Bartók Béla Elméleti Líceum

Áldott húsvéti ünnepeket!

A Bartók Diákszínpad március 31-e és április 2-a között turnéra vitte az Izék – Játék Tízparancsolattal című előadásukat
Három helyszínen léptünk fel. Az első megállónk Székelykeresztúr volt. Ott töltöttük az első éjjszakát, majd másnap délben léptünk színpadra. Ez után rögtön indultunk tovább Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Főgimnáziumba, ahol még aznap este újra felléptünk. Az utolsó állomás Kolozsvár volt, ott a harmadik nap mutattuk be a darabunkat a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Mindhárom helyen nagy vendégszeretettel fogadtak minket, Székelykeresztúron még a Berde Mózes Unitárius Gimnázium történelmi oldalát is megismerhettük.
Ahány előadás, annyi féle közönség, de mindegyik helyen nagy tapssal jutalmaztak minket.
Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk a színfalak mögött, de ahogy a színpadra léptünk, a rekfelktorfény alatt mindenki a legjobb formáját próbálta hozni. Megtanultunk gyorsan alkalmazkodni az új helyszínekhez, színpadokhoz és öszzedolgozni a stresszhelyzetekben.
Nagyszerű élményekkel tértünk haza és alig várjuk a következő előadásunkat. Körútunkon velünk tartott Molnos András Csaba, a csapat mentora és Domschy Mercédesz.
Köszönjük az iskoláknak a meghívást és a Bartók Béla Alapítványnak az utazási támogatást.
A csapat nevében Farkas-Erdély Kinga

 

 
 
 
 
 

 

Kudor Laura egy újabb versenyen is megcsillogtatta programozási tudását. A Temesvári Műegyetem által szervezett Alexandru Rogojan informatika versenyen dicséretet kapott, amivel felvételi vizsga nélkül bejutott a számítástechnika-mérnöki szakra. Közben már készül a Bolyai Farkas Multidiszciplináris Tantárgyverseny országos szakaszára.
Konti Ákos Barna az informatika olyan területével is foglalkozik már második éve, amely nem szerepel a tananyagban. Az AcadNet alkalmazott informatika olimpiászon, hálózatok kategóriában megyei elsőként jutott tovább az országos szakaszra. Az eddigi eredménye alapján vizsga nélkül, interjú alapján nyerhet felvételt az ország bármelyik informatika egyetemére.
Nagy gratuláció mindkettőjüknek, és kívánunk sikeres felkészülést az országos versenyekre!
Virginás-Tar Judith informatikatanár

A projekt a III. Lépésről lépésre osztály 600. napjára készült.
Tanítók: Stan Orsolya és Apró Julianna

Március 31-én az Emanuil Ungureanu Liceumban szervezték meg a sakkolimpia megyei szakaszát. Iskolánkat két diák képviselte: az 5-8. osztályos korosztályt Bekő András, ő 6.helyet érte el és a 9-12. osztályos korosztályt pedig Moldovan Alex, aki a második lett a tornán, Alex alig fél ponttal maradt el az országos bajnokságra továbbjutó első díjazottól!
Gratulálunk mindkettőjüknek! Jó játékot továbbra is!
Tudósító: Bakos Levente, a sakk kör vezetője

A temesvári Belvárosi Református Gyülekezet Csemete bábcsoportja, a keresztény világ legnagyobb ünnepének közeledtével, bemutatta iskolánk óvodai és elemi tagozatának a Vörös Valér és a tojások című bábdarabot.A mese a ravasz rókáról, Vörös Valérról szól, aki ellopja Piri tyúk húsvéti tojásait, miközben a házőrző, Burkus kutya elalszik. A gyerekek együtt izgultak, hogy a tojások visszakerüljenek, miközben a történet a bűnbánat, a szeretet és a megbocsátás üzenetét is életre keltette. A bábcsoport tagjai: Simonfi Ágota (VII.B), Demeter Zsófia (VIII.B), Kaizler Dóra-Henrietta (IX.MB), Bajkai-Fábián József (IX.MB) és Tamássy Dávid (X.KG). Köszönet nekik és mindazoknak, akik az előadások létrejöttét segítették: Demeter Sándor, Demeter Enikő, Gergely Krisztina és Szabó Csaba.
Áldott húsvéti ünnepet mindenkinek!

Március 13-án zajlott a kisebbségi oktatásban tanuló diákok számára szerveztek román nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakasza. A verseny során a diákok nemcsak a nyelvtani és szövegértési ismereteiket mutatták be, hanem irodalmi elemzésekben és kreatív írásban is bizonyították tehetségüket.
A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai kíváló eredményeket értek el ebben a tanévben is. Szeghalmi Erika (VII. A), Gál Abigél (X. TT), Kaba Elza (IX. MI), Craioveanu Ágnes (VIII. B), Kudor Laura (XI. MI), Tătaru Ervin (XII. BK) első díjban részesültek. Második díjat érdemeltek: Gáll Laura (VIII. A), Deac Cristian-Endre (XII. KG), Stanciu Ana (XII. BK) és Gáspár Lehel (XI. MI). Harmadik helyet Oláh Anna (XII. BK) kapta.
Az országos szakasz Szatmárnémetiben zajlik, április 15-18 között. Megyénket Szeghalmi Erika (VII. A), Gál Abigél (X. TT), Kaba Elza (IX. MI), Craioveanu Ágnes (VIII. B), Kudor Laura (XI. MI), Tătaru Ervin (XII. BK), Deac Cristian-Endre (XII. KG), Stanciu Ana (XII. BK) és Oláh Anna (XII. BK) képviselik.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik!
Tudósító: Moldoveanu Melinda

Több mint 100 gyerek jött el a szombati Húsvétváró játszóházba. Számos tojásfestő technikát próbálhattak ki, alkalom volt több ötletes húsvéti díszítőelemet is készíteni az ünnepre készülve. Volt, aki a kézimunka helyett inkább a Beebotos pályákat választotta, volt aki az olvasókuckóban keresett kedvére való könyvet. A legkisebbek számára Babusgató foglalkozást tartottunk. A játszóház ezúttal örömtánccal zárult.
A program megvalósításában együttműködő önkéntes csapat tagjai:
Műhelyvezetők: Bálint Nicola, Bokor Anna, Bozsó Margit, Crepelca-Kovács Beatrix, Czilli Anna, Kele Lídia, Maskulik Réka, Molnár Kármen, Pásztor Réka és Tekla, Péter Bernadett, Péter Szilvia, Szász Margit és Boglárka, Simonfi Noémi.
Foglalkozásvezetők: Bereczki Klára, Ferencz Melánia és Major Gabriella
Szervezők: Tamási Emese (koordináció), Ehik Brigitta, Erdei Ildikó, Pál Krisztina és Bálint Zsolt
📷: Szendrey Beatrix
Köszönjük mindenkinek! Jó ünnepre készülődést kívánunk!

Iskolánk névadója, Bartók Béla napja alkalmából, március 26-án került sor a Sziporka gyermekújság által meghirdetett „Bartók Béla nyomában” kreatív fogalmazásverseny díjazására. Az eseményen 14 IV. – és 9 II. osztályos ügyes és fantáziadús kisdiák vett részt, akik írásaikban Bartók életét és munkásságát fonták történetté. A díjazott tanulók örömmel vették át elismeréseiket, a rendezvénypedig méltóképpen ünnepelte a zene és az alkotás szeretetét.
Díjazottaink:
IV. osztály-I. helyezést ért el Kása Hanga, II. Csűry Márk és Géczi Márk, III. Jula Karola, valamint dicséretben részesült Lőrincz Dávid.
II.osztály – I.díjban részesült Balázs Edvin-Zalán, II. Bonomi Vilmos-Krisztián, III. Varga-Piatek András-Stefan, valamint dicséretet Bucovicean Felix kapott. Felkészítő tanítók: Bakos Ágnes, Balázs Melinda, Kasza Gabriella, Milos Edit, Pál Krisztina és Tasi Ottilia.
Sok szeretettel gratulálunk minden ügyes és kreatív kisdiáknak!
Kasza Gabriella programfelelős

Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittan Olimpia megyei szakasz – 2026. március 21.
Résztvevő diákok: Maskulik Zsolt (VI.A), Floca Ádám, Luda Hanna (IX.TT), Portik-Kocsi Melinda (IX. BK), Micu Simina Maria Ana (IX.KG), Lazăr Adelin (X. MI).
Gratulálunk és sok sikert kívánunk Luda Hannának és Lazăr Adelinnek az országos olimpián, aminek Csíkszereda ad otthon, április 17-19 között.
Miklós Renáta vallástanár

2026. március 21-én került megrendezésre iskolánkban a Magyarságismereti Tantárgyverseny megyei szakasza. Az eredmények alapján a VI. osztályból Nagy Dominik és Péter Nimród képviselik iskolánkat és Temes megyét az országos döntőn, a VII. osztályosok közül Fórika Tímea és Szabados Csenge jutottak tovább a rangos megmérettetésre.
Az országos döntőre májusban kerül sor Szilágysomlyón, a Báthoryak ősi fészkében.
Sok sikert kívánunk versenyzőinknek!
Felkészítő tanárok: Bodis Dóra és Fodor Enikő

2026. március 5-én zajlott a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny megyei szakasza az elemisták számára. Iskolánk adott otthont e versenynek. Tizenegy ügyes harmadikos, köztük két kisdiák az Újszentesi Általános Iskolából, valamint ugyancsak tizenegy negyedikes tanuló mérte össze tudását. A tökéletes tollbamondás és a komplex feladatok megoldása, no meg szép magyar nyelvünk szólásainak/ közmondásainak ismerete előnyt jelentett a pontszerzében.Oklevélben részesültek: Lazăr Evelin (III.SBS), Keresztes Pelbárt (IV.H.) III. helyezettek, Răducan Sara-Emilia (III.SBS), Bogdan Szofia (IV.SBS) II. díjasok. Bekő Tímea (III.H) és Ambrus Albert (IV.H) I. helyezést értek el, és ők fogják Temes megyét képviselni az országos megmérettetésen 2026. április 25-én Nagyváradon. Sok sikert kívánunk !
Köszönöm minden résztvevő gyerekek odaadó munkáját, a tanítóknak a hozzáállást, felkészítést!
Bakos Ágnes-Mónika tanító, megyei szervező

Accessibility Toolbar