Színészkedés, játszás, jókedv!

Színészkedés, játszás, jókedv!

 


            Idén is sor került a Bartók Diákszínpad IV. Anyanyelvi Csapatépítő Szaktáborára, amely alatt több ügyes színészkedni, játszani vágyó középiskolás elkezdte jobban megismerni az idei évad előadásának szereplőit, majd a jeleneteket képzelték el és egyben már valósították is meg ezeket! A csapat vezetőjével együtt, Molnos András Csabával, és Orbán Enikő dramaturggal, a forgatókönyv írójával a Koós Károly Közösségi Központban gyűltek össze a kétnapos intenzív programra a hosszú hétvége alatt.


            Bevezető, csapatépítő és önfejlesztő játékokkal kezdődött első nap a program, majd felolvasták a készülő darabot és elképzeltük, hogyan is nézhetne ki ez egy mai színpadon, s már folytak is az ötletek. A második nap végére már össze is állt néhány jelenet! A csapat nagyon hálás volt a program tartalmáért, a biztosított feltételekért és az együttműködő kollégákért. Végül annyit mondhatok, hogy egy nagyon tartalmas, jó hangulatú hosszú kisvakációja volt mindenkinek, aki részt vett a Szaktáborban!


             A program megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma- Balassi Intézet támogatta. Köszönjük. 


A Bartók Diákszínpad nevében, Metz Norbert.


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Augusztus
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator