Hat csapat a ’89 blog-pályázaton

Hat csapat a ’89 blog-pályázaton


 



Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa '89 blog munkacímen blogpályázatot hirdetett általános és középiskolások számára a rendszerváltás témakörében. 4–5 fős csapatok jelentkeztek, akik személyes tapasztalatokat gyűjtve (az eseményekben érintett rokonoktól, ismerősöktől) internetes blogban (online napló, internetes napló) számolnak be mindarról, amit számukra a rendszerváltás, a forradalom jelent.

A pályázatra szánt blogokat a csapatok dinamikusan frissülő tartalommal látják el, aktuális dátumokhoz kapcsolódó korabeli események feldolgozásával. A blogok decembertől lesznek nyilvánosak a WordPress internetes oldalon, ahol lájkvadászat kezdődik a készülő munkákhoz. A beérkező pályamunkákat a zsűri tartalmi, kreativitási, esztétikai szempontok szerint fogja értékelni. Mindkét korosztályból a három első helyezett csapatot díjazzák, valamint a szakmai díjak mellett közönségdíjakat is kiosztanak 2021. február 15-én.

Iskolánkból hat csapat nevezett be, akiket mentorok segítenek: SZABAD FIÚK (Kabai Flórián, Kovács Roland, Moldoveanu Eduard, Tătaru Ervin – VII. A osztály) – mentor: Balla Ágnes; IDŐUTAZÓK (Fernengel Júlia, Oláh Anna, Riskó Hanna, Szentmiklósi Anna – VII. B osztály); KALÓZOK (Borbély Apor Levente, Deac Cristian Endre, Lazăr Róbert, Rzepecki Alexandru Dominik, Szűcs Erik Ferenc) – mentor: Balla Lóránt; FORRADALMÁROK (Csortán Fábián, Festő András, Ozsváth Dávid, Radó Christian – VIII. osztály); FŐNIX (Király Rebeka, Kis Istvánfi Kinga, Major Barna Péter, Makkai Gergő Botond – IX. osztály) és SZABADSÁG SZÁRNYAI (Benke Andrea, Cziprián-Kovács Kinga, Kuglis Albert, Szász Botond – X. osztály) – mentor: Fodor Enikő.

Drukkolunk. Sok sikert!

Balla Lóránt, magyartanár


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Május
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator