2017-2018

A Bartók Diákszínpad 2017/2018-as „évadja”

    Korán kezdtük az évet. A tanévnyitót megelőző héten intenzív műhelymunkán vett részt a csapat egy része, amelynek következményeként a Bartók Diákszínpad repertoárja új előadással gazdagodott. Ez nem más, mint a II. helyezett Kupidó nyilai. A csapat tagjainak improvizációin alapuló előadást a PADIF országos színjátszóvetélkedőn minősítették 2017 őszén, líceumi kategóriában. A darab aktuális társadalmi problémákat mutat be, a komikum eszközeivel játszva. Itthon és turnén (Arad, Nagyenyed) egyaránt sikert aratott a főként középiskolás korosztályt megcélzó produkció. Még a nyári szünet előtt Sárospatakra is ellátogatunk ezzel az előadással.

   Tavasszal első ízben vettünk részt a békéscsabai Impro fesztiválon, ahol diák- és felnőtt résztvevők egyaránt versenybe szálltak az improvizáció pályáján. Sok hasznos tapasztalat mellett dicséretben is részesült csapatunk.

   Hagyományainkhoz híven idén sem maradhatott el az éves csapatépítő hétvége, amelyre Arad megyében, a Csálai erdőben került sor. Ezúttal fókuszban az összehangolódás, a közös vélemény megteremtése és nem utolsó sorban az előadások és képzések álltak.

   Mindemellett a múlt „évad” nagyobb lélegzetvételű, a Diákszínpad teljes “társulatát” felvonultató Valahol Európában című musical sem maradt játszatlan: a színis csoport a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében is eljátszhatta a darabot a II. Temesvári Magyar Napok keretében. Akárcsak az előbbi, ez is ellátogatott az enyediekhez illetve jónéhányszor megtöltötte az iskola dísztermét. Az idei év különlegessége, hogy a két évvel ezelőtt bemutatott Lúdas Matyi projektet is felelevenítettük.

A 2017/2018-as „évadot” a Valahol Európában előadásunkkal, a Nemzedékek találkozóján zárjuk, ahol egyúttal búcsút veszünk a végzős „színész” társainktól.

Andrásy Nóra (Bartók Diákszínpad)


 

A Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg

Sajtóvisszhang

A Bartók Diákszínpad nagyenyedi tanulmányútja

A kétnapos nagyenyedi tanulmányút fő célja az ismerkedés, az egymástól való tanulás volt. Ezúttal a Valahol Európában nagysikerű előadásunkat vittük színpadra az ottani közönség örömére. A helyszínre déltáj körül érkezett a csapat, majd hamarosan munkához is láttunk: bemutattuk a Cupido nyilai versenynyertes villámelőadást a helyi diákoknak. Ezt egy workshop követte a temesvári szinisek mentorával, Molnos András Csabával, ami a nagyenyedi érdeklődőknek szólt. Egy kiadós ebéd és a kellő előkészületek után teltház fogadott minket és egy remek előadás következett. Másnap folytatódott a szakmai program, majd újabb rövid rögtönzött előadással búcsúztunk vendéglátóinktól. Kísérőink Molnos András Csaba mentor, valamint Molnos Ildikó és Fodor Enikő tanárnők voltak.

A résztvevők nevében, Andrássy Nóra (X.TT)

A program a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program részeként a NTP-MŰV-17-0082 számú pályázati támogatással valósult meg.

Színházban a Diákszínpad

2018. február 15-én a Bartók Diákszínpad tagjai Frank Wedekind A tavasz ébredése című darabját tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeinek előadásában. Az előadás több, napjainkban is tabunak számító témát feszeget, mint a felvilágosítatlanság következményei, homoszexualitás, abortusz, családon belüli erőszak, maszturbáció, meztelenség, halál.

A korszerű színházi nyelven fogalmazó előadás főként kérdéseket vet fel de válaszokat is megfogalmaz a középiskolás korosztályt foglalkoztató kérdésekre.

Előadás után közönségtalálkozóra került sor , amelyet Molnos Ildikó magyar szakos tanár moderált. Az alkotókkal (színészek, rendező) való felszabadult, családias hangulatú beszélgetés bizonyára mindenki számára élmény marad.

Bartók Diákszínpad

Molnos András Csaba, mentor

 

 

A Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg

A Bartók Diákszínpad V. Anyanyelvi Csapatépítő Szaktábora

Meleg tea, édességek, ropi, esti beszélgetések, játékok, fejlődés és egy nagy család Hogy mit is írtam le? A Bartók Diákszínpad idei összerázó hétévégéjét, azaz a Bartók Diákszínpad V. Anyanyelvi Csapatépítő Szaktáborát, amire november 30-a és december 2-a között került sor az Arad melletti csálai erdő látogatási központjában.

Volt aki már másodjára vett részt egy ehhez hasonló hétvégén, volt, aki most először ruccant ki a csapattal. Miután magunkévá varázsoltuk a teret, nekiállhattunk a munkának. Az általában intenzív próbás hétvége mágikusan átváltozott egy nyugodt és hangulatos időtöltéssé, amit a csoportvezetőnknek, Molnos András Csabának és Molnos Ildikó tanárnőnek köszönhettünk. A beszédtechnika műhelyek, a beszélgetések, a különböző csapatépítő és drámajátékok, a közös étkezések, mind hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást és fejlődjünk. Személy szerint, azt szerettem a legjobban, amikor este játszottunk…ropi, tea, csoki, Activity, Parlament, Ego…. Táborzáráskor azt állapíthattuk meg, hogy a jó hangulatú három nap elérte célját: talán soha nem álltunk “készebben” egy új évhez és darabhoz.

Győrfi Krisztina (X.BK)

 

… és mindez rap változatban Halász Szabó Kevin (X.BK) tollából:

 

Természetbe vonult
A Diákszínpad.
Hogy új dolgot hozzon.
Mely majd újból színt ad.
Mely vidít és indít
Mosolyt ad, buzdít.
Lelket megrendít.
Szívet megérint.

De a színészet
Magától nem főz
Nem mosogat
Mégis győz
Sok-sok tehetség Háza
Hol Rómeó és Júlia láza
Megvalósul röviden.

 

A műhelytábor a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program része, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

A Bartók Diákszínház tanévnyitó műhelye

Szeptember 12-14-e között iskolánkban sor került a Bartók Diákszínpad tanévnyitó műhelyére, Molnos András Csaba vezetésével, amelyen résztvettek a Diákszínpad veterán tagjai, valamint az új licis jelentkezők.

A három nap olyan változatos tevékenységekkel telt el, mint kapcsolatteremető-, bizalmi- és nyelvi játékok, illetve spontán improvizációk. Nagyon jól éreztük magunkat, még akkor is, ha néha nem tűnt könnyűnek egy-egy feladat vagy játék, mert tanultunk belőlük és bátorságunkat, önbizalmunkat erősítették és a csapatot is jobban összerázták.

Szabó Abigél (IX.TT)

A tanévnyitó műhely a Bartók Diákszínpad művészeti tehetséggondozó program része, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-MŰV-17-0082 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.

















Eseménynaptár

Eseménynaptár
December
H K SZ CS P SZ V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator