Szakma a batyuban - egyéni szakoktatási program középiskolás diákok számára

Szakma a batyuban

A pályázat célja az volt, hogy a magyar iskolában tanuló diákok szakképzési lehetőségei bővüljenek egyéni szakoktatási támogatás útján, a hatékonyabb munkapiaci elhelyezkedés érdekében.

A kapott támogatásból az elmúlt tanévben indult kezdeményezést folytattuk. A meghirdetett pályázatra elsősorban olyan bartókos XI-es diákokat vártunk, akik a középiskola (XII. osztály) elvégzése után nem szándékoznak felsőfokú oktatási intézményben továbbtanulni vagy a felsőfokú tanulmányok elvégzéséhez anyagi támogatásra lesz szüksége/vagy várhatóan önmagát fenn kell tartania.

Az egyéni szakoktatási támogatási programot meghirdettük az iskolában és a honlapon. Az érdeklődők részt vettek egy kiscsoportos pályaorientációs programban, aminek keretén belül önismereti és pályaválasztási tanácsadást nyújtottunk a diákoknak. Ezt követően a diákok benyújtották az első félév elején a pályázatukat.

Az iskola vezetősége és az Alapítvány kuratóriumából álló elbíráló bizottság figyelembe vette a diák motivációját, általában a feladatvégzésben tanúsított hozzáállást, a magaviseletet valamint a közösségben vagy közösségért végzett munkát és 6 diák számára javasolt egyéni támogatást.

Miután találkoztunk a diákok szüleivel, elkészült az egyéni pályaterv valamint a megfelelő felnőttoktatási rendszerű tanfolyam kiválasztása. A tanév során hat XI. osztályos tanuló részesült kiegészítő szakmai képzésben:
       1. Casu Gabriel - pincértanfolyam
       2. Demjén Ramóna – manikűr-pedikűr tanfolyam
       3. Farkas Róbert – szakácstanfolyam
       4. Farkas Dávid – pincértanfolyam
       5. Pataki Zoltán – szakácstanfolyam
       6. Szolcsik Eduárd – pincértanfolyam
Mind a hat diák sikeresen záróvizsgázott.


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Január
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator