Rendhagyó szakgyakorlati nap a levendulásban

Rendhagyó szakgyakorlati nap a levendulásban


Június 29-én 8,30-kor gördült ki az iskolabusz az iskola udvaráról a X. KG osztály egy csapatával és osztályfőnökével, Miklós Renáta tanárnővel.



A cél Majláthfalva volt, pontosabban a lenyűgöző levendulás, melynek hírét oly sokszor hallhattuk már. Egy órás út után érkeztünk meg az illatos ültetvényre, ahol alkalmunk adódott kamatoztatni eddigi tudásunkat mezőgazdasági, de ugyanakkor vállalat alapítási szempontból is. A két előadás alatt számunkra talán eddig ismeretlen fogalmakkal barátkoztunk meg és teljes mértékben kihasználván az adott körülményeket, metszőollót ragadva már a levendulás közepén találtuk magunkat, ahol besegítettünk s részesei lehettünk maga, az illóolaj előállítási folyamatának.

A pillanatért éltünk, megfeledkezvén a tűző napról, a rengeteg méhről, de legfőképpen az idő múlásáról. Köszönjük a Konti család vendégszeretetét és a lehetőséget, melynek hála, egy felejthetetlen nappal gazdagodtunk mindannyian.

A X. KG osztály nevében, Milos Annamária


Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator