November 16. és 19. között lehetőségem nyílt részt venni a „Stand up for EU” projektben Szlovéniában, amelynek célja az volt, hogy játékos és kulturális élményeken keresztül új megközelítésekkel gazdagítsuk a polgári nevelést az iskolákban. A programon több ország szakemberei vettek részt: Németországból, Törökországból, Olaszországból és Szerbiából érkeztek kollégák, vendéglátóink pedig a szlovén partnerek voltak.
A szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány jóvoltából én is csatlakozhattam a projektben részt vevő csapatokhoz, az iskolát képviselve, Erdei Gergővel együtt, aki az Integratio Alapítvány gyakornokaként vett részt a képzésen. A program során minden ország delegációja olyan kreatív módszereket és játékokat mutatott be, amelyekkel élményszerűbbé tehető a polgári nevelés, és amelyek segíthetnek a diákoknak jobban megérteni az aktív állampolgárság jelentését és felelősségét.
A vajdasági csapat például egy értékalapú licitjátékot hozott, amelyben a résztvevőknek közösen kellett meghatározniuk, mely értékek nélkülözhetetlenek egy demokratikus társadalom működéséhez. Az olasz kollégák LEGO-alapú feladatokat hoztak: először egyénileg, majd csoportban kellett „felépítenünk” az aktív állampolgár modelljét, ami különösen inspiráló és gondolatébresztő gyakorlatnak bizonyult.
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy részese lehettem ennek a projektnek. Új ismeretekkel, friss lendülettel és értékes kulturális tapasztalatokkal gazdagodva tértem haza.
Anka Erika
