Kincses Temesvár bejárótábor

Kincses Temesvár bejárótábor

2021. július 5-e és 9-e között a Kincses Temesvár bejárótáborban 16 kisiskolák vett részt. A tábor helytörténeti, várostörténeti, illetve alkotótábor volt. A hét folyamán Temesvár történelmével ismerkedtünk korról korra haladva. Délután az adott kor jellegzetességét, stílusjegyeit figyelembe véve újabb és újabb festési technikával barátkoztak a diákok.

Első nap a XIV-XV. századi Temesvárt ismertük meg. Megkerestük Károly Róbert szobrát, beszéltünk Dózsa György lázadásáról, a vidék mocsaras jellegéről. Délután a vizes technika használata ennek a kornak a jellegét adta vissza.

A török kor uralta a következő napot. Bár, e kornak kevés látható jele maradt, azokat megkerestük. Délután török mintákat festettek újabb érdekes módon.

Következő nap a barokk jegyében telt. Megfigyeltük a kor építészeti jellemzőit. Nagy örömünkre a püspöki palotát is meglátogathattuk. Délután gyümölcs- és zöldség pecséttechnikával csodálatos munkák születtek.

A szecesszió következett. Közelről megnéztük a virág és állatmotívumoka, kerestük a szimbólumok jelentését. A délutáni alkotások színvilága ezt a kort adta vissza.

A tábor utolsó napján visszatértünk a mába: az Új Ezredév Református Központot látogattuk meg. Délután ünnepélyes táborzáró volt. A fényképek segítségével újra felelevenítettük az élményeket és a tanultakat, majd minden gyerek egy kérdést intézett a szülőkhöz. Mivel a válaszok helyesek voltak, a vizsgáztatók átverhették a jól megérdemelt oklevelet.

Sok mókával, kacagással, játékkal, de komoly tanulással és kreativitással is telt a hét.

A városnézést Fodor Enikő történelemtanár vezette. A kreatív alkotó részt Fodor Zsuzsanna és Makai Mercedes képzőművészeti egyetemi hallgatók vezették.

Eseménynaptár

Eseménynaptár
Október
H K SZ CS P SZ V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator