Beültettem kiskertemet a tavasszal...

Beültettem kiskertemet a tavasszal...

Sikeresen pályáztunk a Polgártárs Alapítvány által meghirdetett és a MOL Románia által támogatott Városi zöldövezetek programra (http://www.polgartars.ro/hirek.php?id=148). A támogatást nyert program célja a óvodások, kisiskolások környezettudatos magatartásának alakítása valamint az óvoda udvarának rendezése.

A program indítórendezvényére hétfőn, április 22-én, a Föld Napján került sor a Bartók Líceum I. Maniu utcai épületében, 12,15 órai kezdettel. Az eseményen az óvodások és kisiskolások virágokat ültettek, a projektcsapat pedig bemutatta a soron következő tevékenységeket: amíg a felnőttek az udvaron fognak szorgoskodni, padokat festeni, hintákat javítani, homokozót készíteni, addig a gyerekekkel környezetvédelmi projektet fogunk megvalósítani, mely több oldalról közelíti meg a környezet ápolásának a témáját és ami egy közös kiállítással zárul.Itt fontos helyet fog kapni a Kukatündér, melynek ökológiai-nevelő szerepe az, hogy szelektív hulladékgyűjtésre serkentse a gyerekeket, az újrahasznosítás jegyében. Ezek a tevékenységek az V. osztályosok közreműködésével lesznek kivitelezve.Ugyancsak a környezetvédelem jegyében különböző újrahasznosítható hulladékból fogunk barkácsolni játékokat a gyerekekkel.

Nemcsak a Föld Napján, hanem mindennapjaink számára is irányt adók a Föld napja himnuszából ismert gondolatok:

„Jó az élet, ha annak tekintjük, ami

Ha nem várunk tőle többet,

Mint amit adhat.

Jó a föld, ha nem veszünk el tőle mindent,

Csak annyit, amennyit magától adhat.

Szeresd a földet, óvjad, védjed,

Éltetőd!

Barabás Mónika, programfelelős

 





































































Eseménynaptár

Eseménynaptár
Augusztus
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator