: „Matek, matek… de hol vannak a számok?” – kérdezte egyszer egy értetlenkedő elsős, amikor belépett a nagyok közé a tanterembe. És valóban: a matematika sokak számára csak betűk, képletek és száraz logikai vázak érthetetlen halmaza. De nem annak, aki negyven éven át hivatásként, és nem csupán szakmaként tekintett a tanításra.
Mai vendégünk életútja filmbe illő: a máramarosi havasok elszigetelt, ukrán ajkú
falujából indult, ahol petróleumlámpa mellett készült az óráira, és ahol románul
nem tudó magyarként kellett matematikát tanítania románul nem tudó ukrán
gyerekeknek. Innen jutott el Temesvárra, ahol harminchat éven át koptatta a
Bartók Béla Elméleti Líceum folyosóit, és ahol generációk nőttek fel a keze
alatt.
Ő az a pedagógus, aki nem fél kijelenteni, hogy tanítványai túlnőttek rajta. Aki
„piaci nyelven” is szót ért a legkisebbekkel, és aki szerint a fegyelem nem
szigor, hanem egymás idejének tisztelete.
Pacurar Mária matematikatanárnővel élete egyik legfontosabb pillanatában
beszélgettünk: az utolsó osztályfőnöki órája után, a nyugdíjba vonulás küszöbén. Egy korszak zárul le, de ahogy ő mondja: a világ nem csak vár diákjaira, hanem egyenesen rájuk vár.
Tartsanak velünk ebbe a szívmelengető, tanulságos és néhol humoros
életút-beszélgetésbe! A TanKeszt ujabb kiadása. Házigazdák: Molnos Ildikó és Bartha Csaba. Hangmérnök Andreas Henz.