Bartók Béla Elméleti Líceum

XVI. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny

Iskolánk szavalója a XVI. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyen
Három év után, március 6–7-én ismét megrendezték a XVI. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyt. Több mint 200 diák szavalta Arany János balladáit Nagykőrösön, köztük iskolánk tehetséges szavalója, Farkas-Erdély Kinga-Tímea, XII. MI osztályos tanuló is, aki az elődöntőben Arany János Tetemre hívás című balladáját mondta el.
Kinga szerint „jobban ment, mint bármelyik itthoni osztályban, ahol előadtam… Sajnos nem jutottam tovább a döntőbe, de az a zsűri azt mondta, hogy csak 1-2 ponton múlt. Nagyon jó élmény volt, és a zsűrivel beszélve is jó kritikákat kaptam.”
Versenyzőnk elmondása szerint az elődöntőben „minden teremben 28 diák szerepelt és abból a döntőbe csak ketten jutottak tovább… Összesen 16 döntős volt végül. Én a Kund Abigél nevű terembe kerültem, ahol a zsűri tagja volt Szennik Éva kommunikációs
szakember, színházi szervező, televíviós szerkesztő, a Magyar Mesemondók Egyesületének alelnöke, Dr. Bárdos Dóra, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa és R. Kárpáti
Péter, színművész, szinkronszínész, rendező, író.”
A résztvevők különleges programokon keresztül ismerkedhettek meg a város történetével, majd egy közös koncerten szórakozhattak a Kávészünet Zenekar előadásán.
„A verseny nagyon jó élmény volt számomra, hiszen a balladamondáson keresztül egy új dolgot próbálhattam ki, amiről sosem gondoltam, hogy ilyen klassz. Sokat tanultam a többiek
előadásából is, hiszen mindannyian máshogy közelítjük meg ezeket a műveket, és ez adja a szépségét. Emellett jobban megismertem Arany János balladáit, életét is a kiállítások által, melyek a nekünk szervezett programokkal együtt fokozták a hangulatot. Nagyon jó
emlékekkel tértem haza!”
Felkészítők: Tar Mónika, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésznője és Balla Lóránt
Farkas-Erdély Kinga és Balla Lóránt

Accessibility Toolbar