Az iskola névadója

Bartók Béla

1881. március 25.- 1945. szeptember 26. Zeneszerző, zenekutató, zongoraművész

Sokáig nehéz volt őt elismerni, s máig komoly vitákra ad okot. Nagyszentmiklóson született, tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte, Erkel László tanítványaként. 18 évesen a budapesti Zeneakadémia hallgatója lett, zongora szakon. Első külföldi turnéját 1903-ban tartotta, amin Kossuth-szimfónia című művét mutatta be. Ezután Dohnányi Ernőnél képezte tovább magát, 1907-től pedig a Zeneakadémia zongoratanára lett. Korai kompozíciói Brahms, Schumann, a késői Wagner, Liszt és Dohnányi zenéjével mutatnak rokonságot. Az 1910-es évek végén az Operaház mutatta be "A fából faragott királyfi" c. táncjátékát és "A kékszakállú herceg vára" c. operáját, melyek sikert jelentettek számára. Érdeklődése ezután a népzenekutatás felé fordult, Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül járta az országot, népdalokat gyűjtve. A magyar mellett más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták, román, szlovák és arab népzenét is kutatott. Népzenei elemekből építkező szerzeményeire sokáig nem figyeltek fel.

Nem volt egyszerű, mint a neki népdalokat éneklő emberek. Érzékeny természetének megfelelően emberi kapcsolatait is korlátozta. Amerikában is magyar volt, és igyekezett távol tartani magát mindenkitől.

A 20-as években koncertkörútjai során beutazta az egész világot, és megkezdte népzenegyűjtésének tudományos feldolgozását. 1923-ban írta Táncszvit, '30-ban a Cantata Profana című műveit. Műveit disszonáns, válsághangulatot kifejező hangzásvilág jellemezte, amit abban az időben sokan elutasítottak. Fiatal előadóművészek és kritikusok révén mégis lehetővé vált, hogy bemutatásra kerüljenek. Az 1930-as években készült zenéit és írásait viszont már elismeréssel fogadták. "

Mai ember, minden idők legvadabbikának embere, próbálj mindenek előtt ember lenni; s ha felfogtad, mit jelent embernek lenni, csak akkor törődhetsz hazával, társsal és baráttal" - mondta 1935. januárjában.

Öt évvel később, 1940-ben politikai okok miatt elhagyta  Magyarországot, és az USA-ba költözött. A Bostoni Szimfonikusok felkérésére már a tengerentúlon írta meg a Concertót, illetve Yehudi Menuhinnak a hegedű szólószonátát. A háború után haza kívánt térni, de ebben súlyos betegsége, majd halála meggátolta. 1945. szeptember 21-én fokozódó rosszulléte miatt a West Side Hospital-be került, és szeptember 26-án déli 12 óra előtt elhunyt.

Temetésén csak néhány ember vett részt. Majd 42 év elteltével nyugodhatott meg, mert hamvait hazavitték, s a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra 1988. július 7-én.

Forrás: www.sulinet.hu

 

A MTA Zenetudományi Intézet Bartók kiállítása megtekinthető a következő linken: Bartók virtuális kiállítás


Eseménynaptár

Eseménynaptár
November
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator