A Bokréta horvátországi táborozása
2009 nyarán a Bokréta Néptáncegyüttes tánctábora a dél-dunántúli Csurgón került megrendezésre. Szászfalvi László polgármester, államtitkár úrnak köszönhetően idén nyáron az együttes a horvát tengerpartra utazhatott, ugyanis Csurgó város és Vrsar község között testvértelepülési kapcsolat él. A vrsari polgármester úr, Franco Stifanici vendégszeretetét élvezhettük 10 napon át, mely tele volt vidámsággal, napsütéssel, mókával és tánccal.
Vrsar település az Isztria-félsziget nyugati partján helyezkedik el a Funtana és a Lim öböl között. Partja igen tagolt enyhe, árnyas öbölsorával és kicsiny pitoreszk szigeteivel. Vrsaron a mediterrán éghajlat uralkodik, enyhe telek, és hosszú, napsütéses nyarak jellemzik. Növényzete és állatvilága szintén mediterrán jellegű.
Az Isztria-félsziget történelmi sorsának következménye az volt, hogy Vrsar és a környéki helységek népi összetétele állandóan változott. Isztria Horvátországhoz való csatolásával (1943) az olaszok nagy része átköltözött Olaszországba, így a félig kiürült Vrsarba családok költöztek a Dalmát Brac szigetről. Ma Vrsar lakossága heterogén, azonban mégis főként horvátok lakják a helységet és környékét. Az idegenforgalom fejlődése Vrsar lakosságának számát fokozatosan növelte, ma 2000 személyt számlál.
Az együttes a vrsari sportegyesület székházában kapott szállást, ahonnan mindössze 15 percnyi gyaloglásra volt a strand, az Adriai tenger Val’ de la Fontana öblében.
Rendszerint reggeli után teljes strandfelszerelésben sorakoztunk a kijáratnál, s izgatottan vártuk, hogy megmártózhassunk a tengerben.A délelőtt szinte pillanatok alatt eltelt, majd az ebédet követően kezdetét vette a táncpróba. Galga-menti karikázót, valamint széki táncokat tanultunk.
Hétfőtől csütörtökig fellépéseink voltak esténként a környék luxushoteljeiben, kempingekben. Elsőként a Hotel Funtana-ban került bemutatásra az együttes egy órás műsora, melyben nagyecsedi, dél-alföldi, somogyi, hortobágyi táncok, illetve gyomaendrődi citeracsokor szerepelt. A következő napokban a Hotel Belvedere-ban, és a Porto Sole nevű kempingben vendégszerepeltünk. Sajnos időjárási okok miatt az utolsó fellépés a Koversada nevű naturista kempingben elmaradt. Meglepetésünkre lelkes közönség fogadott bennünket és nagy tapssal jutalmazták mindannyiszor műsorunkat. Vacsorakor az egyes hotelek vendégeltek meg minket, ahol különböző specialitásokat, ínyencségeket kóstolhattunk meg.
Csütörtök délután városnéző körútra indultunk, majd a kikötőben mindenki megkóstolhatta a finomabbnál finomabb fagylalt-különlegességeket, valamint ajándékot vásárolhatott a hazaiaknak.
Az utolsó nap délelőttjén a polgármester úr egy 2 órás sétahajókázással ajándékozta meg az együttest. Utunk a Limski-Fjordba vezetett, ahol 40 perces hajózás után kikötöttünk és megcsodálhattuk az ottani híres barlangok egyikét.
Sajnos nagyon hamar eltelt ez a röpke 10 nap, de hatalmas élménnyel gazdagodott a Bokréta. Köszönettel tartozunk mind a vrsari polgármester úrnak, mint az együttes vezetőinek és segítőinek, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a fantasztikus utazás!
A nyári felkészítőből természetesen a Morzsa- és Kisbokréta sem maradt ki, ugyanis Igazfalván táborozott a két együttes egy hétig, ahol Jeremiás Lajos és Szabó Ferenc tánc- illetve citeraoktatásán vehettek részt a picúrok.
A citerások felkészítője még hátravan; augusztus végén érkezik hozzánk Csüllög Edina citeraoktatónk Hollandiából, s 5 napig tartó intenzív oktatásra kerül sor.
A Bokréta csoport nevében Szabó Nóra Mónika





