Bartók Béla Elméleti Líceum

Author name: bartok4

12. Alfa és Omega fizikaverseny

Az elmúlt hétvégén részt vettünk a 12. Alfa és Omega fizikaverseny országos döntőjén, Székelyudvarhelyen. Pénteken délután tettük meg a hosszú utat, hogy szombat reggelre a versenyre kipihenten érkezzünk. Szombaton 9 órakor gyülekeztünk a Tamási Áron Elméleti Líceumban, 9 óra 20 perckor kezdődött a verseny megnyitója. Jelen volt Lackó György igazgató, Lapohos Annamária a Hargita megyei szak-tanfelügyelő, dr. Sándor Bulcsú egyetemi adjunktus, a versenybizottság elnöke és Székely Zoltán a verseny szervezője. 10 órától kezdődött a 3 órás verseny, amely 5 feladatlapból állt, kitartó munkára kényszerítve a diákokat. Amíg a tanulók a feladatokat oldották, addig a tanárok egy technikai értekezleten vettek részt, ahol sok hasznos információ elhangzott a fizika oktatassal, tankönyvekkel, munkafüzetekkel kapcsolatosan. Verseny után végigsétaltunk a Csillagvizsgáló mellett felépített lombsetányon, majd busszal kivittek a szejkefürdői Erdély Miniparkba. Az eredmenyek kifüggesztésére visszaértünk az iskolába, majd kiértékelés és eredményhírdetés következett. Iskolánk diákja, Fórika Tamás (7.A), a döntőben részt vevő 48 hetedikes között dicséretben részesült. Ezúton is gratulálunk a kitartó munkájához. Szilágyi Boróka felkészítő- és kísérőtanár Nagyon tetszett a verseny, a feladatok gyakorlatiasak, érdekesek, megközelíthetőek. Minden bizonnyal jövőben is bejelentkezünk erre a versenyre. https://www.facebook.com/photo?fbid=1280669650730107&set=pcb.1280670180730054

12. Alfa és Omega fizikaverseny Read More »

Családi hétvége Zoldon

Május 24-én, szombaton reggel, kicsit szomorkás volt az időjárás, de mire megérkeztünk a zoldi táborba, már kitisztult az ég, így el is indultunk egy kis sétára a környéken. Addig a szülők elkészítették az ízletes hot-dogokat. Jól meg is éheztünk, mire visszaértünk a szálláshelyre. Délután csapatépítő játékokat játszottunk a képzőteremben, majd az udvaron folytattuk a szabad játékot. A szülők elkezdték a bográcsos készítését. Kellemesen teltek a délutáni órák, jókat nevettünk, beszélgettünk, szórakoztunk. A vacsora elfogyasztása után következett a meglepetés, a tábortűz. Csodaszép volt! Pillecukrot pirítottunk, és elvarázsolva néztük a hatalmas lángokat. Késő este fáradtan nyugovóra tértünk, majd másnap délelőtt, a finom reggeli elfogyasztása után összecsomagoltunk, és hazaindultunk. Mindannyian azt éreztük, hogy az együtt töltött idő megerősítette közösségünket, jobban megismertük egymást. A Lépésről lépésre II. osztályosok Osztálytanítók: Apró Julianna és Stan Orsolya https://www.facebook.com/photo/?fbid=1279838464146559&set=pcb.1279839160813156

Családi hétvége Zoldon Read More »

Minden napra egy kérdés az iskoláról, óvodáról

Kérdés: Mit kell tudni az óvodai beiratkozásról a 2025-26-os tanévre? Válasz: Hétfőtől, május 26-tól lehet iratkozni az újrairatkozás után megmaradt helyekre. A Bartók óvodában (10-es számú Napközis Óvoda) a következő helyekre lehet irakozni: Kiscsoport – 11 hely, középsőcsoport – 3 hely, nagycsoport – 2 hely Beiratkozási időszakok: – I. szakasz: 2025. május 26-30. – II. szakasz: 2025. június 16-20. – III. szakasz: 2025. augusztus 18-28. Beiratkozni az iskola titkárságán, munkanapokon 8 és 15,30 között lehet. (Dragalina sgt. 11A) Beiratkozáshoz szükséges iratok: a. óvodai beíratkozási kérvény (a titkárságon átvehető), b. a gyermek születési bizonyítványa (eredeti és másolat), c. a szülők személyazonossági bizonyítványa (eredeti és másolat), d. a szülők munkahelyi igazolása, e. a gyermek orvosi igazolása.              

Minden napra egy kérdés az iskoláról, óvodáról Read More »

Roberta Metsola látogatása

Május 22-én Temesvár egy inspiráló eseménynek adott otthont: Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke közel 800 középiskolással és egyetemistával beszélgetett Európa jövőjéről és életútjáról, hogy ő, női ügyvédként hogyan jutott el a brüsszeli döntéshozatal csúcsára. A találkozón szó esett a fiatalok szerepéről, az EU előtt álló kihívásokról, Ukrajna támogatásáról, valamint az Erasmus-program és a szavazati jog fontosságáról. Metsola őszintén válaszolt a diákok kérdéseire, kiemelve: a szabadság, jogállamiság és szolidaritás olyan értékek, amelyeket minden körülmények között védeni kell. Iskolánkat két diákvezető képviselte: Makkai Eszter és Tătaru Ervin. Mit jelentett diákszemmel ez a nap? Részt venni ezen a találkozón egyszerre volt inspiráló és elgondolkodtató. Nem mindennap történik meg, hogy egy olyan vezető, mint Roberta Metsola, személyesen beszél hozzánk, meghallgat minket, és nemcsak politikai frázisokat mond, hanem valódi válaszokat ad. Ami igazán megmaradt bennem, az az, hogy az EU nem valami távoli hivatal Brüsszelben, hanem mi vagyunk, a mi döntéseink, kérdéseink, felelősségünk. Jó érzés volt látni, hogy a város, ahol élek, ilyen fontos európai esemény helyszíne lehet. És hogy van egy olyan jövőkép, amiben mi, fiatalok, nemcsak statiszták vagyunk, hanem alakítói is. Tudósító: Makkai Eszter, DÖK elnök

Roberta Metsola látogatása Read More »

Készülünk a nyárra!

Faültetés Zolton a Lépésről lépésre II. osztállyal Tanítók: Apró Julianna és Stan Orsolya A facsemetéket az iskola Zöld hetet támogató projektjéből biztosítottuk. https://www.facebook.com/photo?fbid=1278564864273919&set=pcb.1278565730940499

Készülünk a nyárra! Read More »

Ballagók búcsúztatása

Mint minden évben, az idén is a 11-es diákok feladata volt a végzős diákok osztálytermeit ünnepélyessé változtatni. Nagy lelkesedéssel végezték feladatukat. Hónapokkal előtte már terveztek, batyukat, maturandus kitűzőket készítettek, minden apróságra odafigyelve, hogy a ballagás napja valóban különleges legyen. Átvették az iskola kulcsát, amire most már ŐK vigyáznak. Gratulálunk minden végzős diáknak! Osztályfőnökök: Păcurar Maria és Vajna Gabriella https://www.facebook.com/photo/?fbid=1278189014311504&set=pcb.1278191427644596

Ballagók búcsúztatása Read More »

Országos triatlon és biatlon

2025. május 17-e és 18-a között TRIATLON és BIATLON Országos bajnokság volt Otopeni-ben. A versenyen részt vett Buculei Yana (9MI) és Buculei Patrick (3H) is. A versenyen Yana egy bronzérmet szerzett a Biatlonon, Patrick legjobb teljesitmenye egy 4.ik hely lett, a Triatlonon. Mindketten az 1-es számú Iskolai Sportklubban edzenek, edzőjük neve: Şucan Tiberiu.

Országos triatlon és biatlon Read More »

Adolf Haimovici matematikaverseny

Az Adolf Haimovici matematikaverseny országos fordulójára május 16-18-a között került sor Jászvárosban (Iași). Temes megyét hat diák képviselte, iskolànkból Tătaru Ervin Vladimir 11. BK. osztályos tanuló is a csapat tagja volt. Ervin ezúttal is nagyon komolyan kèszült a komoly megmérettetésre. A befektetett munka meghozta gyümölcsét: minisztériumi dicsèrettel és egy aranyèremmel tért haza. Gratulálunk neki! További sok sikert! Felkészítő tanára: Păcurar Maria

Adolf Haimovici matematikaverseny Read More »

A Szivárvány gyermekirodalmi lap idén 45 éves!

A Szivárvány gyermekirodalmi lap idén 45 éves! Ebből az alkalomból, május 15-én meglátogatta iskolánkat a Napsugár és Szivárvány folyóirat néhány képviselője: Cseh Katalin költő, író; Molnár Krisztina grafikus, illusztrátor; Salamon Károly nemrég nyugalomba vonult lapterjesztő és Berki Tímea szerkesztő. A III. Hagyomány, a III. Lépésről lépésre és a IV.Hagyományos osztályokban tartottak interaktív tevékenységeket, Élő irodalomóra címen. A tevékenységek jó hangulatban zajlottak, öröm volt találkozni! Programfelelős: Crepelca-Kovács Beatrix, tanító https://www.facebook.com/photo/?fbid=1276100241187048&set=pcb.1276100471187025  

A Szivárvány gyermekirodalmi lap idén 45 éves! Read More »

Stan Norbert Krisztián eredményei

CAMPIONATUL NAȚIONAL BIATLON și TRIATLON MODERN, 17-18.05.2025., Otopeni Locul II.Alexuc Robert-Andrei, cat. 9-10 ani, băieți Locul II. Stan Norbert Krisztián, cat. 15-16 ani, băieți Locul III.Chelciov Anamaria, cat. 11-12 ani, fete Toți trei au luat medalia la proba de TRIATLON MODERN (înot +alergare combinată cu tir, pistol laser) BRAVO COPII ȘI MULȚUMIRI PĂRINȚILOR! =Antrenori: Stan Pavel și Claudiu Balint – pregătire fizică TRX pentru Anamaria și Kriszti =Locația antrenamentelor: Arena Aqua Sport =Rezultate oficiale: https://frnpm.ro/informatii-utile/diverse #triatlonmodern #frnpm #pentatlonmodern

Stan Norbert Krisztián eredményei Read More »

A Lépésről lépésre IV. osztály kirándulása

Emlékezetes két napot töltött a  Lépésről lépésre IV. osztály a zolti táborban, ahol sok izgalom várta őket. Az első napot a szabadban töltötték: sokat játszottak, beszélgettek, majd egy kalandos erdei sétán is részt vettek. A legnagyobb sikert a kincskereső játék aratta, amely során csapatokban kutatták fel az elrejtett meglepetéseket. A második nap ügyességi feladatokat oldottak meg, és csoportokra osztva összegyűjtötték az elmúlt öt év ,,kincseit”, majd bemutatták kreatív munkáikat. Ez a kirándulás nemcsak a természet felfedezéséről, hanem az összetartozás, barátság és az együtt megélt élmények megerősítéséről is szólt. Köszönjük a lehetőséget! Osztálytanítók:Boros Emília és Varga Ildikó https://www.facebook.com/photo/?fbid=1274918877971851&set=pcb.1274921511304921

A Lépésről lépésre IV. osztály kirándulása Read More »

Accessibility Toolbar