Bartók Béla Elméleti Líceum

Állásfoglalás

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
➡️ÁLLÁSFOGLALÁSA⬅️
Románia Kormánya közoktatást érintő válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásait illetően.
➡️A közoktatásban dolgozó romániai magyar pedagógusok nyitottak arra, hogy szolidaritást vállaljanak az ország gazdasági helyzetének javítását szolgáló méltányos és szükséges intézkedéseinek foganatosításában, de nem tudunk szolidaritást vállalni olyan intézkedések alkalmazásával, amelyek tanintézményeink létét, működését, a minőségi oktatás körülményeit, kollégáink és tanítványaink jóllétét, a romániai (magyar) oktatás jövőjét lehetetlenítik el.
➡️Meggyőződésünk, hogy egy társadalom válságkezelő intézkedésének legfontosabb, már rövid- és középtávon pozitív társadalmi hatást gyakorló, illetve hosszútávon a gazdasági növekedésben is jelentős eredményt előidéző intézkedése a közoktatás kiemelt támogatása és erősítése lehet.
➡️Ennek szellemében határozottan úgy gondoljuk, hogy a tanintézmények és osztályok/csoportok diáklétszámainak, valamint a pedagógusok óraszámainak a tervezett növelése nem idéznek elő a válságkezelésben számottevő gazdasági, fenntarthatósági eredményeket, ellenben rendkívüli mértékű negatív hatást gyakorolnak az iskolai oktatás és nevelés minőségére, hatékonyságára.
➡️Határozott véleményünk, hogy ezen intézkedések rövid idő alatt történő erőltetett alkalmazása a közoktatást általános válságba taszítják, a tanintézményeinkben eddig is tapasztalt nevelési jellegű problémákkal, nehézségekkel, kihívásokkal és jelenségekkel (sajátos nevelési igényű diákok fejlesztése, az iskolai erőszak és függőségek megelőzése, felzárkóztató, differenciáló fejlesztői tevékenységek hatékony alkalmazása, tehetségápolás lehetőségei stb.) történő megküzdés lehetőségeit rendkívüli mértékben ellehetetlenítik, számos intézmény-fenntartási gondot és a zajló fejlesztési projektek implementációjának sikertelenségét okozhatják.
➡️A pedagógusok heti tanítási óraszámának növelése, az óraszám-kedvezmények csökkentése nagyobb régiséggel rendelkező pedagógusok esetében, a tanintézményvezetők, tanfelügyelők katedra kötelezettségi óraszámainak az indokolatlan nagymértékű növelése, valamint a kezdő pedagógusoknak folyósítható bérezési kedvezmények csökkentése hozzájárulnak a pedagógus utánpótlás válságának további mélyüléséhez, a rendszerben oktató pedagógusok szakmai kiégésének fokozódásához, a felelősségteljes iskolai menedzsment hatékonyságának az ellehetetlenítéséhez, számos eredményes és életképes magyar tanintézmény összevonásához, illetve többezer pedagógusi állás megszűnéséhez vezetnek.
➡️Mindezek szellemében teljes mértékben és teljes egészében elutasítjuk a kormány a közoktatást érintő „válságkezelő” intézkedési tervezetét, s arra biztatjuk politikai döntéshozóinkat és jogalkotóinkat, hogy képviseljék az érvényben levő Közoktatási Törvény előírásainak az alkalmazását, illetve kizárólag olyan módosító kezdeményezéseket támogassanak, amelyek akár válságos időkben is, a közösségeink tagjainak jóllétét, a minőségi oktatás mindennemű feltételeit biztosítani képes közoktatáspolitikára alapoznak.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége.
2025. július 6.