Labda, homok, kreativitás, nevetés: vastapssal zárult a Röplabdázók bejárótábora, mely rögtön a vakació első hetében maximum energiàval megnyitotta a bejáró táborok sorát! A táborozó diákok hihetetlen energiával és lelkesedéssel vetették bele magukat a programokba.
A hét legfőbb küldetése a röplabdázás elsajátítása volt. A gyerekek az alapoktól indultak, naponta tanulgattuk, gyakoroltuk a különböző technikai elemeket, erősítő gyakorlatokat végeztünk, játékosan fejlesztve a labda ügyességüket. Büszkén jelentjük, hogy a hét végére már igazi kis profikként adogatták a labdát! Hogy még izgalmasabb legyen a táborunk, a valódi strandröplabda-pályát is birtokba vettük, ahol a homokban vetődve, hatalmas meccseket játszva tesztelhették a frissen tanult technikákat.
A nagy meccsek között természetesen az energiát is pótolni kellett. A gyerkőcök nemcsak megették, de maguk is készítették a finom uzsonnákat, ami különösen jó hangulatban telt – a közös alkotás az asztalnál is összehozta a csapatot.
Amikor pedig épp nem a labda pattogott, előkerültek a színes fonalak, gyöngyök, festékek: a délutáni kézműves foglalkozásokon csapat logót és szebbnél szebb, kreatív pólókat festettek maguknak, röpi témájú kulcstartót fűztek, röplabda formájú gyertyát öntöttek maguknak, csodás színes, karkötők születtek, amiket a gyerekek büszkén vihettek haza.
Egy végtelenül kellemes, vidám és sikeres hetet zártunk. Külön öröm volt látni, hogy a tábor sikeréhez minden gyermek hozzátette a maga jókedvét, segítőkészségét és csapatszellemét. Igazi közösség kovácsolódott össze!
Nagyon büszkék vagyunk a táborozókra, hogy a nagy meleg ellenére, napról napra ügyesedtek és reméljük, hogy sikerült még jobban megszerettetni velük ezt a szép sportot – a röplabdát – és majd a jövőben is lelkesen gyakorolni fogják!
Kellemes, élménydús vakációt kívánunk minden röpis táborozónak!
Táborvezetők: Muresan Noémi és Kása Melinda