Bartók Béla Elméleti Líceum

Kiemelkedő eredmény a XXXII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen

 
A XXXII. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, amelyet iskolánk, a Bartók Béla Elméleti Líceum szervezett, egy rangos verseny, ahol nagyon jól felkészült diákok versenyeztek Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról és Kárpátaljáról. A versenyzők között volt Péter Hanna, XII.o. tanuló is, aki iskolánkat, megyénket is képviselte. Hanna nagyon ügyesen teljesített a versenyen: a harmadik legnagyobb pontszámot érte el korosztályában, teljesítményére NMMV második díjat és aranyérmet kapott, a Bolyai Szakkollégium különdíját, a Sapientia Tudományegyetem különdíját valamint a Nyugati Tudományegyetem Informatika karának egyik különdíját is megkapta.
Péter Hanna hét alkalommal versenyzett az országos fordulón, (a világjárvány alatt nem szervezték meg) és négyszer jutott el a nemzetközi fordulóra. Mindig hozott valami elismerést. A mostani volt a legkiemelkedőbb eredménye.
Nagy gratula Hannának!
Felkészítő tanára,
Păcurar Mária

Accessibility Toolbar