Bartók Béla Elméleti Líceum

DÖK műhelytábor

A DÖK műhelytábor megszervezése egy több mint két évtizedes hagyomány az iskolánk diákjai életében. Ilyenkor a diákvezetők, az aktív DÖK tagok és a diákönkormányzat iránt érdeklődő kilencedikes diákok ismerkednek, együtt tanulnak, ötletelnek, elemeznek, terveznek.
A műhelytáborra október 9-10-én került sor a Zoldi Képzési Központban. Pénteken csapatösszerázó játékokkal/feladatokkal kezdődött a program, ezután rövid képzések következtek a diákönkormányzat és a MAKOSZ munkájáról.
Az est fénypontja mindig a DÖKopoly társasjáték, melynek mindig más témája van, idén a Cirkuszra esett a választás.
Szombaton folytatódtak a képzések, a diákok új ismereteket szereztek a rendezvények szervezéséről és lehetőségük volt egy-egy új rendezvényt is megtervezni. Alkalom adódott a csapatmunkára, az együttműködés gyakorlására, a DiNaMit játékra, sőt még egy rövid vitakörre is.
Bízunk benne, hogy a diákok az itt szerzett ismereteket, készségeket majd jól kamatoztatják az idei tanévben!
Kísérő tanárok: Magyar Petra és Máthé Beatrix (Dök felelős tanárok).
A DÖK műhelytábor támogatóI: Bartók Béla Alapítvány és Communitas Alapítvány.

Accessibility Toolbar