2014-2015

Ismét Mikulás járt az iskolában

Pénteken, december 5-én, sor került a Bartókban a már hagyománnyá vált DÖK-Mikulásra a kicsik körében, de nemcsak.
Kilenckor elindult a "Mikulás" (XI.MI) két Mikuláslánnyal (IX.o.) és a Krampusszal (XI.MI), és bejárták az iskolához tartozó óvodát, előkészítő osztályokat valamint az I-IV. osztályokat. Zsákjából plüss-játékokat és édességet osztogatott. A plüssök egy részét nagyobb diákok, tanárok, tanítók adományozták. Köszönjük a támogatást!
Hogy a licis diákok se maradjanak ki, reggel mindegyik osztály előtt egy csizma állt, melyben fejenként és ízletes mandarin volt. Később fényképeket lehetett készíteni a Mikulással.
Mindenki nagyon élvezte a mikulásozást, még a Mikulás is.
:)






















November 17, avagy a Diákok Jogainak Világnapja

Idén a Diákok Jogainak Világnapján úgy döntöttünk, hogy megismertetjük a diáksággal a saját jogaikat.


Csütörtökön, november 12-én, minden osztályban kiosztottunk egy lapot, amelyen diákjogok voltak felsorolva. Másnapra az osztályok közösen eldöntötték, hogy szerintük melyik a legfontosabb jog. Ezek után minden osztály kihúzott magának egy színt, amibe héfőn be kellett öltözzön. Ezen kívül különböző meglepetéseket ígértünk nekik hétfőre.


Egy versenyt is előkészítettünk, díjaztuk azokat az osztályokat, akik teljes létszámban beöltöztek az adott színbe, valamint azokat, akik a legtöbb tanárral keszítettek képet.

 

Az idei nyertes osztályok:
X. TT
XI. MI
XI. KG
A legtöbb tanárral fotózkodott:
IX. TT


A hétfői nap kellemes meglepetés volt, a diákok jól érezték magukat, mi pedig elértük célunkat.











Az új elnökség

Az idei pódiumbeszélgetésen az elnök- és alelnökjelöltek válaszoltak a jelenlévõk kérdéseire és arra törekedtek, hogy elnyerjék szavazatukat.
Szóba kerültek a diákság problémái és azoknak megoldása.

 

A szavazatok alapján ők a diákság vépviselői:

elnök: Szabó Anita (XI.MI)
belügyi alelnök: Bányai Eliz (XI.MI)
külügyi alelnök: Kulcsár Eszter (IX.KG)











Fórum 2014

Ebben az évben is megvolt a Fórumunk, ahol lemondott a tavalyi választmány, és az osztályképviselőkkel együtt megszavaztuk az új csapat tagjait.









Bővül a csapat!

A Műhelytábort idén Nagykövéresen szerveztük meg, amelyen összesen 31 lelkes líceumi diák és két pedagógus, dr. Erdei Ildikó és K. Pataki Adél tanárnők vettek részt.

 


A két napos Műhelytábor ideje alatt a sok ismerkedő, bemelegítő, csapatösszerázó és csapatépítő játék mellett komoly munkára is sor került. A DÖK ügyeiben jártasabb diákok a választmány tagjaival bemutatták a kilencedikes diákoknak, hogy mi is az a Diákönkormányzat (miről szól, kik a tagjai, miket szoktak szervezni és hogyan, miért jó DÖK-ösnek lenni stb.). A diákok információkat kaptak a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségről, a rendezvényszervezés fontosabb mozzanatairól, a PR-os munka kihívásairól, valamint a DÖK felelősségteljes szerepéről az iskola falain belül és kívül. A kommunikációs csapatjátékok, feladatok és csoportmunkák után a diákok egy-egy beszélgetés keretén belül mélyítették el a helyes kommunikáció alapszabályait.

 


A Műhelytábor terméseként a résztvevő diákok négy nagy, az idei tanévre tervezett DÖK-ös programot dolgoztak ki és mutattak be. A Műhelytábort egy értékelő beszélgetéssel zártuk, ami után mindenki DÖK-ös hivatásában megerősödve tért vissza Temesvárra.

 


Köszönet mindenkinek az építő, aktív és lelkes jelenlétéért!

























Eseménynaptár

Eseménynaptár
Szeptember
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator