Bartók Béla Elméleti Líceum

Nyári önismereti tábor ifjú önkénteseknek

Idén július 17-e és 20-a között szerveztük meg a Zolti Képzési Központban a nyári önismereti tábort az Integratio Alapítvány önkéntesei számára. Az idei tábor az önelfogadásról szólt. Nehéz másokat megérteni, elfogadni és szeretni, ha magunkat nem tudjuk elfogadni és szeretni. Ezt a munkát érdemes belülről indítani és elkezdeni más szemmel tekinteni a saját személyünkre, megértőbb és empatikusabb hangon beszélni saját magunkkal még akkor is, ha olykor kudarcot vallunk vagy hibázunk.
A négy nap alatt volt lehetőségünk beszélni a kritikáról és az önkritikáról, a határaink elfogadásáról, az elismerés és a bíztatás fontosságáról. Tudatosult bennünk az, hogy motivációt és az önbizalmat nem a kritika, hanem a támogatás táplálja és növeli.
A komoly lelki munka mellett maradt idő pihenésre, filmnézésre, beszélgetésekre, sportolásra is és az őszi programok előkészítésére.
A tábor utolsó estéjén a tábortűz mellett összegeztük a tábor élményeit:
„Jó élmény volt olyan témákról beszélgetni, amelyekről az iskolában vagy a mindennapokban ritkán esik szó. Elgondolkodtató volt.” (Szendrey Bea)
” A tábor érdekes volt, mert olyan témákat beszéltünk àt, amikre nem gondoltam mostanáig. Nagyon tetszett!” (Vad Natália)
„Nekem nagyon tetszett a tábor, sok dolgot tanultam arról, hogy hogyan fogadjam el és vigyázzak önmagamra. Úgy érzem, hogy egy biztonságos közösség alakult ki, ahol nyíltan beszélgettünk és megismertük egymásnak egy másik oldalát is. Ez a tábor jót tesz a léleknek és elgondolkodtat olyan kérdéseken, amelyekről a hétköznapokban nem igazán beszélünk. (Farkas-Erdélyi Kinga)
Köszönjük az örökké szóló emlékeket!
A nyári tábor a Projektközpont által támogatott KultúrPéntek projekt egyik tevékenysége.
Programvezetők: Băruța Krisztina pszichoterapeuta és Anka Erika ifjúsági vezető.