A Harmónia társasági tánccsoport kiemelkedő eredményeket ért el az „European Grand Prix” nemzetközi táncversenyen, melyet november 89-e között szervezett a Nemzetközi Művészi Táncfederáció (World Artistic Dance Federation) égisze alatt a Rok Art.
A bajnokságra Európa tíz országából érkezett számos versenyző, a buziásfürdői sportcsarnok három napon át pezsgő hangulatú táncoknak adott otthont. A Harmónia táncosai standard, latin és showtánc kategóriában versenyeztek, szóló, páros és csoportos táncokban.
A standard táncoknál Antal Eörs bizonyult a legjobbnak a kategóriájában, két első és egy második helyezést téve a tarsolyába angol keringő, bécsi keringő és quickstep szóló táncokban. Kása Hangával együtt páros táncban ugyancsak a pódium legmagasabb fokára keringőzték magukat. Pódiumos helyezéseket értek el Balog Szintia, Popovici Dária és Cozma Rebeka is.
Juvenile I korkategóriában standard táncoknál Keresztes Ráhel vitte a pálmát két első és egy második helyezéssel, Borsos Boglárka pedig egy első és két második helyezést ért el. Bogdán Szófia és Gál Boróka is sikeresen szerepeltek.
Orosz Mikolt hét szóló standard és latin versenyszámban indult, minden táncával pódiumos helyezést érdemelt ki.
Az idén több showtánccal is készültünk a versenyre, a táncosok munkáját siker koronázta:
– A gyermekek „A Karib tenger kalózai” tangó koreográfiáját I. első hellyel díjazta a zsüri és vastapssal jutalmazta a közönség;
– Orosz Mikolt rumbáját a „Shallow” filmzenére második helyezéssel díjazták;
– Orosz Mikolt és Cozma Rebeka I. helyen végeztek egy bécsi keringő duó showtáncban;
– Kása Hanga és Antal Eőrs látványos tangójukkal a pódium legmagasabb fokára álltak;
– Nagy tapssal és I. hellyel jutalmazták – a Hit The Road Jack zeneszámra – Orosz Mikolt, Balogh Szintia, Boros Boglárka, Cozma Rebeka és Molnos Abigél jive produkcióját.
Az utolsó két koreográfiát a Zoldi tánctáborban sajátították el a tehetséges táncosok.
Nagy gratula a Harmónia táncosainak az elért eredményekért és kitartásukért, nagy köszönet a szülőknek a támogatásért!
Csoportvezető tánctanár és koreográfus, Metz Rita