XVII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

XVII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

 


A Honismereti Szövetség mint mozgalom,  munkája során a Magyarország határain túl élő magyarság, valamint az anyaországban élő etnikai és nemzeti kisebbségek honismereti-helytörténeti tevékenységének támogatása   mellett  nagy figyelmet fordít a fiatalság kulturális irányú nevelésére is. Minden évben ősszel  rendezik meg az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, melyre  a főként történelmi és kulturális ismereteiket elmélyíteni szándékozó és nemzeti identitásukat megőrizni vágyó fiatalokat várják. Idén Szegeden került sor e rendezvénysorozatra október 27-30. között. A Bartók Béla Elméleti Líceum négy tizedikes tanulója: Bányai Brigitte, Bányai Blanka, Câmpianu Csenge és Stan Krisztina négy tartalmas napot töltött Szegeden és Makón, ahol számos magyarországi neves történész és egyetemi tanár előadását hallgatták meg. A résztvevő diákok korreferátumokat mutattak be szülővárosuk nevezetességeiről, megtekintették a szegedi Alvárosi templomot, a Hősök kapuját, a Dóm teret és a Széchenyi teret, Makón meglátogatták a József Attila Múzeumot, a Megyeházát, a Hagymaházat, a Hagymatikum Gyógyfürdőt, az Erdei János Sportcsarnokot és az Ortodox zsinagógát. A diáklányok felkészülését  Fodor Enikő történelem szakos tanárnő irányította, Molnos Ildikó osztályfőnök kísérte el őket.


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Július
H K SZ CS P SZ V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator