Miután tavasszal a bartókos diákok játrak Budapesten, a Szinyei Merse Pál 10. osztálya 2026. október 19-21-e között Temesvárra látogatott a Bartók Béla Elméleti Líceumba, ahol a 10-es reál osztály fogadta őket. A budapesti csapat tanulmányútja Kecskeméten kezdődött, ahol meglátogatták a helyi állatkertet. Délben, Temesváron a lelkesen fogadtatás és az ebéd után a nagy csapat együtt ellátogatott Parácra, a világszinten is egyedülálló, körülbelül 7000 éves újkőkorszaki kultikus helyszínen létrehozott Neolitikus Szentélybe, ahol Kopeczny Zsuzsa régész szakszerű vezetésével megtekinthették az adott korra jellemző épületeket és tárgyakat. A látogatás után a temesvári diákok vezetésével a budapesti diákok felfedezhették Temesvár egyes részeit.
Kedden, az Al-dunai kirándulás első helyszíne Orsova volt, ahol motorcsónakra szálltak és meglátogatták a Kazán-szorost a Dunáról. Miközben nézték a mellettünk magasodó hegyeket, és a csodálatos vizet, lehetőségük volt az ismerkedésre is. Ezután ellátogattak az orsovai katolikus templomba és meghallgatták az építésének okait és jelentőségét. Ebéd után megtekintették a Vaskapu múzeumot, ahol egészen közelről megnézhették a turbinákat. Hazafele Karánsebesen is megállt a társaság, majd a vacsora után Temesvárra utaztak.
A tanulmányút következő napja Temesvárról szólt: reggel bemutatták a Szinyeiseknek a Bartók Béla Elméleti Líceumot, ahol dr. Erdei Ildikó iskolaigazgató rövid előadást tartott a szórványmagyarságról és a régió magyar nyelvű oktatásáról. Az iskolalátogatás után Kiss Ferenc földrajz szakos tanár vezetésével megnézték a felújított Józsefvárosi víztornyot, majd a város magyar kulturális értékeivel és építészeti örökségével ismerkedtek. Délután alkalmuk volt egy Picasso-kiállítást is megnézni, amely révén jobban megismerhették a festő életét és műveit, majd az iskolában közös játékkal és sporttal zárul a nap.
Csütörtökön a budapesti diákok búcsút vettek Temesvárról és hazafele indultak. Nagyon kellemesen telt el a közös tanulmányút, rengeteget láttak, tanultak, nevettek és barátkoztak mind a diákok, mind a peadgógusok.
Programfelelős tanárok: György Gabriella, Szalkay Csilla (Szinyei Merse Pál Gimnázium), Mauzer Erika, Orosz Sándor, Simonfi-Harkay Gabriella, Valkai Előd és Virginás Tar Judit (Bartók Béla Elméleti Líceum)
Tudósító: Ninaci Eszter
