Pedagógusok karácsonya

 

  • A Bartók Béla Elméleti Líceum tanári kara idén hagyományos és rendhagyó módon ünnepelte meg  karácsony ünnepét. Rendhagyó módon a tanárok fogadták a gyerekek kántálását,  akiket osztályfőnökük,  Zsombori Orsolya tanárnő készített fel erre az alkalomra. A hangulat fokozását az az előadás érte el, amely hagyománytisztelő módon iskolánk dísztermében minden alkalmazottnak szólt. A két V. osztály tanulói valamint a haladó gitárcsoport Miklós Renáta és Fazakas Enikő tanárnők felkészítésével rövid jelenettel, versekkel és énekekkel örvendeztették meg a hallgatóság szívét. A békesség és szeretet jött el a gyerekek előadásán keresztül tanáraik szívébe és azt kívánjuk, hogy ez a szeretet és békesség kísérje következő évünk minden egyes napját.