Április 24-én, Szent György napján a Hagyományos II.osztály élményekkel teli délelőttöt töltött a természetben. A programot a hagyományok és népszokások megismerésével kezdtük.
Megtudtuk, hogy Szent György napja régen az állatok első kihajtásának ideje volt, amikor a pásztorok először vitték ki a jószágokat a legelőre. Szó esett a hiedelmekről is, amelyek szerint
ez a nap különleges védelmet és szerencsét hozhatott az állatoknak és gazdáiknak.
A szabadban számos kreatív tevékenységben vettünk részt: kavicsokat festettünk, különböző színekhez illő leveleket és virágokat gyűjtöttünk, majd ezt követően mandalákat is készítettünk a természet adta anyagokból. A programot egy izgalmas „vulkánkitörés” kísérlete tette még emlékezetesebbé.
A délelőttöt közös játékkal zártuk a játszótéren. Jó hangulatban, sok vidám pillanattal gazdagodva tértünk vissza az iskolába.
Osztálytanító: Milos Edit