Bartók Béla Elméleti Líceum

A Dobbantó Néptánccsoport Horvátországban

Élményekben gazdag utazáson vett részt augusztus 28-a és 30-a között a Dobbantó Néptánccsoport: első alkalommal járhattunk Horvátországban, ahol Eszéken (Osijek), a 27. Eszéki Magyar Napon léptünk színpadra két nagyon kedves koreográfiánkkal.
Nagy izgalommal készültünk erre a fellépésre, és hatalmas öröm volt számunkra, hogy táncainkkal mi is részesei lehettünk ennek a szép magyar közösségi ünnepnek. Ismét megtapasztalhattuk, hogy a népzene és a néptánc nem ismer határokat: összeköt bennünket, bárhol is éljünk. A közönség vastapssal jutalmazta a táncosok énekeit, táncait.
Az utazás természetesen nemcsak a fellépésről szólt. Útközben egy különleges helyszínt fedezhettünk fel: a mohácsi csata történelmi helyszínének közelében egy egyedülálló vízi- és taposómalmot is meglátogattunk. Szombaton meglátogattuk az eszéki állatkertet is, így az utazásunkba a tánc és a közösségi élmények mellé egy kis történelem, természet és felfedezés, valamint fürdőzés is belefért.
Sok-sok élménnyel, közös nevetéssel és szép emlékekkel tértünk haza.
Köszönjük a meghívást, a Népkör Magyar Kultúregyesület szeretetteljes fogadtatását és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Dobbantó Néptánccsoport első horvátországi útja ilyen emlékezetes legyen!
Reméljük, még sok hasonló közös élmény vár ránk!
Balogh Tünde és Palkó Margit csoportvezetők
 

Accessibility Toolbar