Temesvár, a mindig nyüzsgő „világváros”

Temesvár, a mindig nyüzsgő „világváros”

Temesvár, a mindig nyüzsgő „világváros”

„Tudod, van az a város ott nagyon nyugaton, amelyet Dózsa György kivégzésének helyszíneként tartanak számon a történelemben, ahol Losonci István harcolt a török ellen, ahonnan Szilágyi Erzsébet küldte levelét Prágába, a város, melynek lakosai az első szabad emberekként emelhették öklüket a magasba '89-ben: Temesvár.” (Stan Lilla Aliz)

Az idei év elején a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége esszépályázatot hirdetett az általános iskola végzős diákjai és középiskolások számára. Arad, Brassó, Fehér, Hunyad és Temes megye diákjai pályázhattak. A kiírás értelmében Szerelmem szülőhelyem címmel kellett esszét írniuk, melyben szülővárosukat vagy szülőfalujukat mutatják be, kiemelve annak természeti, kulturális, szociális, emberi értékeit.

Hét településről összesen tizenegy pályamunka érkezett be. Temes megyéből Csata Dorottya (VIII. osztály), Major Barna (IX. TT osztály), Stan Lilla Aliz és Szász Mónika (XI. BK osztály) jelentkezett a pályázatra.

Az eredményhirdetésre 2021. március 12-én került sor a Google Meet felületen. A színvonalas ünnepségen Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke adta át a díjakat.

Csata Dorottya (aki a legfiatalabb versenyző volt) különdíjat kapott, Stan Lilla Aliz lett a pályázat győztese, aki I. díjban részesült, könyv- és pénzjutalmat kapott ajándékba.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

Balla Lóránt, mentor-magyartanár

Eseménynaptár

Eseménynaptár
Április
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

A pontos keresés érdekében használjon ékezetes betűket!

Diákok munkái

Honlap navigátor

navigator