Hírarchívum 2013-2014

Erzsébet-tábor

  Augusztus 23-29. között iskolánk  IV. osztályos kisdiákjai egy csodálatos hetet töltöttek Magyarországon , a zánkai Erzsébet-táborban. A  hét    >>>...

VI. Anyanyelvi játszóházas bejárótábor

   Kisiskolások számára, immár hatodik alkalommal,  játszóházas bejárótábot szerveztünk 2014. szeptember 1-5 között Pál Krisztina és Tamási Emese    >>>...

II. Kisiratosi Nemzetközi Citera és Népzene Tábor

Ha augusztus, akkor citeratábor! Ezt nagyon jól megjegyezték azok, akik idén is részt vettek a citera és népzene táborban, amely a Bánsági vidékek egyik    >>>...

XXI. Magyarságismereti Mozgótábor

Idén XXI. alkalommal került sor a Magyarságismereti Mozgótáborra, a kanadai II. Rákóczi Ferenc Alapítvány szervezésében. A tábort külhoni magyar diákok    >>>...

Rákóczi tábor - Sátoraljaújhelyen

Élménybeszámoló Iskolánk csapata az idei évben is részt vett a Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián című Sátoraljaújhelyi táborban Balla    >>>...

Ópusztaszeren táboroztunk

„Nap fénye világosságot, Hold fénye teljességet, Víz színe tisztaságot, Csillagok fényességet Adjatok”             A szegedi Délvidék Ház    >>>...

Katolikus Tábor 2014

Az idén, július 18-án több mint ötvenen indultunk el Temesvárról a horvátok lakta bánsági faluba Kengyeltóra (ro. Rafnic). A csoportvezető X-es diákok, akik    >>>...

Tábor Balatonszepezden

2014. július 17 – 23 között alkalmunk volt részt venni (Bányai Blanka, Bányai Brigitta, Talpai Kinga, Szarvas Albert és Tóth Bernárd) a budapesti Szent    >>>...

Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora

2014. július 13–21 között került megrendezésre immár 21. alkalommal a Határon Túli Magyar Középiskolások Tábora Paks mellett, Cseresznyésen a felújított    >>>...

VII. Tálentum Tehetséggondozó Tábor

            2014. július 7-12. között került megrendezésre 7. alkalommal a Bartók Béla Elméleti Líceum, Tálentum tehetséggondozó tábora. Az egyhetes,    >>>...

Érettségi eredmények

Az idei tanévben 52 diák iratkozott be az érettségi vizsgára, közülük 40-en az idei év végzősei. A vizsgázók közül három diák nem jelent meg (minden)    >>>...

Képes beszámoló a Szívek Fesztiváljáról

http://eszterlanc.bartok.ro/fenykep-galeria/szivek-fesztivalja-2014/    >>>...

Kárpát-medencei magyar osztályfőnököket képeznek

Forrás: http://erdely.ma/magyarorszag.php?id=168049   A külhoni magyar felsősök éve alkalmából egyhetes osztályfőnökképzést szervezett a    >>>...

Iskolánk díjazott diákjai

Az idei tanév díjazott diákjainak neve itt olvasható:  http://www.bartok.ro/bartok.php?page=72&language=1 Gratulálunk nekik és tartalmas vakációt kívánunk    >>>...

VIII. osztályos diákjaink vizsgaeredményei

Az idei tanév júniusában 40 diák végezte el sikeresen a VIII. osztályt, ők mindannyian részt is vettek az országos értékelő vizsgán.  Az eredmények Magyar    >>>...

VIII. Határ Menti Összművészeti Fesztivál

  Június 29-én, vasárnap, a Bokréta Néptánc- és Citeracsoport táncosai és citerásai részt vettek Gyulán a Körös-völgyi Sokadalom című népművészeti    >>>...

Tehetséggondozó program Kolozsváron

Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács 2014. június 27-30. között szervezte meg az első mentor-diák találkozót, amelyen általános- és középiskolás diákok    >>>...

Évértékelő szakmai műhely

Iskolánk pedagógusai június 20-21-én szakmai műhelyt tartottak Kengyeltón. A program során a több mint negyven résztvevő pedagógus kiértékelte az elmúlt    >>>...

Évkönyv 2014

Az idei évzáróra is elkészült az intézmény évkönyve. Csokorba szedtük a legfontosabb eseményeket és eredményeket, lefotóztuk az osztályközösségeket,    >>>...

Díjkönyv program

Az idei tanévben is a Civil Tanács Díjkönyv programjának valamint a Szülői Bizottság támogatásának köszönhetően sikerült minden jó tanulmányi eredményt    >>>...

Tanévzáró

Az esős idő rányomta a bélyegét az idei tanévzáró és díjkiosztó ünnepségre, amelyet június 19-én, csütörtökön délután egyszerre három helyszínen,    >>>...

Évzáró előadás a középső csoportban

"Áll a vásár, jó portéka, sorban ki van rakva. Ma még vehet, holnap mehet és felkopik az álla."   - hirdette hangos dobpergéssel a Kikiáltó és    >>>...

Kisebbségek karneválja

            Temesváron először került sor, június 13-án, a Kisebbségek Karneváljára a Kossuth-téren a William Shakespeare Líceum szervezésében.    >>>...

VII. Tálentum Tehetséggondozó Tábor - felhívás

A Tálentum tábor a matematikat és természettudományokat kedvelő diákok tehetséggondozó tábora. Idén hetedik alkalommal szervezzük meg, a korábbi táborok    >>>...

Városi szintű építészeti kiállítás

    Június 18-án a hagyományos harmadik osztály tanulói részt vettek a Nyugati Egyetem tornatermében megrendezett városi szintű Játékos építészeti    >>>...

Magyarkanizsa – Temesvár barátság túra

A Rákóczi Szövetség egyik rendezvényén összebarátkoztunk a vajdasági rákóczisokkal, még az év elején. Beszélgetéseink során kiderült, hogy szeretnek    >>>...

Jutalomkirándulás Görögországba

          2014. június 3-12. között Temes megyéből 10 tantárgyversenyeken eredményes diák, akik közül  ketten a mi iskolánkból (Berta Bianka, X.MI és    >>>...

A hagyományos III. osztály év végi előadása

   Stan Orsolya tanító néni növendékei, a  hagyományos harmadik osztály tanulói  bemutatták évzáró ünnepélyükön Marton Lili Fordított világ című    >>>...

Sziporka

Megjelent a Sziporka (elemi osztályos diákjaink iskolaújságának) legújabb száma, a 16-os. Megtekinthető ezen a linken.    >>>...

A VII. A osztály óteleki látogatása

Kozma István mezőgazdasági vállalkozó meghívására a VII. A osztály látogatást tett 2014.06.16-án Óteleken. Vendéglátónk igazi parasztreggelivel várt    >>>...

A Lépésről lépésre első osztály évzáró előadása

  A Lépésről lépésre első osztály érdekes kétnyelvű évzáró előadást mutatott be 2014. június 16-án  16 órai kezdettel a Bartók Béla Elméleti    >>>...

Játékos építészet

2013 szeptemberétől a két harmadik osztály diákjai  egy érdekes választható tantárgyat tanultak  Boros Emília, Varga Ildikó és Stan Orsolya tanító    >>>...

300. nap a Lépésről lépésre első osztályban

  Hétfőn, 2014. június 2-án a Lépésről lépésre első osztály megünnepelte a 300-ik iskolanapot. Reggel a gyerekek bemutatták gyűjteményeiket, majd    >>>...

I. díjat kapott Andrássy Nóra

Andrásy Nóra VI. A osztályos tanulónk Székesfehérváron, a Tündérszó Meseíró Pályázat eredményhirdetésén első díjban részesült! Nóra díjnyertes    >>>...

Zentai testvériskolások látogatása

Június 7-8-án zentai diákokat és tanárokat fogadtunk iskolánkban. A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai egy nagyobb Erdély túra részeként    >>>...

Nemzedékek Találkozója 2014

A Nemzedékek Találkozójának forgatókönyve: 10 órától ünnepélyes megnyitó a Diákházban Gaudeamus Dr. Erdei Ildikó igazgató    >>>...

Nemzeti Összetartozás Napja

  Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján az iskola tanítóközösségének szervezésében került sor a VII. Gyermekek a DKMT Eurorégióban nevet viselő    >>>...

Vajdasági vendégek fogadása

  Június 3-án vajdasági diákcsoportot fogadtunk iskolánkban. A Nemzeti Összetartozás előnapján iskolánk diákjai nevében a XI. KG oztály valamint a    >>>...

Gimnáziumi osztályok városi szintű focibajnoksága

        A Temes Megyei Tanfelügyelőség, a Temes Megyei Tanács valamint az 1989-es forradalom hőseinek emlékét őrző szervezet (Asociaţia Memorialul    >>>...

Bokrétás családi nap

  Bokréta családi napon zárta a tánccsoport a 2013-2014-es évadot május 31-én. A líceum sporttermében berendezett előadásteremben a résztvevők    >>>...

Színházlátogatás

  Az V.A és V.B osztályos tanulók hétfőn, június 2-án a Német Színházban megtekinthették A kis gyufaáruslány történetét. Az előadás német nyelven    >>>...

Népdalvetélkedő

        Kedden, május 27-én iskolánk 4 diákja, egy tanár kíséretében Szegeden járt, a Gedói Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában    >>>...

Kriza János Ballada- és Mesemondó Verseny

  Május 26-án került sor a Kriza János Ballada- és Mesemondó Verseny megyei szakaszára. A versenyre a  Bartók Béla Elméleti Líceumból, a végvári és    >>>...

Szent László, a lovagkirály

  A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai  Líceum által  megszervezett,   a Tanügyminisztérium által elismert  Szent László, a    >>>...

Ballagás 2014

Képes beszámoló a ballagási ünnepségről:     >>>...

II. Kecskeméti Matematikai Tehetségnap

Május 23-án, pénteken került sor a II. Tehetségnap megszervezésére. Szervezők: a kecskeméti Mategye Alapítvány, Kecskeméti Református Általános Iskola,    >>>...

300. nap

Május 21-én reggel nagy izgalommal lépte át az iskola kapuját  minden kis  Lépésről lépésre II. osztályos kisdiák, hiszen a 300. tanítási napunkhoz    >>>...

Országos első díj

  A VII-XII-esek Kenguru Matematikaversenye szombaton, május 17-én az országos döntővel zárult Bukarestben. Temes megyét 2 nyolcadikos képviselte. A bartókos    >>>...

Vidékünk természettudósai - tudományos értekezlet

Május 22-én a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Gyermekpalota közös szervezésében megrendezésre került a Vidékünk természettudósai című,    >>>...

Tündérszó meseíró pályázat

Andrásy Nóra VI. A osztályos tanulónk a Tündérszó Meseíró Pályázat idei egyik nyertese! A 399 pályázó közül Andrásy Nóra a legjobb 12 meseíró    >>>...

Szombati Szabó István - nemzetközi szavalóverseny

Idén is, mint ahogyan már lassan 9 éve, iskolánk néhány diákja is részt vett május 17-én Lugoson a Szombati Szabó István Nemzetközi Szavalóversenyen. A    >>>...

Multikulturális utazásom című verseny

A VII. A osztály képviselte iskolánkat a Multikulturális utazásom című versenyen, melyet a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztálya szervezett. A programban    >>>...

Ormós Zsigmond szoboravatás

Pénteken, május 9-én a Bánsági Magyar Napok nyitórendezvényeként leleplezték Ormós Zsigmond szobrát a Központi Parkban. A rendezvény nyitányaként Stan    >>>...

Kitűnő eredményekkel zárulnak a többfordulós tehetséggondozó

A Csillagszerző Országos Matematikaverseny az 5-8 osztályosoknak már ősszel elkezdődött. 15 megyéből és Magyarországról Hajdú- Bihar megyéből összesen    >>>...

Kenguru matematikaverseny

Iskolánkból 76 (4-12. osztályos) diák indult a Kenguru matematikaverseny első fordulóján. 15 diák jutott tovább a második fordulóra, a döntőre, ami május    >>>...

Évfordulós matematikaverseny

A népszerű tehetséggondozó X. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését 2014. május 9-én 16 órakor tartották Szegeden az    >>>...

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Május 12-én iskolánk elemi osztályos tanulói megtekintették  a temerini (Szerbia) Vándor Bábszínház művészeinek interaktív előadását, melyre a Bánsági    >>>...

Újabb díjak karatéból

Kohonitz-Turbók Róbert, iskolánk ötödik osztályos tanulója újabb érmekkel gazdagodott az elmúlt 2 hónap során. Az április 5-én megrendezett Bánság    >>>...

Európa Napja Kupa

Az Európa Napja Kupán május 9-én iskolánk gimnazista focicsapata második helyezést ért el, líceumi csapatunk szintén második lett. A csapatok edzői László    >>>...

Interregio Speaking Contest

  A Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Arad Megyei Tanfelügyelőség, a Temes Megyei Tanács, a Temesvári Nyugati Egyetem, a Hemijsko-Medicinska Skola és a    >>>...

Európa Napja

  Európa Napja alkalmából XI. és XII.-es diákok vettek részt azokon a bemutató előadásokon, amelyeket Halász Éva tanárnő tartott az EU rövid    >>>...

Országos Kányádi Sándor Szavalóverseny

  Május 9-11. között rendezték meg Varsolcon a Kányádi Sándor Szavalóverseny országos döntőjét. Iskolánkat és megyénket három elemi osztályos diák    >>>...

Anyák napi szavalóverseny

Szombaton, 2014. május 10-én hagyományosan megrendezett Anyák napi szavalóversenyen vettünk részt a temesvári 26-os napközi óvodában. Óvodánkat öt gyermek    >>>...

EU-varázs az iskolában

2014. május 9-én az Integratio Alapítvány és a Bartók Béla Elméleti Líceum szervezésében a Temes megyei V-VIII. osztályos diákok interaktív játékon    >>>...

Eredményes szereplés a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen

Idén először szervezték meg az V–VIII. osztályosok számára is  a Nemzetközi Magyar Mate­matikaversenyt (a középiskolások részére már huszonnégy    >>>...

A ZRÍNYI ILONA verseny kiváló végeredményei

  Amíg sok diák a tavaszi vakáció kellemes perceit töltötte, két diákunk ismét versenybe szállt, hiszen a nemzetközi verseny döntőjét április 16-18    >>>...

Bentlakó diákok tanulmányi kirándulása a régióban

"Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe    >>>...

Kirándulás az Al-Dunánál

Április 27-28-án remek kiránduláson vett részt iskolánk egy diákcsapata kísérő tanáraikkal együtt. Vasárnap reggel korán indultunk. Utazás közben    >>>...

Nyílt nap a Bartók óvodában

2014. május 6-án nyílt napot tartunk az óvodánkban az alábbi napirend szerint: - 9,30-tól tevékenység a kiscsoportban; -10 órától tevékenység a    >>>...

Egységes felmérések

A II., IV. és VI. osztályosok egységes felméréseivel kapcsolatos információk itt olvashatók: http://www.bartok.ro/bartok.php?page=195&language=1            >>>...

A VII. A osztály csapatépítő kirándulása

2014.04.24-27. között a VII. A osztály csapatépítő kiránduláson vett részt. Osztályunkban már hagyománnyá vált , hogy évente egy alkalommal részt    >>>...

A Nyelvek Napja

Iskolánk VII. A osztálya 2014.04.09-én A Nyelvek Napja című pályázaton vett részt a temesvári szerb iskola Dositei Obradovic VII. osztályával együtt. Három    >>>...

Anyák napi előadás

          Iskolánk hagyományos harmadik osztályos tanulói április 29-én Anyák napi előadást tartottak. A gyerekek az alkalomhoz illő verseket    >>>...

Angol Tantárgyverseny

        Az Angol Tantárgyverseny megyei szakaszán Bokor Zalán harmadik helyezést ért el, Erdős Zoltán dicséretet kapott. Mindketten megszerezték a Best    >>>...

Anyák Napi Játszó- és alkotóház az iskolában

Szombaton, április 26-án újabb Játszó- és Alkotóház program várta a kicsiket és nagyobbakat az iskolában. Témája a közelgő Anyák Napja.  A változatos    >>>...

„Tudj többet, légy jobb!” - iskola másként hét

Az április 7-11. közötti időszakot az alternatív tanítási módszereket alkalmazó, közösségépítő és tehetséggondozó iskolai programok jellemezték. Az    >>>...

Húsvéti locsolkodás a Máltai idősek otthonában

Az óvodai csoport lelkes csapata több éve rendszeresen meglátogatja a Máltai Segélyszolgálat idősek otthonát különböző alkalmakkal. A húsvéti    >>>...

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny

                 2014. április 12-én Nagyváradon szervezték meg, immár negyedik alkalommal, az országos szintű Fürkész helyesírási és    >>>...

Öveges-Vermes fizikaverseny

  Szász Tamás VIII. osztályos tanuló április 12-én részt vett a Kézdivásárhelyen tartott Öveges József fizikaverseny erdélyi szakaszán, ahonnan 6.    >>>...

Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny

- országos szakasz -   Temesvár, 2014. április 9-13.   A rendezvénnyel kapcsolatos információk ezen a linken.    >>>...

Iskola másképp a harmadik osztályban

  Hétfőn vendégül láttuk Rácz Edit óvó néni növendékeit, az újmosnicai óvodásokat, akikkel együtt húsvéti nyuszit készítettünk, gyermekdalokat    >>>...

Iskola másként - Mesterségem címere

Az esemény képes beszámolója    >>>...

Mat-Nap a felsőtagozaton

Az esemény képes beszámolója:     >>>...

Iskola másként - Tudományos Játszóház

Az esemény képes beszámolója:    >>>...

Kormos képpel mutogat

Április 2-án iskolánk elemi osztályos tanulói megtekintették a nagyváradi bábművészek Kormos képpel mutogat című előadását a Csiky Gergely Állami Magyar    >>>...

Országos Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny célja anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv    >>>...

X. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny

Az Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület által szervezett és a Csongrád Megyei Matematika-, Fizikatanárok Szegedi Alkotóműhelye    >>>...

Budapesten a Julianus Testvériskolai Program révén

    Mi, a líceumi diákok idén március 28-a és 30-a között látogattuk meg egyik testvériskolánkat a Julianus Program segítségével, az Emberi Erőforrások    >>>...

Multikulturális Napok ünnepe

A napokban a középső csoport vendégségben volt a Dositei Obradovici Elméleti Líceumba  járó  előkészítő  osztálynál.  A  partnerkapcsolati     >>>...

Húsvétoló Játszó- és alkotóház

  Szombaton, március 29-án újabb Játszó- és alkotóház volt az iskolában. A rendezvény képes beszámolója itt tekinthető    >>>...

Megyei Kányádi Sándor Szavalóverseny

         2014. március 26-án rendeztük meg iskolánkban a megyei Kányádi Sándor Szavalóversenyt, melyen ötvenegy elemi osztályos tanuló vett részt    >>>...

Tehetségnap 2014

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/ifi   Március 25., a bánsági származású Bartók Béla születésnapja magyarországi kezdeményezésre lett a Tehetség    >>>...

Tehetségnap 2014

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka    >>>...

Cambridge nyelvvizsga

A Cambridge angol nyelvvizsga bizonyítványok az egész világon elismertek és magasszintű angolnyelv-tudásról adnak számot. Három tizenkettedikes diákunk: Meda    >>>...

Angol Tantárgyverseny

Az Angol Tantárgyverseny városi szakaszán Erdős Zoltán nyolcadik osztályos tanuló 9,62-es átlagot, Bokor Zalán, szintén nyolcadikos diák 9,32-es átlagot ért    >>>...

Bokrétások Brüsszelben

    Nem mindennapos élményben volt részük a BOKRÉTA haladó citerásainak, akik március 18. és 21. között Brüsszelbe kirándulhattak, Tőkés László    >>>...

Az V.B osztály gyárlátogatása

       2014. március 19-én az V.B osztály gyárlátogatáson vett részt, ahol a diákok a technika órákon tanultakat mélyíthették el a várost ellátó    >>>...

Rendhagyó történelemóra

Kedden, március 18-án iskolánk vendége volt dr. Bárdi Nándor történész, a Magyar Tudományos Akapdémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa. Ebből az    >>>...

Ünnepre hangoló - Március 15-i rendezvények az iskolában

Pénteken az iskolánkban több esemény is az Ünnepre hangolódás jegyében zajlott. Az I-IV osztályosok együtt hallgatták meg Szabó Ferenc tanító bácsi    >>>...

400. iskolai nap

  A Step by step  III. osztály március 11-én ünnepelte a 400. iskolai napot. A reggeli beszélgetés során kiértékelték az utóbbi 100 napot, megfogalmazták    >>>...

Kettős könyvbemutató és előadás

Szeretettel meghívjuk a Bárdi Nándor: Otthon És Haza. Tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről, illetve L. Balogh Béni: Ki­szolgáltatva. A    >>>...

Lezárult az előkészítő osztályokba való beiratkozás első

Március 14-én lezárult az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza. Iskolánkba eddig 43 kisdiákot írattak be, így ősszel egy hagyományos    >>>...

Bonifert Domonkos Matematikaverseny

        A szegedi Ifjú Tehetségekért Jövőnk Érdekében Egyesület által szervezett közkedvelt négyfordulós versenye a közelmúltban véget ért. A    >>>...

Szegeden járt az Eszterlánc és a Bóbita néptánccsoport

Szombaton, március 8-án az Eszterlánc és a Bóbita néptánccsoport táncosai Szegeden, az Arany János Általános Iskolában részt vettek a Dr. Martin György    >>>...

Tudnivalók az előkészítő osztályokba való beiratkozásról

Iskolánk a 2014- 2015-ös tanévben két előkészítő osztályt indít, egy hagyományos és egy Step by step osztályt. Részletek itt    >>>...

Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny

               2014.III. 8-án  a Bartók Béla Elméleti Líceumban megszerveztük a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny megyei    >>>...

Matematika tantárgyverseny

Március 8-án a matematika tantárgyversenyen  az ötödikes Boros Titusz,  Orosz Katalin, a hatodikos Jakab Lóránd, Pricop Annamária, a nyolcadikos Orosz Kelemen,    >>>...

Zrínyi Ilona Matematikaverseny - díjkiosztó ünnepség

Március 10-én került sor a Bartók Béla Elméleti Líceumban a Zrínyi Ilona matematikaverseny Temes megyei fordulójának az ünnepélyes díjkiosztójára. Két    >>>...

100. iskolanap ünneplése a hagyományos előkészítő osztályban

     A hagyományos előkészítő osztály kedden, március 4-én ünnepelte a 100. iskolanapot. 99 tartalmas, játékkal, mókával és tanulással egybeszőtt nap    >>>...

Biológia Tantárgyverseny

       A március 1-jén megrendezett Biológia Tantárgyverseny megyei szakaszán Fodor Zsuzsanna, Horváth Brigitta és Iakab Orsolya VII. osztályos diákok    >>>...

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

  Március 1-jén került sor a Bartók Béla Elméleti Líceumban a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójára. A gimnazisták számára kiírt    >>>...

EMMV sikerek

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont a romániai általános iskolák II. országos magyar nyelvű matematika versenyének – közismertebb    >>>...

Nemzeti Shotokan bajnokság

A március elsején, Râmnicu Vâlcean megszervezett Románia Shotokan nemzeti bajnokságon, Kohonitz-Turbók Róbert, iskolánk ötödik osztályos tanulója egyéni    >>>...

Harmadikosok álarcosbálja

        2014. február 28-án a két harmadik osztály közös álarcosbált szervezett.  A felvonulás után a  gólyát, indiánt, meséskönyvet, angyalt,    >>>...

Első osztályosok farsangi mulatsága

        A hagyományos és a Lépésről lépésre első osztály február 19-én közösen tartotta farsangi mulatságát. A gyerekek nagy lelkesedéssel    >>>...

Hogyan készül egy kisfilm?

Iskolánk X. Társadalomtudomány osztályos diákjai az idei tanévben részt vesznek a Szorvány Alapítvány által szervezett Bánsági diákok kisfilmfesztiválja    >>>...

Zrínyi Ilona Matematikaverseny

Diákjaink kedvenc versenyei közé tartozik a jól ismert Zrínyi Ilona Matematikaverseny. Az idén is 110 iskolásunk bizonyította részvételével azt, hogy a    >>>...

Herta Müller tiszteletére szervezett kiállítás

        2014. február 27-én a híres bánsági származású, német, Nobel-díjas írónő, Herta Müller tiszteletére szervezett kiállításra látogatott    >>>...

Társadalomtudomány tehetséggondozó program zárórendezvénye

Február 26-án került sor az Integratio Alapítvány Élet a rendszerváltás előtt című társadalomtudomány tehetséggondozó program zárórendezvényére. A    >>>...

Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny

    A Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakaszára 2014. február 22-én került sor. Temes megyében a Bartók Béla Elméleti    >>>...

Farsang az óvodában

Február 26-án a középső csoport közösen búcsúztatta a telet a Dositei Obradovici Elméleti Líceum előkészítő osztályával. Ismerkedés után, a    >>>...

Mesebeli karnevál

                A hagyományos előkészítő osztályos kisdiákok,  Barabás Mónika tanítónő kíséretével és a hagyományos negyedik osztály    >>>...

Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenye

  A Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének szervezésében folyik a Középiskolások Üzleti Tanácsadó    >>>...

Karnevál, karnevál ...

  Február 18-án fergeteges farsangi bálra került sor iskolánkban. A Step by step IV.  osztály meghívottai voltak a vöröscsárdai óvodások és az    >>>...

Értékek és dimenziók a Kárpát-medencei magyar köznevelésben

2014. február 7-e, Budapest. A dátum és a helyszín minden bizonnyal emlékezetes maradt mind a magyarországi mind a határon túli magyar pedagógusok számára.     >>>...

Fizika tantárgyverseny

  A január 25-én megrendezett  Phi online országos fizikaversenyen Jakab Lóránd VI. osztályos diák  III. díjat szerzett,  a február 15-i  fizika    >>>...

Ötvösdi farsangolás

      Kellemes órákat töltöttek együtt február 12-én az ötvösdi óvodások és iskolások a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum hagyományos első    >>>...

Itt a farsang, áll a bál...

        Február 13-án rendkívüli farsangi mulatozásra került sor a Bartók Béla Elméleti Líceumban: a hagyományos II. osztály meghívottai voltak a    >>>...

Bálint-nap

A DÖK idén is megszervezte a már hagyománnyá vált Bálint-napot. Idén kivételesen Cupidina (Juhász Tünde) munkáját Cupidó (Kozma András) is segítette.    >>>...

Vakációs anyanyelvápoló tábor

2014. február 3-7 között iskolánk egy V-VII. osztályos diákcspata anyanyelvápoló táborban volt Krivei üdülőtelepen, Krassó-Szörény megyében az Erdélyi    >>>...

A hagyományos II. osztály újszentesi látogatása

     Csodálatos eseménnyel zártuk az első félévet: meglátogattuk újszentesi barátainkat és egy kellemes, élménydús délelőttöt töltöttünk    >>>...

Kiváló eredmények programozásból

  A Nemes Tihamér Számítástechnika verseny Erdélyi fordulóján Orosz Kelemen, Bokor Zalán és Szász Tamás a első, második, illetve harmadik helyezést ért    >>>...

Megjelent a Juventus diákújság legújabb száma

Megjelent a Juventus legújabb száma. A lapban többek között megtaláljuk a főszerkesztő gondolatait, olvashatunk a legfontosabb hírekről, a focicsapatról, a    >>>...

Gyakorlati nap a Tűzoltóságon

Január 27-én a XI. KG osztály gyakorlati napot töltött el a tűzoltóságon. A diákok az általános tűzvédelmi bemutató után betekintést nyerhettek a    >>>...

Csapatösszerázó kirándulás

2014. január 17-18. között mi, a líceum IX.MI osztály diákjai, osztálykiránduláson vettünk részt Ruszkatő- völgyön (Poieni Strambu). A csapatösszerázó    >>>...

VI-VII. osztályosok magyarságismereti vetélkedője

“Az én szokásaimat pedig kövessed. A tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”  (Szent István király intelmei Imre    >>>...

TMMATE matematika verseny

A VIII. nemzetközi TMMATE matematika versenyre 2014. január 25-én került sor a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban. A versenyt a Temes Megyei Tanfelügyelőség    >>>...

Farsangoló Játszó- és Alkotóház

Szombaton, január 25-én Farsangoló Játszó- és Alakotóház volt az iskolában 10 és 12 óra között. Az esemény képes beszámolója itt tekinthető    >>>...

Itt a farsang, áll a bál...

Január 23-án délután nagy sürgés-forgásnak, készülődésnek volt tanúja a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, ugyanis farsangi felvonulásra,    >>>...

Könyvvásár

  A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én a XI. Társadalomtudomány osztály könyvvásárt rendezett, amely szombaton,  január 25-én a Játszó- és    >>>...

A Magyar Kultúra Napja az iskolában

Január 22-én a Magyar Kultúra Napján Molnár Tímea dokumentációs tanár rendhagyó magyarságismeret órát szervezett az V-VII. osztályoknak. Az óra alatt a    >>>...

Látogatóban az Újmosnicai Óvodában

           Január 17-én, pénteken látogatóban jártunk az Újmosnicai Óvodában. A jövendő előkészítő osztályos  tanító nénik bemutatták a    >>>...

Implom József helyesírási verseny

Január 11-én került sor a Bartók Béla Elméleti Líceumban az Implom József helyesírási verseny megyei fordulójára. A középiskolások számára kiírt    >>>...

Magda Mónika munkái

A XII.TT tanulói decemberben ellátogattak egy kiállításra, amit  Novák Nóra tanárnő rendezett a „Şcoala Populară de Arte” intézmény keretén belül. A    >>>...

Karácsonyi tevékenységek az óvodában

December 17-én került sor a középső csoport karácsonyi előadására. A gyerekek bemutatták a tanév kezdetétől tanult verseket és énekeket, körjátékokat,    >>>...

Testvériskolák közötti rajzverseny

Aradi testvériskolánk idén is megrendezte a hagyománnyá vált Csiky-napi rajzversenyt, amelyre a testvériskolák is beneveztek. Sok szép munka érkezett, a    >>>...

Elektronika foglalkozás

Iskolánk volt diákja, Szőke Szilárd december folyamán elektronika foglalkozásokat szervezett. A gimisek "feketedoboz" elvű kapcsolások szerkezetét fejtegették    >>>...

A rosszat jóval győzd meg!

2013. december 20-án a Palánta Misszió aradi csoportja bemutatta A rosszat jóval győzd meg! című tanulságos karácsonyi bábelőadását.    >>>...

Az ötödik osztályosok karácsonyi előadása

December 19-én délután az V.A és B osztályok tanulói egy szép karácsonyi műsorral örvendeztették meg iskolánk munkaközösségét. Felkészítő tanárok:    >>>...

Betlehemes játék

A hagyományos negyedik osztály tanulói betlehemes játékkal kedveskedtek iskolatársaiknak és intézményünk pedagógusainak. Felkészítő tanító Szabó Ferenc.    >>>...

A Step by step IV. osztály karácsonyi előadása

              2013. december 18-án  délután a  Step by step IV. osztály tanulói karácsonyi előadással örvendeztették meg családjaikat.     >>>...

Fürkész helyesírási verseny

December 4-én, immár harmadik alkalommal szerveztük meg iskolánkban a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi versenyt. Iskolánk I-IV osztályos tanulóin    >>>...

Step by step III. osztályosok karácsonyváró délutánja

           2013.december 18-án délután a step by step III. osztály karácsonyváró délutánt szervezett. Az alkalomnak kettős célja volt: egyrészt    >>>...

Csanádi látogatás

       A Step by step II. osztály közössége december 16-án kirándulást szervezett  Csanádra. Itt találkoztunk testvériskoláinkkal: a  csanádi,    >>>...

A hagyományos I. osztály karácsonyi előadása

  2013. december 16-án délután a hagyományos I. osztály tanulói karácsonyi előadással örvendeztették meg szüleiket, hozzátartozóikat. Bemutatták a    >>>...

Step by step II. osztályosok karácsonyi előadása

  A step by step II. osztály december 13-án karácsonyi előadással búcsúztatta az óévet, s szerzett örömöt szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak.    >>>...

A Step by step I. osztály karácsonyi előadása

  Nagy  izgalommal és örömmel készültek a Step by step I. osztályosok a karácsonyi ünnepélyre, mely csütörtökön, december 12-én 17 órától    >>>...

Nyugdíjas pedagógusok találkozója

Karácsonyvárás, a találkozás öröme és a közös emlékek felelevenítése jellemezte az iskola és az RMPSZ Temes megyei szervezete által megszervezett    >>>...

Főhajtás Reiter Edit emléktáblájánál

December 17-én, Temesvár Gyásznapján az 1989-es decemberi forradalom áldozatairól emlékeztek meg városszerte, a 24 évvel ezelőtt történt véres események    >>>...

Mesterségem címere - Virágkötő

Érdekes előadásban majd gyakorlati műhely révén mutatta be a virágkötő izgalmas munkáját iskolánk volt diákja, Rosca Dóra. A gyakorlati műhely    >>>...

Jótékonysági tevékenység

  December 16-án a líceum máltás ifjúsági csoportja jótékonysági tevékenységben vett részt. A Temesvári Máltai Segélyszolgálattól kapott tanszerekből    >>>...

Közösségépítő hétvége

  December 12-13. között a VII. B osztály tanulói  közösségépítő hétvégén  vettek részt osztályfőnökükkel együtt a  Marienheim Ifjúsági    >>>...

VII. A osztály

  Az adventi időszakban a VII A osztály egy Sulijó  pályázatban vett részt. Ennek keretén belül meglátogatták a temesvári Gyermekvédelmi Központ    >>>...

A VIII. A osztály karácsonyváró délutánja

  Pénteken, december 13-án a VIII. A osztály tanulói szüleikkel és tanáraikkal együtt adventi karácsonyváró hangulatban töltötték a délutánt.    >>>...

Mosolygós Karácsony

    A VII. B osztály  tanulói ellátogattak a Magyar Házba, hogy átadják a gyerme­kek­nek szánt, cipősdobozokba csomagolt aján­dé­kai­kat. A    >>>...

Pro Juventute díjak, diákoknak és mentoraiknak

A megyei önkormányzat évente Pro Juventute díjjal honorálja az országos és nemzetközi versenyeken, olimpiászokon kiváló eredményeket elért diákokat és    >>>...

Kiválósági díjak a 10-es tanulóknak

A tavalyi évhez hasonlóan a Temesvári Polgármesteri Hivatal  idén is díjazza a 2012/2013-as iskolaévben 10-es átlagot elért V.–VIII. osztályos    >>>...

Év végi éremszámlálás

Az V-ik B osztályos Kohonitz-Turbók Róbert számára is eljött a Mikulás! Míg más gyerek a tisztára fényezett bakancs belsejébe került csokikat és    >>>...

Vendégségben Temesváron a Szeged Tánceggyüttes táncosai

              2013. november 30-án, András-napkor, a temesvári Bóbita Néptánccsoport vendégül látta Temesváron a Szeged Táncegyüttes és az Arany    >>>...

200. nap

    November 28-án a Step by step I. osztályosok a 200. iskolanapot ünnepelték. Délelőtt bemutatták gyűjteményeiket, megfogalmazták kívánságaikat,    >>>...

Interkulturális projekt

          Múlt héten zárult  a Mi visszük tovább a hírneved című interkulturális projekt. Még az elmúlt évben indult az a projekt, amelyben nyolc    >>>...

Virágkötészeti bemutató

Hétfőn, december 9-án 16,30-tól Rosca Dóra volt diákunk Virágkötészeti bemutatót tart az érdeklődő diákoknak, tanároknak, szülőknek. A rendezvény    >>>...

DÖK Mikulás

   A Bartók Béla Elméleti Líceumban már hagyománnyá vált, hogy a Diákönkormányzat (DÖK) Mikulásjárást szervez az elemis és az óvodás jó    >>>...

Játékos építészet

       2013 szeptemberétől a két harmadik osztály diákjai  egy érdekes választható tantárgyat tanulhatnak  Boros Emília, Varga Ildikó és Stan Orsolya    >>>...

Luminamath matematikaverseny eredmények

  LUMINAMATH matematikaverseny 2013-2014 Országos          >>>...

E.M.M.V. megyei forduló eredmények

  E.M.M.V. - ERDÉLYI  MAGYAR  MATEMATIKA  VERSENYmegyei forduló Temesvár, 2013.november    >>>...

A Bartók Diákszínpad csapatépítő tábora

2013. november 29. és 30.  között, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztályának támogatásával került sor a temesvári Bartók Béla    >>>...

Látogatás a Temesvári Rádióhoz

    Kedden, november 25-én a Bartók Béla Líceum V.A osztályos diákjai a Temesvári Rádióhoz látogattak el. Röviddel 14 óra előtt érkeztünk meg, így    >>>...

Bartókos diákok a szegedi Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyen

A Szegedi Tudományegyetem november 29-én rendezte meg a magyar Nobel díjas tudósra emlékezve a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyt. A megmérettetésen    >>>...

Iskolai erőszak elleni kampány

  2013.nov.18-25. között a Temes Megyei Tanfelügyelőség az iskolai erőszak elleni kampányt hirdetett.  A kampány keretén belül meghirdetett rajzversenyen    >>>...

Óteleki testvérosztályi látogatás

     November 23-án ismét Játszóház volt iskolánkban.Erre az alkalomra a Step by Step III. osztály   tanulói meghívták az óteleki diákokat, akikkel    >>>...

Aranytoll emlékverseny Nagyváradon

November 29-december 1 között került sor Nagyváradon a negyedik osztályos diákok számára meghirdetett  X. Aranytoll, F. Diósszilágyi Ibolya meseíró    >>>...

Napi meleg ebéd program bentlakó diákok számára

Decembertől újraindul a Napi meleg ebéd program a kollégiumban. A program révén 15 bentlakó diák naponta egy-egy meleg ebédet kap a tanév végéig iskolai    >>>...

Táncos történelem és Táncos földrajz

Rendhagyó történelem illetve földrajz órán vettek részt az iskola diákjai pénteken, november 29-én a Nagyvárad Táncegyüttes vezetésével. Alkalmunk volt    >>>...

Fergeteges gálaműsorral ünnepelte 15. születésnapját a Bokréta

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/jelenido/fergeteges galamusorral unnepelte 15_szuletesnapjat a bokreta.php   Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte    >>>...

Adventi Játszóház kicsiknek és nagyoknak

Az ünnepre hangolódás jegyében szerveztük meg szombaton, november 23-án 10 és 12 óra között a Játszó- és Alkotóház programot. Ebből az alkalomból 16    >>>...

200. tanítási nap

  A  Step by step II.  osztály november 20-án ünnepelte a 200. tanítási napját. Gazdagítva poggyászunkat sok-sok tudással, felejthetetlen élménnyel,    >>>...

15 éves a Bokréta

A 15 éve alakult BOKRÉTA néptáncegyüttes töretlen népszerűségnek örvend a mai napig. Az elmúlt másfél évtized alatt 240 tagja volt, jelenleg is 90    >>>...

November 17 - Diákjogok Világnapja

November 17 - Diákjogok Világnapja    >>>...

Meghívó leendő előkészítő osztályos tanulók szülei részére

Tisztelt Szülők! A Bartók Béla Elméleti Líceumban a céltudatos és hatékony oktató-nevelői munka mellett különös figyelmet fordítunk a szülői    >>>...

Sárospataki művészeti versenyek

    Pénteken, november 15-én a Bartók Béla Elméleti Líceum 2 diákja, 2 vezetőtanár kíséretében a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumba látogattak.    >>>...

Kriza János Országos Balladamondó és Mesemondó Verseny

        Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny 2013. november    >>>...

Görgey Artúr történelemverseny

        Mint miden évben,   idén is megrendezték a Görgey Artúr történelemversenyt Szegeden, a Tisza-parti Általános iskolában. Ebben az évben is    >>>...

Az ötödikesek látogatása a nyomdában

  November 13-án iskolánk 5-ik A és B osztályai nyomdát látogattak, ahol új ismereteket szereztek a könyvek születésével kapcsolatban.Itt megtudhatták    >>>...

A végvári első és második osztályosok látogatása

          November 12-én újra találkoztunk kedves végvári testvérosztályunkkal és az örökmosolygó Rózsa tanító nénivel. Ezúttal ők látogattak    >>>...

Ötvösdi és végvári testvérosztályaink látogatása

      November 12-én, kedden viszonozták látogatásunkat  ötvösdi és  végvári testvérosztályaink.       Kulcsár Ilona ötvösdi tanító néni    >>>...

Aranytoll meseíró verseny

  Jakab Árpád, IV. osztályos tanuló továbbjutott az Aranytoll meseíró verseny országos szakaszára. Felkészítő tanító Szabó Ferenc. Gratulálunk!    >>>...

Focibajnokság

  Iskolánk licis focicsapata továbbjutott az iskolák közötti  labdarúgó bajnokság megyei szakaszára. Csapattagok: Casu Gabriel, Szabó Arthur, Kele Zsolt,    >>>...

Temesvári Társastánc Bajnokság

A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet FESTIDART (Ifjúsági Tánc- és Művészeti Fesztivál) megnevezésű kulturális rendezvénysorozatán belül, november 9.-én    >>>...

Pályaorientációs program

Pénteken, november 8-án iskolánk három volt diákja mutatta be a XI-XII. osztályosok számára a temesvári Nyugati Tudományegyetem keretében működő    >>>...

A Magyar Tudomány Ünnepe az iskolában

A Magyar Tudomány Ünnepét a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére 2003-tól minden évben megünneplik november 3-án. Erre a napra esett a választás,    >>>...

Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia

    A magyarországi  Honismereti Szövetség  18. alkalommal rendezte meg október 26-29. között az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát.  A Bartók    >>>...

Heidelbergi Káté- felolvasó maraton

" … Jézus Krisztus tulajdona vagyok..."   Rendhagyó eseményre került sor október 31-én, a Reformáció emléknapján, a Temesvár Belvárosi Református    >>>...

Pusztakeresztúri és csanádi testvérosztályok látogatása

           Október 26-án, szombaton, Játszó- és Alkotóház volt újra az iskolában. Erre az alkalomra, a Step by step II. osztály tanulóinak    >>>...

A dettai testvérosztályok látogatása

        A  Step by step IV.  osztály vendégei voltak, szombaton, október 26-án a dettai Szent Miklós Iskolacsoport magyar tagozatos kisdiákjai, Borsos    >>>...

Őszi terepgyakorlat a Vadászerdőben

          Ökológia terepgyakorlaton vettek részt a VIII. oszályos diákok október végén a Vadászerdőben. A gyakorlati óra célja az erdő vizsgálata    >>>...

Tanulmányi séta az Állatkertben

    Október 23-án a VI. A és B osztályosok közös tanulmányi kiránduláson vettek részt a temesvári Állatkerben. A diákok bemutatták társaiknak az itt    >>>...

Hamburgi cserediák-program

        A múlt hét folyamán angolul és németül beszélő, kisebb-nagyobb csoportokra figyelhettünk fel az iskolaudvaron. Iskolánk     11  diákja    >>>...

Step by step IV. osztályosok Halloween-bulija

  Pénteken, X. 25-én, a Step by step IV. osztály kisdiákjai Halloween-partyt szerveztek. Az angol nyelven megfogalmazott jelmezbemutatót Tarkó Andrea tanárnő    >>>...

Tarka- barka Játszó-és Alkotóház

Szombaton, október 26-án Játszó- és Alkotóház volt újra az iskolában. Mintegy száz gyerek próbálta ki az őszi témájú műhelyeket. Vendégül láttuk a    >>>...

Középiskolások hosszú hétvégéje Kolozsváron

   Pénteken, 2013. október  11-én megérkeztünk Kolozsvárra, azzal a céllal, hogy a  Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n program keretén belül    >>>...

Közös rendezvények a Befogadó Nevelési

2013. október 10-én került sor az idei karneválra partneriskolánkban, a Dumitru Ciumăgeanu Befogadó Nevelési Iskolaközpontban. Az eseménynek művészeti    >>>...

Tehetséggondozó képzések

         Az elmúlt hétvégén iskolánk két tehetséggondozó képzést szervezett, amelyeken  Arad és Temes megye 43 pedagógusa vett részt.     A    >>>...

Nyelvek Napja Temesváron

2013.10.26.-án  került sor Temesváron  a Bartók Béla Elméleti Líceumban  a Nyelvek Napja elnevezésű programra.  A program  igénye abból a realitásból    >>>...

A hagyományos II. osztály és az Újszentesi Általános Iskola

               2013. október 18-án került sor a Bartók Béla Elméleti Líceum hagyományos II-dik osztálya és az Újszentesi Általános Iskola    >>>...

Lugosi látogatás

        A Bethlen Gábor Alap által támogatott Térségi Iskolahálózat program keretén belül a Step by step I. osztály október 18-án meglátogatta lugosi    >>>...

Óteleki látogatás

                  A Step by step  III. osztály október 16-án Ótelekre látogatott. A borongós, esős idő sem szegte kedvét a temesvári    >>>...

Végvári kirándulás

           A Step by step előkészítő osztály és a hagyományos harmadik osztály tanulói kedden, október 15-én meglátogatták végvári    >>>...

Mákvirág-díj

                   A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége október 12-én, Szovátán, a Teleki Oktatási Központban ünnepélyes keretek    >>>...

Ezüstgyopár-díj 2013

                 A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége október 12-én, Szovátán, a Teleki Oktatási Központban ünnepélyes keretek között    >>>...

Országos Őszirózsa Népdalvetélkedő

        Az Őszirózsa Népdalvetélkedő országos szakaszán Szabó Abigél, V. B osztályos tanuló második díjat kapott, Stan Lilla Alíz, Step by step IV.    >>>...

Igazfalvi kirándulás

  A Bethlen Gábor Alap által támogatott Térségi iskolahálózat program keretén belül a hagyományos IV. osztály október 10-én Igazfalvára utazott, a    >>>...

Tálentum tehetséggondozó program - szakmai műhely

Október 4-5-e között szakmai műhelyt szerveztünk az intézmény pedagógusai számára a Nagykövéresi Ifjúsági Központban. A szakmai műhelyen résztvevő    >>>...

Társasági táncverseny Nagyváradon

Szombaton, október 5-én, iskolánk 10 diákja, a Temisz által szervezett Harmónia tánccsoport tagjaiként, részt vett a Nagyváradon rendezett "Nymphea Dance 2013"    >>>...

Karate bajnokságok

Szeptember és október hónapok folyamán Kohonitz-Turbók Róbert, iskolánk V.B osztályos tanulója három nemzetközi Karate tornán vett részt: Budapesten,    >>>...

Aranytoll meseíró verseny

  Október 7-én sor került iskolánkban a negyedikesek számára meghirdetett Aranytoll – F. Diósszilágyi Ibolya emlékverseny megyei szakaszára. A Hagyományos    >>>...

A dettai testvérosztály meglátogatása

    Pénteken, október 4-én a  Step by step IV.  osztály diákjai és tanítói meglátogatták a dettai Szent Miklós Iskolacsoport magyar tagozatos diákjait.    >>>...

Őszirózsa Népdalvetélkedő

    Az Őszirózsa Népdalvetélkedő megyei szakaszára 2013. október 2-án került sor a Bartók Béla Elméleti Líceumban. A jól felkészült népdalt kedvelő    >>>...

A népmese napja

        2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség    >>>...

Testvérosztályi kapcsolat az Újszentesi Általános Iskola magyar

          A hagyományos II. osztály kezdeményezésére vendégeink voltak szombaton, szeptember 28-án az Újszentesi Általános Iskola magyar kisdiákjai,    >>>...

A lugosi testvérosztályok látogatása

      2013. szeptember 28-án iskolánkba látogattak a lugosi elemi osztályos diákok, akiket Madaras Andrea tanítónő kísért el.       Nagy szeretettel    >>>...

Testvériskolai találkozó Szegeden

       Pénteken, szeptember 27-én testvériskolai találkozóra és szakmai tanácskozásra került sor Szegeden, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú    >>>...

Hívogató Játszóház

Szombaton, szeptember 28-án indult az idei tanév Játszó-és alkotóház programja. Az eseményen több mint száz gyerek vett részt. A program műhelyeinek képes    >>>...

A Kisbokréta fellépése Temesságon

Szeptember 21-én, a temessági templombúcsú alkalmával, az ünnepi szentmise után  a szervezők egy zenés-táncos műsorral kedveskedtek a helyi közösségnek    >>>...

Mesekenguru 2013

Szeptember 20-án sor került  az elemi osztályok számára meghirdetett Mesekenguru verseny díjazására. 50  kiváló, illetve nagyon jó eredményt elért    >>>...

Tanévnyitó képekben

Képes beszámoló a tanévnyitóról.     >>>...

Iskolabusz program útvonaltervei

I.útvonal: Újszentes - Lippai út vége – Bartók Béla Elméleti Líceum Jármű: pályázati támogatásokból bérelt nagybusz Reggeli indulás időpontja:    >>>...

“Akkreditált kiváló Tehetségpont” minősítés a temesvári

2013. szeptember 14-én, szombaton, került sor a Kárpát-medencei Tehetségpontok III. Országos Találkozójára a budapesti Millenáris Park B épületében.  A    >>>...

Térségi hálózatépítés

Az új tanév egyik fontos programja a Térségi hálózatépítés a szórványiskolák megerősítéséért című, amely a temesvári és a vidéki iskolák    >>>...

Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj

http://tehetseg.hu/aktualis/atadtak-bonis-bona-dijakat "A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." – idézte Tagore szavait dr. Hoffmann    >>>...


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Szeptember
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator