Bartók Béla Elméleti Líceum

Óvodai beiratkozás a 2026-2027-es tanévre

Nagy izgalomban telt május 7-9. között a református tantárgyverseny országos szakasza, amelynek idén a kincses város, Kolozsvár adott helyet. Iskolánk három diákkal vett részt ezen a megmérettetésen, a 7. osztályosokat Demeter Ágoston, a 8. osztályosokat Demeter Zsófia és 9. osztályosokat Horváth Ákos képviselte. A versenyzés mellett ifjúsági programokon, interaktív városnézésen, kiránduláson és még táncházban is részt vettünk.
A diákok ügyesen helyt álltak, Horváth Ákos különdíjban is részesült.
Minden résztvevőnek szívből gratulálok!
Fazakas Enikő, felkészítő és kísérő tanár

2026.május 7–9. között a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola adott otthont a Magyar Kisebbség Történelme és Hagyományai Tantárgyverseny országos szakaszának. Temes megyét a Bartók Béla Elméleti Líceum négy diákja képviselte: a VI. osztályból Nagy Dominik és Péter Nimród, a VII. osztályos kategóriában Fórika Tímea és Szabados Csenge.
A verseny első része írásbeli felmérésből állt, míg a második részben a versenyzőknek egy történelmi jelenetet kellett előadniuk. Diákjaink ügyesen és bátran helytálltak, ezért büszkék vagyunk rájuk.
Jó érzésekkel tértünk haza erről a tartalmas rendezvényről, hiszen nemcsak versenyeztünk, hanem sok új ismerettel is gazdagodtunk. Szilágysomlyó a Báthory család ősi fészke, itt született Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király. A város történelmi jelentőségét tovább növeli, hogy Bem József is megfordult itt.
Kirándulásunk során meglátogattuk Porolissumot is, amely Dácia legészakibb római települése volt. Sétálhattunk az egykori római úton, és körbejárhattuk az ókori arénát is.
Szép élményekkel, maradandó emlékekkel és értékes történelmi ismeretekkel gazdagodva tértünk haza. Felkészítő tanárok: Bodis Dóra és Fodor Enikő

A diákok egyik kedvelt matematikaversenye a Csillagszerző. Ennek országos döntőjére került sor május 8-10-e között Nagyváradon.
A tanév folyamán lezajlott négy levelező szakasz, majd a megyei döntő eredményei alapján három diák utazhatott Nagyváradra, hogy számot adjon tudásáról.
Idén is szép eredmények születtek:
1. Szövérdfi-Szép Noémi (6.B) Csillagszerző II. díj, Minisztériumi III. díj
2. Péter Barnabás (7.A) dicséret
3. Vancea Sara (5.A) különdíj.
Sok munka, szép eredmények, nagy-nagy elismerés nekik !
Felkészítőik Szilveszter Ibolya, Albert Etelka, Păcurar Mária tanárnők.
Kísérő tanár: Vancea Simona
Megyei versenyfelelős: Albert Etelka

​A napokban különleges élményben volt része iskolánk második Lépésről lépésre osztályos tanulóinak: örömmel tettünk eleget az újszentesi iskola másodikosainak meghívásának. Április 24-én a két közösség egy közös irodalmi kalandozáson vett részt, amelynek középpontjában a mesék és az alkotás öröme állt. ​A nap fénypontja a Repülő bicikli című meséskönyv írónőjével, Laslavic Tímeával való találkozás volt. Diákjaink nagy lelkesedéssel készültek az eseményre: előzetesen elolvasták a könyv meséit, színpompás rajzokat készítettek a történetek ihletésében, majd egy közvetlen hangulatú „kérdezz-felelek” óra keretében ismerkedtek meg az írói alkotófolyamattal. ​A gyerekek kreativitása a gyakorlatban is megmutatkozott, amikor csoportokban új mesebefejezéseket találtak ki, majd egy izgalmas kvíz keretében adtak számot tudásukról. Az eseményt személyes dedikálás zárta, így minden kisdiák egy névre szóló emlékkel térhetett haza.
​A szellemi kalandok után a természeté volt a főszerep. A házigazdák, Török Edit tanítónő vezetésével, egy hangulatos sétára hívtak minket a közeli vadászerdőbe, amely a könyv egyik valós színhelye. A séta nem csupán mozgás volt: a gyerekek egy erdei kincsvadászat során fedezték fel a természet szépségeit, egészen a faluvégi tóig haladva.
​E kellemes találkozás csodás emlékké alakult, a diákok összebarátkozva egymással, közös élményekkel gazdagodtak.
​Tanítók: Balázs Melinda Enikő és Kasza Andrea Gabriella
A programon részt vett Prosenszki Róbert, az iskolánkban tevékenykedő Petőfi ösztöndíjas is.
Köszönjük a lehetőséget és a szívélyes fogadtatást az újszentesi közösségnek!

Nagyvárad adott helyszínt az idei Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntő szakaszának április 25-én. Temes megyét a harmadikos Bekő Timea és a negyedikes Ambrus Albert képviselte. Elmondásuk szerint érdekes feladatokat oldottak, ahol a magyar nyelv alapos ismerete, a nyelvi fordulatok felismerése, a szólásokban és közmondásokban való jártasság előnyt jelentettek. A verseny lezajlása után meglátogatták a Szent László bazilikát, a Püspöki palotát, ahol régi egyházi tárgyakat, festményeket és még Sissi királyné számára berendezett szobát is láttak. A délután megszervezett díjátadó ünnepségen mindketten részvételi oklevelet kaptak, Albert 8. helyen végzett.
Gratulálunk, büszkék vagyunk rájuk!
Bakos Ágnes-Mónika, megyei szervező

A BOKRÉTA Búzavirág citeracsoportja Nagykikindán vendégszerepelt május 5-én a helybeli alapfokú zeneiskola meghívottjaiként. Lelkes közönség és nagyszerű vendéglátás tette igazi élménnyé ezt a kiruccanást.
Csoportvezető: Szabó Ferenc

Helyszín: Bartók Béla Elméleti Líceum
Időpont: május 13, 17:00

A Tehetségmustra egy olyan inspiráló rendezvény, ahol megismerkedhetünk néhány, az iskolában működő tehetséggondozó körrel. A cél, hogy teret adjunk a tehetséggondozásnak, és megmutassuk, milyen lehetőségei vannak a kreativitásfejlesztésnek, az érdeklődés kiteljesedésének nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is.
Vannak olyan körök, ahol ki is próbálhatod magad, és olyanok, ahol megfigyelheted a résztvevők munkáját.
Mindenki találhat kedvére valót!

Citerapróba kezdőknek Szabó Ferenc tanító bácsival a multifunkcionális teremben
Bátor hangok – az V. osztályos Dumakaland csapat bemutatkozója a 23-as teremben
Légy ma te is Öko sulis! – Kinga tancival a szabadtéri osztályteremben
Irodalomterápiás foglalkozás szülőknek Molnos Ildikóval a 15-ös teremben
Nemezelés-bemutató Câmpianu Mónival az ebédlőben
Grafika kör Nüszl Böbével a 10-es teremben
Játékos programozás Vancea Simivel a 4-es teremben

A körök után 18,30-tól mindenkit várunk a Gitár Jamre, azaz a gitározó diákok közös fellépésére a hátsó udvaron, majd falatozással, beszélgetéssel zárjuk a Tehetségmustrát!

Várjuk a jelentkezőket május 12-ig!

Jelentkezés és további részletek az iskola honlapján: https://www.bartok.ro/tehetsegmustra-bepillanto-a-tehetsegkorok-tevekenysegebe/

Tehetséggondozó kör Foglalkozásvezető Helyszín Kinek szól? Bejelentkezés
Próbáld ki a citerát!
citerapróba kezdőknek
Szabó Ferenc multifunkcionális terem Kezdő kicsiknek és nagyoknak https://forms.gle/HngAU6mVezunghyt5
Dumakaland – Bátor hangok
– az V. osztályos csapat bemutatkozója
Fodor Enikő 23-as terem Érdeklődő diákok, szülők https://forms.gle/QYhKK8LQMZRk48zZA
Légy ma te is Öko sulis! Vinczeffy Kinga szabadtéri osztályteremben Elemis diákok https://forms.gle/ieVvCKC5wWq1zdaA9
Irodalomterápiás foglalkozás Molnos Ildikó 15-ös terem Felnőttek https://forms.gle/YTHeNwsimz6DHkG96
Nemezelő szakkör – bemutató Câmpianu Mónika ebédlő Korosztálytól független https://forms.gle/WTTVmokvXGFJh83h8
Grafika kör Nüszl Erzsébet 10-es terem Korosztálytól független https://forms.gle/EhCaMsHWoC48ybDw9
Játékos programozás Vancea Simona 4-es terem III-VI. osztály https://forms.gle/nooPE8jkEM5YcaQ17

Április 30-a és május 3-a között zajlott a VIII. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny az V-VIII. osztály számára, amelyet idén Magyarországon, Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben szerveztek meg. A rangos eseményen Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Magyarország legügyesebb matematikát kedvelő diákjai vettek részt. Az erdélyi csaptaban három bartókos diák is részt vett: Szövérdfi-Szép Noémi (VI.B), Szász Timea (VI.B) és Fórika Tamás (VIII.A).
A versenyen Szövérdfi-Szép Noémi II. díjban részesült, Szász Timea pedig III. díjban.
Noémi és Timea matematikatanára Szilveszter Ibolya.
Szívből gratulálunk! További sok sikert kívánunk! 🌞
Szász Timea így számolt be az eseményről:
„A verseny két fordulója mellett lehetőségünk volt meglátogatni a planetáriumot és Kecskemét nevezetességeit, majd egy 40 kérdésből álló feladatlapot is ki kellett töltenünk. A feladatmegoldások bemutatása után nagy reménnyel vártuk az eredményhírdetést és a másnapi díjkiosztót.
Szép eredményekkel és tartalmas élményekkel tétrünk haza.
Köszönjük a tanárainknak és további sok sikert kívánunk mindenkinek!”

„Nem tud úgy szeretni a világon senki,
Mint az édesanyám tud engem szeretni…” József Attila
A Lépésről lépésre III. osztály tanulói május 4- én délután Anyák napi ünnepélyt tartottak. A gyerekek verses-zenés összeállítással, saját készítésű kézimunkákkal, fogalmazásokkal kedveskedtek az édesanyáknak, megköszönve nekik a sok szeretetet, fáradozást, támogatást, bíztatást és gondoskodást.
Osztálytanítók: Apró Julianna és Stan Orsolya

Április 17-én került sor iskolánkban a pedagógok számára szervezett gyakorlatorientált workshopra Vitus Bulbuk Emese, kolozsvári logopédus és pszichoterapeuta vezetésével. A Tanulási zavarok az iskolában – diszlexia és ADHD pedagógusszemmel workshop célja az volt, hogy a résztvevők árnyaltabb képet kapjanak ezekről az egyre gyakrabban megjelenő eltérésekről, felismerjék azok iskolai jeleit, és olyan szemléletet, valamint gyakorlati kapaszkodókat kapjanak, amelyek a mindennapi pedagógiai munkában is közvetlenül alkalmazhatók.

Accessibility Toolbar