díjat a Reklám kategóriában és dicséretet a Szlogen kategóriában.
Felkészítő tanárunk Iliescu Júlia. A versenyre a csapatot Urban Mónika tanárnő kísérte el.
A cég nevében Grexa Erzsébet Bernadett (XI.KG) tudósított.

Szabó Mónika, iskolánk IV. Lépésről lépésre osztályos tanulója, a CSS 1-es számú Sportklub tagja, május elején részt vett a Besztercén megrendezett ritmikus gimnasztika országos bajnokságon. A kemény munka meghozta gyümölcsét. Egyéni versenyben II. helyezést ért el, csapatban pedig III. helyezést. Dicséret a kitartó munkáért, a remek eredményért! Felkészítő edzői, tanárai: Monica Wurtz, Alexandrina Tărțan.

Accessibility Toolbar