Betlehemesek jutalomtábora

Betlehemesek jutalomtábora


Szeptember első hetében Hegyközszentmiklóson táboroztunk, ahonnan, bejárva a környéket, értékes emlékekkel gazdagodtunk.



Szerdán, érkezés után, a hegyközszentmiklósi fürdőbe látogattunk, amely gyógyvizéről messze földön ismert.

Csütörtökön egy lengő hídon mentünk át Kőrös felett, így értünk el a Nagy Magyar-barlanghoz, majd a Kőrösrévi barlanghoz túráztunk.

A pénteki nap első felét a hegyközszentmiklósi iskolában töltöttük, ahol kézműveskedtünk és megismerkedtünk az ökotábor témájául szolgáló lápos vidék védelmében tett lépésekkel, tervekkel, amelyekről Mocsár Irén tanárnő tartott nekünk előadást, majd a nap második felében a margittai kalandparkban akadálypályákat próbálhattunk ki.

A szombatot Székelyhídon töltöttük, ahol sokat sétálva bejártuk a múzeumot, a kastélyt, a Böjte Csaba által működtetett gyermekotthont és a Városi könyvtárat. Délután egy néptáncelőadást is megtekinthettünk.

Vasárnap délelőtt sokat játszottunk, majd délután elmentünk Sződemeterre, a Kölcsey Ferenc Egyházi Központba, ahol Kölcsey Ferenc életéről tudtunk meg több információt. Estefelé visszamentünk Székelyhídra, ahol mondern táncokat mutattak be a gyerekek.

Hétfő volt a visszautazás ideje. Reggeli után elindultunk és egy nagyváradi központlátogatást és fagyizást beiktatva délután megérkeztünk Temesvárra.

Köszönjük a sok, szép élményt Székelyhíd polgármesterének, Béres Csabának, akinek meghívására vettünk részt a színes programon, Mocsár Lászlónak, a Hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola igazgatójának, aki fáradtságot nem kímélve, nagy odafigyeléssel és szeretettel szervezte meg minden napunkat és kísért el bennünket és Murányi Attilának, aki oda-vissza szállításunkról gondoskodott. Köszönjük Fazakas Enikő és Miklós Renáta tanárnőknek, akik annak idején felkészítettek a betlehemes játékra és akik most elkísértek a jutalomtáborba.

A csapat nevében: Maskulik Réka


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Szeptember
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator