Idén is lehetőséget kaptunk arra, hogy részt vegyünk a IV. Összmagyar Középiskolás Táborban Sátoraljaújhelyen. Csapatunk 27 diákból állt, kísérőink Anka Erika tanárnő és Paduraru Szilvia. Izgalommal vártuk a tábor minden napját, mivel volt is miért. Négy különböző csoportban szerveződve vettük részt a gazdag programon: megnéztük a Borsi Rákóczi kastélyt és a Fűzéri várat, a kalandpark kihívásait teljesítettük, kipróbáltuk a sárkányhajózást és különféle előadásokon vettünk részt. A maradék szabadidőnkben jutott egy kis idő lubickolásra, röplabdázásra vagy egyéb sportokra is. A tábor fénypontja a “Ki mit tud” volt, minden csapat egy pár perces előadást tartott, amit a hét folyamán állítottak össze. A táborzáró nagy bulin mindenki jól érezhette magát az új barátai körében. Köszönjük!
Az elnökség nevében, Szentmiklósi Anna és Nagy-György Csaba