Bartók Béla Elméleti Líceum

Author name: bartok4

Örökségünk Őrei- Fogadj örökbe egy műemléket

Milyen lehet az a vetélkedő, melynek minden résztvevője győztes? Hacsak nem, mint az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program keretében zajló megmérettetés, ahol, egymásoktól is tanulhatnak a résztvevő iskolások, nem csupán épített örökségeinkről, kastélyokról, várakról, régi templomokról, vagy más középületekről. A Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói első alkalommal vettek részt ezen a vetélkedőn. A iskolákban két csapat jelentkezett, egy V-VIII. osztályos csapat (a csapat tagjai: Balázs Zsuzsanna Anna, Ciolac Csillag Alma, Fórika Tamás, Kasza Noémi Réka, Rzepecki Maja Vivienne és Szabó Márk) és egy középiskolás csapat (a csapat tagjai: György Emese, Juhász Ábel, Kótai Vanessa, Maskulik Réka, Tamási Ákos, Szilágyi László). Az V-VIII. osztályos tanulók Temesvár egyik legrégibb épületét mutatta be, a Hunyadi kastélyt, Fodor Enikő tanárnő vezetésével, a licis diákok pedig Balázs István László tanár úr vezetésével a Temesvár-Belvárosi református templomot és bérpalotát mutatták be. A verseny regionális szakasza 2025. március 1-én került megrendezésre a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban, ahol egy színdarabot kellett előadni. A résztvevő csapatok Aradról, Déváról, Nagyenyedről és Temesvárról érkeztek. A színdarab mellett több “feladatot” is el kellett végezzünk ahhoz, hogy továbbjussunk a regionális szakaszra, mint például prezentációt kellett készíteni, majd bemutatni kisebb osztályokban, az épület népszerűsítése különböző közösségi média oldalon stb. A licis csapat előadásának a címe “1989. december 16.” volt amelyben bemutattuk a forradalom kitörésének történetét. A verseny után az ebéd következett, majd egy városi séta, s utána az eredményhirdetés. Az V-VIII-as csapat III. helyezést ért el, a licis csapat dicséretben részesült. A csapatok nevében: Maskulik Réka https://www.facebook.com/photo/?fbid=1205595124904227&set=pcb.1205597121570694

Örökségünk Őrei- Fogadj örökbe egy műemléket Read More »

VII. Országos Magyar Matematika Olimpia

Február 24-28. között Csíkszeredán került megrendezésre a VII. Országos Magyar Matematika Olimpia, amely egyben a XXXIV. Erdélyi Magyar Matematika Verseny is. Temes megye képviselői: Szövérdfi-Szép Noémi, Szász Tímea (V.), Péter Barnabás (VI.), Gáll Laura (VII.), Ráduly Balázs (VIII.), Buculei Yana-Eliza (IX.), Kudor Laura (X.) és Péter Hanna (XI.) Az öt nap folyamán megismerkedtünk Csíkszereda városával, meglátogattunk múzeumokat, izgalmas filmet néztünk meg a Csíki Moziban és előadásokon vettünk részt, amelyeknek a témái a földönkívüliek létezésének a lehetősége és a matematika változása az évtizedek során. Ugyanakkor, esélyünk volt ismerkedni más diákokkal is, erős barátságok kötődtek a matematika tudományára alapozva. Az V-VIII-as diákok számára a verseny egy fordulóból állt, a IX-XII-esek pedig két fordulón mérték össze tudásukat. Idén sok szép eredmény született. Különdíjakat nyertek a kreatív feladatmegoldásokért a következő diákok: Péter Barnabás (VI.), Ráduly Balázs (VIII.), Péter Hanna (XI.). Öt diák továbbjutott a verseny következő szakaszára, a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyre: Szövérdfi-Szép Noémi (minisztériumi III. díj, EMMV II. díj), Szász Tímea (EMMV dicséret), Péter Barnabás (minisztériumi dicséret, EMMV dicséret), Kudor Laura (EMMV dicséret), Péter Hanna (minisztériumi dicséret, EMMV III. díj). Sok sikert kívánunk nekik a következő fordulón! Köszönjük felkészítő tanáraiknak: Albert Etelka, Păcurar Mária és Szilveszter Ibolya tanárnőknek a segítséget, támogatást és Magyar Petra tanárnőnek, hogy elkísért minket. A csapat nevében: Kudor Laura https://www.facebook.com/photo/?fbid=1205583881572018&set=pcb.1205586094905130

VII. Országos Magyar Matematika Olimpia Read More »

Focibajnokság

Gyönyörű, napos időben vett részt iskolánk U14-es csapata az iskolák közötti focibajnokságon . A Waldorf Líceummal döntetlen volt a mérkőzés, a Lenau Lìceummal 2-1-es nyereséggel zártuk, de a Banatul Sportlíceumtól, sajnos, vereséget szenvedtünk. A Bartók Béla Elméleti Líceumot a következő diákok képviselték: König Albert, Lukács Káfony Márk, Szilágyi Bálint – VII. osztály Bajkai Fábián József, Bányai Sebastian, Borsos Márk, Brîndas Cristian, Lőrincz Kund, Mészáros Márk, Nagy Levente, Szendrey Daniel – VIII. osztály. Gólszerzők: Brîndas Cristian, Lőrincz Kund és Lukács Káfony Márk. Kísérő tanár: Muresan Noémi

Focibajnokság Read More »

Nyílt Nap

2025. március 19-én délután 17 órától Nyílt Napot szervezünk a Kisépületben (I.Maniu u. 42.). Ebből az alkalomból bemutatjuk az iskola ajánlatát és megtekinthetők az előkészítő osztályosok osztálytermei valamint az új épület termei (mozgásterem, ebédlő) Szeretettel várjuk a nagycsoportos óvodások szüleit bármelyik óvodából! 

Nyílt Nap Read More »

Implom József helyesírási verseny

Február 27-28. között részt vettem az Implom József helyesírási verseny Gyulán megszervezett nemzetközi szakaszán. A döntő egy tollbamondásból és egy digitális feladatlap kitöltéséből állt, amely alapos nyelvtani és helyesírási ismereteket igényelt. Szabadidőben bejártuk a várost: ellátogattunk az Almásy-kastélyhoz, a várhoz, a Százéves cukrászdába, valamint sétáltunk a belvárosban. Értékes tapasztalatokkal és nagyszerű élményekkel tértem haza. Hálás köszönet Oláh Katalin tanárnőnek a felkészítésért és a kíséretért. Gál Abigél (IX.TT)

Implom József helyesírási verseny Read More »

Bartókosok az Erdély Tv studiójában

Kiss Réka, Szilágyi László és Tamási Ákos a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében berendezett stúdióban beszélgettek az előző hetek hosszú munkafolyamatáról. A diákcsapat először tanulmányozta Madrespach Franciska életét, majd közreműködtek a az 1848- 49- és forradalom hősnőjéről készülő film elkészítésében. A film a Forradalom utca 48 című műsorban tekínthető meg március 15-én, az Erdély TV-ben. Irányító tanár: Fodor Enikő

Bartókosok az Erdély Tv studiójában Read More »

Mi van a világűrben?

A SpaceBuzz program második témáját is körbejárták az ötödikes és hatodikos diákjaink Vancea Simona tanárnő irányításával. A STE(A)M pedagógia módszereit alkalmazó program olyan kihívásokat tartalmaz, amelynek során a diákok valós problémákra kreatív és innovatív megoldásokat keresnek.https://www.facebook.com/photo/?fbid=1202822821848124&set=pcb.1202824191847987

Mi van a világűrben? Read More »

Vidám Versek Versmondó Versenye (V–VIII. osztály)

A VVVV megyei szakasza az V–VIII. osztályosok számára február 27-én került megszervezésre a Bartók Béla Elméleti Líceumban. A szavalók változatos szövegválasztása, ügyes előadásmódja, a zsűri – Balló Helga színművésznő, Crepelka-Kovács Beatrix tanítónő és Bodnár-Végh-Szűcs Krisztina-Boglárka egykori szavaló diák– kiváló szakmai értékelése, a jókedv és derű fémjelezte az eseményt. A következő eredmények születtek: I. díjban részesült Dorner Márk (V. osztály, BBEL) és Kasza Noémi (VI. osztály, BBEL). II díjas lett Balázs Anna Zsuzsanna (VI. osztály, BBEL) és Dotterer-Kiszely Máté (VI. osztály, BBEL). III díjat kapott Maier Karina (V. osztály, Gerhardinum – Római Katolikus Teológiai Líceum). Dicséretben részesültek: Zöld Péter (VIII. osztály, Gerhardinum – Római Katolikus Teológiai Líceum) és Antal Brigitta (V. osztály, BBEL). Minden versenyzőnek szívből gratulálunk! Az országos döntőn, amit április 4–6. között szerveznek meg Szatmárnémetiben, az első és második helyezettek képviselik megyénket. Nekik további kitartást és vidámságot kívánunk a felkészüléshez! A diákok felkészítő tanárai: Oláh Katalin, Molnos Ildikó, Balla Lóránt, Marossy Boglárka, Kócsó Alexandra. https://www.facebook.com/photo/?fbid=1202814378515635&set=pcb.1202814981848908

Vidám Versek Versmondó Versenye (V–VIII. osztály) Read More »

Farsang az elemiben

Iskolánk alsó tagozatos diákjai egy felejthetetlen farsangi mulatságon vettek részt, ahol a jókedv és a vidámság uralkodott. A gyerekek lelkesen mutatták be kreatív álarcaikat, amelyek színesebbnél színesebb jelmezekkel párosultak, így igazi karneváli hangulat töltötte meg a tornatermet. A mulatságot vidám táncok tették még emlékezetesebbé. Természetesen nem maradhattak el a közös fotók sem, így megörökítettük a legszebb pillanatokat.A mulatság után minden osztály visszatért a saját termébe, ahol folytatódtak a színes programok – játékokkal, kézműveskedéssel, tánccal és sok-sok nevetéssel. A nap fénypontját a konyha személyzetének kedves meglepetése jelentette: ínycsiklandozó farsangi fánkkal örvendeztették meg a gyerekeket. Ezúton is hatalmas köszönet nekik a finomságokért és a szeretetteljes gesztusért! Szervező tanítók: Apró Julianna, Bakos Ágnes-Mónika, Balázs Melinda-Enikő, Boros Emília, Crepelca-Kovács Beatrix, Kasza Gabriella, Makai Mercedes, Milos Edit, Stan Emese-Orsolya, Szabó Ferenc, Tasi Ottília, Varga Ildikó https://www.facebook.com/photo/?fbid=1201292088667864&set=pcb.1201295185334221

Farsang az elemiben Read More »

Accessibility Toolbar