Az Aprókák tánccsoport nyári bejárótábora június 23-a és 27-e között zajlott a Kisépületben. A gyerekek minden nap izgalmas programokon vehettek részt, ahol elsajátíthatták a dunántúli ugrós lépések alapjait, betekintést kaptak a moldvai táncok világába és megismerkedtek a hagyományos népdalokkal. Sokat segített két önkéntes ügyes táncosunk, Palkó Csaba és Maskulik Réka, mind a foglalkozásokon, mind a példamutatásukkal. A táncórák során a gyermekek nagy-nagy lelkesedéssel és jó hangulatban tanulták a lépéseket.,
A kézműves foglalkozásokon minden nap más és más témában készültek alkotások: szebbnél szebb népi motívumokat festettek deszkadarabokra, karkötőt fűztek gyöngyökből, népies könyvjelzőt készítettek, színeztek, festettek. Ezek az alkotások nemcsak a kézügyességet fejlesztették, hanem mélyebb betekintést nyújtottak a hagyományok világába. Nem maradhatott el a babzsákozás sem, amit a gyermekek nagy-nagy odafigyeléssel és lelkesedéssel fogadtak.
A közös játékok és kültéri tevékenységek során megtapasztalhatták a csapatmunka örömeit, a közösséghez való tartozás szépségeit.
A tábor fénypontja a csütörtöki nap volt, amikor vendégül láttuk a végvári Napsugár tánccsoport gyermekei, akikkel közösen kézműveskedtünk, együtt ebédeltünk, játszottunk, fagyiztunk, majd 15 órától részt vettünk a Pengetős Trió koncertjén. Ezen a rendezvényen részt vettek a másik két bejárótábor gyermekei is, és egy közös fergeteges táncházzal zárult a nap.
Ez a tábor nemcsak a tánc és a kézművesség iránti szenvedélyt erősítette, hanem barátságokat is köttetett, és felejthetetlen emlékeket teremtett minden résztvevő számára. A táborzárón egy kis ízelítőt nyújtottunk a szülőknek mindabból, amit a hét folyamán tanultunk, majd egy közös tánccal zártuk a hetet. Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a tábor megvalósításához és lebonyolításához.
Táborvezetők: Kacsó Edina, Kele Lídia, Palkó Margit és Tamási Emese